Mit ültethetünk/vethetünk szeptemberben?
Olvasási idő: 3 perc

Mit ültethetünk/vethetünk szeptemberben?

A hűvösebb reggelek beköszöntével nem áll meg az élet a kertben- sőt: sok szempontból csak most kezdődik igazán! Bőven akad még olyan zöldség, amit vethetünk vagy ültethetünk az ősz első hónapjában, ráadásul ezek között nem egy olyan is akad, melyből még a tél beköszönte előtt csemegézhetünk.  

Mivel az első fagyokig valószínűleg még jó pár hónapunk maradt, szeptemberben fő célunk lehet olyan növények ültetése, amelyeket még az ősz végén szeretnénk leszüretelni. A salátákból és a retekből még nagy eséllyel szedhetünk a tél érkezte előtt, ezért érdemes megtöltenünk velük ágyásainkat. Szerencsére salátafajtákból igen széles a választék, így bőven akad miből szemezgetni. Jó, ha a sokszínűség elvét követve alkalmazzuk a rendelkezésünkre álló fajtákat, hiszen így tehetjük táplálkozásunkat is teljesebbé.

Salad leaf. Lettuce salad plant, hydroponic vegetable leaves
 Fotó:123rf

A klasszikus fejes salátán és jégsalátán túl kipróbálhatjuk a tölgylevelű salátát és a fodros fajtát is, emellett a madársaláta, a ruccola, a batávia, a római saláta és az endívia is említésre méltó. A római saláta mini változata a Salanova saláta, az endívia rokona pedig a világoszöld színű, fodros levelekből álló frizé saláta.

Akár hat hét alatt is betakaríthatóvá válhat a fehérrépa, ezért még szeptemberben is ültethetünk belőle. Előnye, hogy hűvös, nedves körülmények között is szépen fejlődik. Szeptember elején a sóska is vethető, és ne feledkezzünk meg az olyan sokszínű fűszernövényekről sem, mint a metélőhagyma, a csombor vagy a kakukkfű. Ősszel újra felélénkül a fűszernövényrészleg a kertészetekben, ilyenkor szebbnél szebb palántákhoz juthatunk hozzá.

Assorted natural medical herbs and mortar on wooden table backgr
 Fotó:123rf

A másik ok, amiért ősszel vetésre adjuk a fejünket, az a korai zöldség utáni vágyakozásunk: a téli időszak után már a tavasz kezdetekor szeretnénk saját kertünkben betakarított alapanyagokból főzni. Az ősszel elvetett növények így már kora márciusban is bele kerülhetnek a salátába, megnyújtva ezzel a kiskerti termesztés lehetőségeinek időszakát. Ezt hívjuk tél alá vetésnek.  

A kifejezetten hidegtűrő zöldségfajták jó eséllyel még a legnagyobb hidegben sem fagynak el. Az egyik legismertebb képviselőjük a téli vagy áttelelő saláta- de ide sorolhatjuk az újhagymát és az áttelelő kelkáposztát is. Ősszel vethetjük a spenótot, a téli borsót és a korai sóskát is, de a legbátrabbak még a burgonyát is eltehetik, hiszen enyhe tél esetén a gumók nem fognak elfagyni. Utóbbi esetében azonban én inkább türelemre intenék, hiszen az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, a hó egyre ritkább, így ha nincs hóréteg a talajon, és érkezik egy hirtelen fagy, akkor odaveszhet a munka és a rá fordított költségek is.

Bunch of fresh chives on a wooden cutting board
 Fotó: 123rf

Veteménybabot is vethetünk ősszel, hiszen ez is áttelel, így tavasszal már kifejezetten korán betakaríthatjuk. Arra azonban figyelni kell, hogy fagy esetén a veteménybabot is takarni kell, máskülönben hamar fagykárt szenved, és akár a teljes vetés megsemmisülhet. Most ültessük a vöröshagymát, fokhagymát is, hogy kora tavasszal az elsők között kerülhessenek a vasárnapi levesbe.

Fontos odafigyelnünk a fajtaválasztásra: csak olyat tegyünk el ősszel, ami jól viseli a hűvösebb környezetet. Az eldugott fokhagyma hajtásai még az ősszel megjelenhetnek, de nem kell aggódnunk, mert ezek áttelelnek, és tavasszal gond nélkül növekedésnek indulnak.

 

Kapcsolódó tartalom
Így tárold a felszedett sárgarépát, hogy sokáig friss maradjon!
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka | 2025. szeptember 11

Így tárold a felszedett sárgarépát, hogy sokáig friss maradjon!

Az ősz beköszöntével lassan elérkezik az ideje gyökérzöldségeink felszedésének és téli tárolásra történő előkészítésének- ami bár elsőre egyszerű feladatnak tűnhet, azért tartogat egy-két nehézséget...