„Ha egy jobb világban szeretnénk élni, akkor rivalizálás helyett segítenünk kell egymást” – interjú Fábián Sárával

Szocio

„Ha egy jobb világban szeretnénk élni, akkor rivalizálás helyett segítenünk kell egymást” – interjú Fábián Sárával

Fábián Sára gyerekként egy évet kórházban töltött, ahol egy nagyobb lány, aki már meggyógyult, egyszer meglátogatta, és ezzel erőt adott neki. Később úgy gondolta, miért ne lehetne már ő az a „nagy lány”, aki néhány percre, órára elfeledteti egy-egy beteg gyerekkel, hogy a kortársaikkal ellentétben ők nem az iskolában, a barátaikkal és a családjukkal, hanem a kórterem unalmában és magányában töltik a mindennapjaikat. Így jött létre az Amigos a gyerekekért Alapítvány, ahol egyetemista önkéntesek nyelvtanítással, kézműveskedéssel, játékkal és barátkozással teszik színesebbé a kis páciensek életét. Digitális kórházlátogatásokról, inspiráló pulóverekről beszélgettünk, és arról, hogy miért fontos nemcsak karácsonykor, de egész évben segítenünk egy általunk választott jó ügyet. Interjú.

A hat évvel ezelőtti induláshoz képest már elég nagyra nőttetek: idén már 170 egyetemista önkéntesetek segít 5000 beteg vagy hátrányos helyzetű gyereket, és nemcsak Budapesten, de az egész országban dolgoztok. Hogyan érintett bennetek a koronavírus? 

Elsődlegesen abba, hogy el kellett kezdenünk online foglalkozásokat tartani. De nagyon sok pozitív hozadéka is volt ennek a helyzetnek, úgy is mondhatnám, hogy ahogy bezárultak a kórházak ajtajai, úgy nyílt meg előttünk a világ. A vírus előtt 12 kórházba jártunk és ott személyesen foglalkoztunk a gyerekekkel, ez pedig olyan lehetőség, amit semmi nem pótolhat. A személyes jelenlét, az, hogy valakinek odaülhetünk az ágya mellé, arra rendkívül nagy szükség van. Sajnos ezt most nem könnyű kivitelezni, de mi inkább a dolgok pozitív oldalát nézzük: az online „látogatásokra” nemcsak ebből a 12 kórházból, hanem az egész országból be tudnak csatlakozni a gyerekek. Hatalmas dolog, hogy erre most van lehetőség, ennek köszönhetően tudtuk megduplázni fél év alatt az elért gyerekek számát.

Persze ahogy a családi vacsorán sem mindegy, hogy a nagymama élőben vagy videóhíváson keresztül van jelen, úgy mi is érezzük, hogy az igazi azért az lesz, ha végre visszatérhetünk majd a kórtermekbe. Viszont a munkahelyekhez hasonlóan mi is tervezzük a vírus után folytatni a „távmunkát” is, hiszen az önkénteseink egyetemisták, és emiatt személyesen csak az egyetemvárosokban tudnak gyerekeket látogatni, az interneten keresztül viszont maradhat az országos jelenlét.

A nálatok önkénteskedő egyetemisták csak nyelveket, vagy más iskolai tárgyakat is tanítanak a gyerekeknek?

Úgy terveztük, nemcsak nyelveket fogunk tanítani, de mint kiderült, vannak kórházpedagógusok, akik a többi iskolai tantárggyal foglalkoznak. Mi nem is szeretnénk az ő munkájukba beavatkozni, inkább őket szeretnénk segíteni, ha van rá lehetőség, ezért döntöttünk úgy, hogy a nyelvtanításra fogunk fókuszálni, hiszen ez az, amiből sosem lehet elég, mindig van mit gyakorolni. Olykor-olykor azért tanítunk más tárgyakat is, például előfordult, hogy egy kislánynak kémiából volt szüksége korrepetálásra, és erre a feladatra egy olyan amigonk vállalkozott, aki éppen a Magyar Tudományos Akadémián kutatott vegyészként. Ez a látogatás például nagyon jól sikerült: még az iskolaigazgató is írt nekünk egy üzenetet, hogy beadandóban ilyen választ még soha nem látott, a kislány pedig kémikus szeretne lenni, pedig előtte utálta a kémiát.

A kórházakban tehát így tudunk dolgozni, viszont kibővítettük azoknak a gyerekeknek a körét, akiknek segítenénk: a Covid óta a betegek mellett most már hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozunk. Végülis ebben az időszakban ők is hasonló problémákkal küzdenek: a bezártsággal, a barátok hiányával. Az iskolai távoktatás sajnos nem mindenhol és nem ugyanúgy működik, sokan nem férnek hozzá megfelelően, és sok szülő nem tud magántanárt sem fizetni, aki felzárkóztatná a gyerekeiket. Ezért éreztük fontosnak, hogy feléjük is nyissunk. A megtalálásukban pedig segítenek nekünk más szervezetek, és a honlapunkon, valamint a Facebook-oldalunkon is várunk jelentkezéseket. 

A rengeteg gyerekhez biztos sok önkéntesre is szükség van, de mindig sokszoros nálatok a túljelentkezés. Tényleg ilyen sokan szeretnének gyerekeknek segíteni?

Nagyon sokan, és én úgy gondolom, a hozzánk jelentkezők 99 százaléka alkalmas is erre a feladatra. Aki pedig esetleg nem pont erre, az más jellegű önkéntességre biztosan. Sajnos ennek ellenére nem tudunk mindenkit felvenni, ami akarva-akaratlanul is elveheti sok segítő szándékú ember kedvét az önkénteskedéstől. Nagyon nem szeretnénk, hogy ez történjen, ezért szoktunk is más szervezeteket ajánlani azoknak, akik hozzánk éppen nem fértek be. Jó lenne, ha minél több ember önkénteskedne, és nemcsak azért, mert ezzel másokon segít, hanem azért is, mert  rengeteg képességet fejleszt ez a fajta munka; meg lehet általa tanulni csapatban dolgozni, szervezni, kommunikálni is.

Sokféle módon lehet nálatok is segítséget nyújtani. Árultok amigosos telefontokot, pulóvert, sőt, volt már karácsonyi zoknitok is. Úgy láttam, az utóbbi pont elfogyott, lesz helyette valami más?

Valami lesz, de nem árulhatom el! Mindenesetre mi szeretnénk inkább azt az üzenetet közvetíteni, hogy adományozni menő,

főleg akkor, ha nemcsak egy évben egyszer, karácsonykor adunk, hanem rendszeresen – legyen ez az adomány akár csak havi 1000 forint.

Ebben a műfajban nagyon fontos a kiszámíthatóság, és szervezeti részről állíthatom: nagyon szeretünk vissza is adni valamit, legalább azt, hogy elmondjuk, mire költöttük az adományokat.  De ha tárgyakról van szó, a rendszeres adományozói körünk, az Amigos Familia tagjai például kapnak egy olyan kitűzőt, ami senki másnak nem elérhető, ezzel szeretnénk az összetartozás érzését is erősíteni közöttük. Ezek a tárgyak az önkéntesség fontosságára is emlékeztetnének: ha lát az ember a metrón valakit, aki ilyen kitűzőt vagy pulóvert visel, akkor talán eszébe jut, hogy ő is támogasson valami jó ügyet.

Én is igyekszem egyébként másoknak is továbbadni azt a tudást, tapasztalatot, amit az Amigosnál összeszedtem, például képzések, workshopok formájában, mert nagyon jó lenne, ha minél több ilyen szervezet, minél több Amigos lehetne a világon. És ha nem csak a forprofit, hanem a nonprofit szektorban is menő dolog lenne dolgozni, hiszen ez a fajta munka is ugyanolyan profizmust igényel, mint bármi más.

Volt olyan, akit a ti szervezetetek inspirált arra, hogy saját kezdeményezést indítson?

Igen, volt olyan, aki tőlünk vált ki és kezdte el a saját útját járni. De több éve tanítok social startup mendezsmentet is, és innen is rengeteg szép kezdeményezés indult el: volt, aki használt tankönyvek újraelosztásával kezdett el foglalkozni, volt, aki kutyák örökbeadásával, és olyan is, aki idősek gondozásával vagy aki egy meglévő szervezet fejlesztésébe csatlakozott be. Ezek külön-külön is nemes célok, de azt is fontosnak tartom, hogy így kifejlődhet a segítő szektorban is egyfajta közösségi gondolkodás, ahol például nem rivalizálunk vagy azért utálkozunk, mert a másik több támogatást kap mint mi. Mert ha mindenkinek az a célja ezzel a munkával, hogy egy jobb világban éljünk, akkor együtt többre jutunk, még akkor is, ha egyikünk néha kevesebb támogatást vagy figyelmet kap, mint a másik. 

Ajánljuk még: 

HADIFOGSÁGTÓL AZ ÖRÖKBEFOGADÁSIG – ISMERD MEG AZ ORSZÁG PÉLDAMUTATÓ APUKÁIT

AKI FÖLÜLÍRTA A FINOMKODÓ NŐ IDEÁLJÁT – ISTEN ÉLTESSEN FEDÁK SÁRI!

10 DOLOG, AMI MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETEM. ÉS A TIÉD?

„Ügyvéd vagyok, nem ügyvédnő!” – Dr. Ungár Margit élete ma is tanít
Egy lány, aki mindig kitűnt tanulmányi teljesítményével. Egy fiatal hölgy, aki mások által nevetséges álmot dédelgetett. Egy felnőtt nő, aki látszólag oly könnyedén szökellt a célig, akár egy gazella. Egy asszony, aki nemcsak magáért, hanem minden nőért kiállt, egyenlő jogokat követelve maguknak. Egy korának kivételes szakembere, aki a mai napig tananyag a jogi egyetemeken, de utolsó éveit mélyszegénységben tengette. Dr. Ungár Margit, az első magyar női ügyvéd portréja. 
Borítókép: Fábián Sára