Van néhány ismerősöm, és ami azt illeti, rokonom is, akikről tudom, hogy anyaként az alkohol ködén át szerették gyereküket. Nemrég kérdeztem az egyik érintett, mára felnőtt utódot, készül-e a húsvétra, mire ő komolyan rám nézett, és azt felelte:
„teljes szívből utálom a húsvétot, utálok minden családi ünnepet”.
Az ünnepek alkalmával ugyanis az átlagosnál több ital volt otthon, és jellemzően nem kellett a következő nap munkába indulni a szülőknek, ihattak kontroll nélkül.
Ez az ismerős egy olyan családban nőtt fel három testvérével, ahol mindkét szülő ivott. Elmondása szerint nem volt a közvetlen közelükben senki, aki képes lett volna a legcsekélyebb mértékben megelőzni vagy enyhíteni nevelőik addikcióját és annak mindenféle velejáróját. Elmesélte, hogy a szülők bár a gyerekeket nem bántották fizikailag, annál többet verekedtek egymással, és az ünnepek alatt rendszerint felerősödött az arrogancia. Össze voltak zárva, régi sérelmeket emlegettek fel, tombolt a féltékenység, azon is össze tudták rúgni a port, hogy kinek jutott több ital, kinek kevesebb.
Milyen volt így egy-egy húsvét vagy karácsony abban az otthonban? Borzalmas. Folyton menekültek a gyerekek. Hiába szerették volna, elillant az a kevés ünnepi hangulat is, amit máshonnan, a barátaiktól vagy az iskolából, az utcáról hazavittek. Nem volt ünnepire terített asztal, többnyire nem voltak ajándékok sem. Persze próbálkoztak olykor a szülők, egy-egy évben vettek ajándékot, de még e szokás sem gyökeresedett meg, ezt is az aktuális szeszélyek, még inkább: szeszigény befolyásolta.
Az ünnepeken is úgy alakult hát minden, ahogy a hétköznapokban: tökéletesen kiszámíthatatlanul.
Náluk éppen egy szerető, de szélsőségek közt csapongó, érzelmileg hol közel húzó, hol eltaszító anya, meg egy alapvetően közönyös apa irányítása alatt.
Egymásra számíthattak a gyerekek, de a legnagyobbra túl sok teher hárult. A mai napig azt hiszi, hogy neki kell védeni a kisebbeket. Soha nem ment férjhez, tyúkanyóként terelgetné a kisebbeket most is, nincs saját élete. Fél az elköteleződéstől és attól, hogy a többiek akár egy kortyot is igyanak. Igyekszik kontrolálni mindent és mindenkit. Önmagát leginkább –
elő nem fordulhat olyan helyzet, aminek nem lehet ura, ahol a legkisebb mértékben is ellazulna. Nem mer. Túl nagy a kockázat.
De a kisebbek is magukkal hoztak a gyerekkorból tapasztalatokat. Korán felnőttek, tudják, mi a dolguk, nincsenek láb alatt sosem, és megtanultak láthatatlanná válni, mert ez volt a leghasznosabb egykor. A középső mintha a szíve mélyén a mai napig azt hinné, a láthatatlanság védelmet ad: úgy el lehet kerülni a rosszat, a csúnya szavakat, a lekezelést. Nem tanulta meg, hogyan lehet konfliktusos helyzeteket érdemben kezelni, miképp tudja érvényesíteni az akaratát, hogyan hihet másban, és talán még azzal is gondjai vannak, hogy környezete következetes viselkedésével mit kezdjen – ilyesmiben nincs gyakorlata.
A legkisebb talán sose komolyodik meg, nincs állandó párkapcsolata, sose volt és szerinte nem is lesz. Minek, neki nem kell család – mondja. Köszöni szépen, jól van így, szerelem, család, gyerekek nélkül. Utazgat, finom borokat kóstol, és
próbálja elfelejteni gyerekkorát. A karácsonyokat, húsvétokat is, ahol alkoholos üvegekbe zárták el a szülők a szeretetet talán örökre.
A szülők alkoholizmusa mély nyomott hagyott a gyerekekben – fizikai brutalitás nélkül is. Az ünnepek táján a rossz érzések felerősödhetnek: ha benne vagyunk még a helyzetben, ilyenkor nagyobb a kontraszt „más családokkal”, ahol úgy tűnik, hírből sem ismerik a nehézségeket, ha pedig már felnőttünk, de nem vagyunk, nem lehetünk túl a gyerekkori traumákon, az egykori ünnepek réme beárnyékolhatja az újabb évek ünnepeit is.
De a csomag – ha nem is egyik napról a másikra – letehető.
***
Ha úgy érzed, alkoholproblémákkal küzdesz, és segítségre van szükséged, segítséget kaphatsz például az Anonim Alkoholisták Egyesületénél. Az alkoholista vagy más okból diszfunkcionális családban felnőtt gyermekeknek pedig többek között az ACA közösség kínál segítséget.
Ajánljuk még: