10 dolog, ami megváltoztatta az életem. És a tiéd?

Hős

10 dolog, ami megváltoztatta az életem. És a tiéd?

2020 igencsak kivitt a komfortzónámból, a terveim sorra hiúsultak meg a Covid-érában, ez pedig – gondos tervezőként – sokszor komoly fejtörést okozott. Meg kellett tanulnom türelmesnek és megengedőnek lenni. Ezekben a helyzetekben az  segített, hogy volt hova visszanyúlni, volt honnan erőt meríteni. Idővel összeállt bennem, hogy tíz dologért különösen hálás lehetek.

Lassan véget ér az év – és micsoda év volt ez, soha nem éltem eddig még hasonlót sem! Ilyenkor mindig elkezdem az értékelést, és ha túl sok nehézséget látok, igyekszem megkeresni azokat a kapaszkodókat, amelyek már annyi mindenen átsegítettek.

Életem ezer és ezer szálból szőtt szövetében számos olyan emlék bújik meg, amelyek nélkül ma nem az az ember lennék, aki vagyok. Könnyek, nevetések, fájdalmak, örömök, szegélyezik utamat. Segítenek újra és újra magamra ismerni, visszatalálni a lényeghez, hogy újult erővel vágjak neki a további kalandoknak. És hiszem, hogy mindenki életében vannak ilyen kiemelkedő elemek. Akár több is, mint tíz...

Számomra van ...

... Egy ember – az élet tengerén hajózva, szigetként emelkedve ki a végtelenből. Az én emberem Karcsi volt, a gimis tesitanárom. Lényegében megváltoztatta az egész életemet. Az iskolában elég jól tanultam, ellenben testtömeg-indexem fokozatosan nőtt, egy idő után kifejezetten dundi kislány lettem. Túlsúlyos kiskamaszként a testnevelés óra számomra egyet jelentett a gyötrelemmel. Ha futottam, fulladtam, ha szekrényt ugrottam, vagy felborítottam, vagy átestem rajta, a gerendán tériszonyom volt, valamennyi felmérésen épphogy megfeleltem. És akkor jött Karcsi, a tornatanár. Azt mondta, nem kínoz az órán, nem tesztel, ha hetente kétszer lejárok a „kersuliba” aerobikra. Elmentem. Beleszerettem. És úgy maradtam. Ha meghallom a lüktető zenét, mozdul a lábam. Imádom a jógát. Odavagyok a kirándulásért. Vallom, hogy a mozgás maga az élet. Köszönöm Karcsi!

...Egy példakép, aki utat mutat, jobbá tesz, meghatározza a következő lépéseket. A példaképek példaképe számomra édesanyám. Budapest bombázásakor született, kétévesen elsodorta egy gyorsfolyású patak, ahonnét amerikai katonák mentették ki. 12 évesen elárvult, nevelőszülők nevelték. És ez a lányka leérettségizett, diplomát szerzett, hozzáment apuhoz, szült két gyereket, elvált, újra férjhez ment. És mindeközben mindig mosolygott, mindig volt egy jó szava, mindig került egy tányér étel mindenki számára, meleg szeretettel, s így van ez ma is.

... Egy mondat: jó pillanatban, jó helyen, vagy rossz pillanatban rossz helyen, ami mégis jó irányba terel. Kicsit csalok, mert kettő „egy mondatom” is van, amiből az egyik éppen tőlem származik. Három-négy évesen állandóan produkáltam magam, kabaréjeleneteket adtam elő, énekeltem, szerepet játszottam (ki nem?). Gyerekkori barátnőm emlékezetében él az a mondat, amivel rendszeresen bemutattam magam: „Gáll Orsolya, világhírű színésznő és tévébemondó.” Nos, a világhírű és a színésznő nem jött össze, azonban 30-as éveim közepén egy merész vágással pályát módosítottam és többek között műsorvezető lett belőlem.

Egy másik mondat, ami végül erre az az útra terelt, sokkal keményebb volt. A harmincadik születésnapomon hívott az orvosom és azt mondta, beszélnünk kell. Ez semmi jót nem jelenthetett, nem is jelentett. Vizsgálatok, vizsgálatok, hümmögések, kedves és kevésbé kedves szakemberek. Jó beteg lévén soha semmi konkrétat nem kérdeztem, így válaszokat sem kaptam. Aztán egyszer, amikor túl sokan dugták össze a fejüket és túlságosan gondterheltnek tűntek, halkan, bátortalanul megkérdeztem:

„Doktornő, azért még lehet gyerekem?” „Miért? Úgyse tudná felnevelni.”

– érkezett a válasz. Akkor és ott valami örökre megváltozott bennem. Eldöntöttem, hogy nem más emberek, más mondatok határozzák meg, hogyan érzem magam és mibe szabad még belevágnom, csakis én.

...Egy pillanat – „szó bennszakad, hang fennakad”, minden egyes sejtem lüktet, libabőr, szeretném megállítani az időt, tartson örökké, amitől eláll a lélegzetem. Lehet akár egy színpompás napkelte vagy napnyugta, egy elgondolkodtató történet, egy színdarab olyan pillanata, egy szám, ami megszólal a rádióban és visszarepít egy másik pillanatba, egy illat, amitől hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, egy tekintet, ami azt üzeni, pontosan érti, amit mondok. Egy ölelés, amiben az idők végezetéig ott maradnék.

... Egy szerelem – összefutunk, beszélgetünk, aztán újra és újra, mindig van indok ugyanerre, aztán már nem keressük az ál-okokat, egyszerűen csak együtt telnek a napok. Egyszer csak az egész életét elmeséli, akkor már sejtem, hogy egy valami más (persze a kétkedés újra és újra utat tör, hogy ez tényleg AZ-e), aztán én is elmesélem. Befejezi a mondataimat, a szemében látom a gondolatait, és észreveszem, hogy összehangolódtak a lépteink, a vágyaink, a lelkünk. Honnét tudom, hogy ő AZ? Talán onnan, hogy ami más szerint a hibája, azért külön szeretem. Meg mert szeretem azt a nőt, akivé mellette válok. Ketten együtt nem egy matematikai képletet alkotunk, mert egy meg egy az itt nem kettő: többszöröződik bennünk minden, ami jó, ami szép. Könnyesre nevettet minket az a gondolat, hogy amit ma annyira imádunk a másikban, attól megyünk majd a falnak 15 év múlva.

Nincs ennél jobb érzés.

... Egy igaz barátság – azt mondják, a Jóisten a barátokkal kárpótol bennünket családtagjainkkal való konfliktusainkért. Egy jó barát velem sír, velem nevet, örül, ha sikeres vagyok, velem szakad a szíve, ha bántanak. Épp a megfelelő időben hallgat, aztán pont jókor szólal meg. Hagyja, hogy hangosan gondolkodjak a társaságában, nem bírál, nem ötletel feleslegesen. De ha kell, az első csörgésre felveszi a telefont éjjel kettőkor, azonnal útra kel, ha szükséges. Ott ücsörög velem a kórházi folyosón, kérés nélkül szállítja a rokonaimat apu temetésére. Amikor felhívom és közlöm a megváltoztathatatlant, némán sír a vonal túlsó végén. Ha arra van szükség, zokszó nélkül hallgatja hónapokig (egy életen át) a hülyeségeimet. És közli, hogy egy marha vagyok, aztán ezen nevetünk. Pontosan emlékszik az én szerelmem szavaira is, ahogy én is az ő összes valaha volt udvarlójának a béna mondataira.

...Egy könyv: az olvasással egy életre elköteleződtem egészen kicsi korban, a „Már tudok olvasni” sorozat első darabjával. Az olthatatlan szerelem azóta is él, szinte mindegy, mi az, csak könyv legyen (lehetőleg ne e-book). Számolatlanul és válogatás nélkül faltam a könyveket, mikor mit. Éppúgy rajongtam Robert Merle történelmi regényeiért, mint a Mesterségem a halálért. Kaland, krimi, romantikus, thriller, esszé, monumentális regényfolyam, mindegy, csak betű legyen benne. Az online világ berobbanásával az olvasására fordítható idő csekélyebb lett, viszont a jó írók száma végtelen. Legfrissebb kedvencem a francia Guillame Musso, az egyik legsikeresebb kortárs francia író, leghíresebb regényét 25 nyelvre fordították. Számomra is egy csoda: magával ragadó a stílusa, a gondolkodása, a történetszövése. 

...Egy film – Amikor elvesztettem életem szerelmét, kizárólag olyan filmeket tudtam megnézni, amelyek úgy kezdődtek, hogy valaki meghal, legjobb az volt, ha a főhős szerelme. Az egyik legmeghatározóbb a Napos oldal című amerikai film volt, amelyben Bradley Cooper zseniálisan játszotta a bipoláris zavarban szenvedő férfit, Jennifer Lawrence az instabil, mentális betegségben szenvedő özvegyet, és Robert de Niro az apát, aki nehezen néz szembe fia problémáival, de a maga módján megpróbál segíteni neki. Nemcsak a film, egy-egy mondata is rengeteget segített, pozitív gondolatokat sugárzott, és lélekmelengető volt a legsötétebb órákban is.

„A világ apró darabokra töri a szíved, az egyszer biztos.

Napestig sorolhatnám, hogyan, ahogy azt is, hogy mennyi őrültség van bennem és mindenki másban. És mégis, újra a vasárnap a kedvenc napom. Azokra a dolgokra gondolok, amelyeket értem tettek az emberek, és úgy érzem, piszok mázlista vagyok.”

...Egy zene – Szerelem, csalódás, hála, haverok, buli, szamba – az élet valamennyi történéséhez el tudok képzelni egy jó zenét, mint a filmekben. Ha fáradt vagyok, energiát ad, ha feszült, megnyugtat, ha szétrobbanok, felderít, ha bánat emészt, megvigasztal, ha elborít a szomorúság, felkorbácsolja az érzéseimet, általa többé, jobbá válok. A zene mindig mindenre gyógyírt jelent. Beleszeretni egy dalba éppolyan érzés, mint beleszeretni valakibe: először ismeretlen ismerős, mintha már láttam volna valahol, aztán egyszer csak a bőröm alá kúszik, a fülemben dobol, és nem tudom kiverni a fejemből, akármennyire is szeretném. Jóvátehetetlenül elvesztem, mert minden helyzetben van egy zene, ami tökéletes.

...Egy váltás – az életem számos kanyart vett az elmúlt években. Néha úgy szenvedtem ettől, mint egy kivert kutya. Aztán kiderült, hogy a gyökeres változások az én keresztjeim, azóta jobban viselem ezeket. A saját elhatározásból fakadó változásokért viszont szó szerint odavagyok. Amikor eldöntöttem, pillanatok alatt leszoktam a cigiről, évről évre visszatérően belevágok egy-egy diétába, vagy elkezdek rendszeresen sportolni, meditálni. Időnként szívesen kezdem a napot azzal, hogy végiggondolom, miért is vagyok hálás a sorsnak. Egyrészt „fázom” a váltásoktól, másrészt vágyom rájuk.

Ki tudja, mi áll még előttem, de miért is félnék? Ilyen eszköztárral már egy csatába is elindulhatnék.

Ajánljuk még:

„ÜGYVÉD VAGYOK, NEM ÜGYVÉDNŐ!” – DR. UNGÁR MARGIT ÉLETE MA IS TANÍT
HADIFOGSÁGTÓL AZ ÖRÖKBEFOGADÁSIG – ISMERD MEG AZ ORSZÁG PÉLDAMUTATÓ APUKÁIT
„NYÍLTAN KELL BESZÉLNI A TRAUMÁKRÓL” – INTERJÚ A SÚLYOSAN BÁNTALMAZOTT ULTRAFUTÓVAL, MAKAI VIKTÓRIÁVAL