Aki fölülírta a finomkodó nő ideálját – Isten éltessen, Fedák Sári!

A beregszászi születésű temperamentumos fiatal lány Rákosi Szidi színiiskolájában készült a világot jelentő deszkákra, de már a oda való jelentkezése is emlékezetes. 15 éves volt, amikor a Budapesti Naplóban meglátta Rákosi Szidi iskolájának hirdetését, aminek hatására azonnal levelet írt az igazgatónőnek, tudatva, hogy hamarosan a jövő legnagyobb magyar primadonnáját üdvözölheti diákjai között. Évekig leveleztek, ami már csak azért is figyelemreméltó, mert az akkor még bakfis lány pályaválasztását erősen ellenezte konzervatív polgári életet élő családja. Sári azonban – természetesen – szembe ment szülei akaratával és 1897 szeptemberétől színinövendéknek állt Szidi néni tanintézetébe. Szárnyai alatt Pozsonyban, majd a Magyar Színházban kezdett játszani.

Karakterének védjegye azonnal elbűvölte a közönséget: nőként szakított a konvenciókkal, és felrúgva a szabályokat férfias bátorsággal, meghökkentő merészséggel viselkedett a színpadon. A századelő etikettjével szembemenve Fedák Sári, becenevén Zsazsa, nem csak bokát, de térdet is villantott, élénkpiros rúzzsal sminkelte magát és – ha a művészet és a hírnév úgy kívánta – férfiszerepben is helyt állt. Leghíresebb férfiszerepei Huszka Jenő Bob hercege és Kacsóh Pongrácz János vitéze, ez utóbbiban Kukorica Jancsiként jelmezét is maga tervezte. Színpadon és utcán egyaránt extravagáns megjelenése állandó beszédtéma volt, sminkjét és ruháit korabeli nők tucatjai másolták.

Sikerét mai fogalmaink szerint kiváló személyes PR-jának és határozott fellépésének köszönhette, hiszen sem a klasszikus szépség, sem a rendkívüli művészi tehetség jegyeivel nem rendelkezett. Operett-primadonnaként éppen a hangja volt a gyenge pontja, de a közönség boldogan bízta az élményt füle helyett a szemére, mert Zsazsa megjelenésével könnyen feledtette orgánuma gyengéit. Bátorsága, szuggesztív személyisége és a közönség figyelmének „fogvatartása” hozta meg számára a hírnevet. Kissé hamiskás hangját és markánsabb vonásait látványos színpadi mozgással kompenzálva

felülírta az addig finomkodó színésznő és nő ideálját.

Férfiasan karakteres, erőteljes megjelenése egyszerre volt meglepő és izgalmas rajongói számára, akik teltházas nézőtérrel honorálták bátorságát. Igazi díva volt, és az első valódi magyar celeb, akit a figyelem tartott életben – pozitív és negatív pillanataiban egyaránt.

Sosem félt a botrányoktól, magánéletének részleteit sem rejtegette a kíváncsi tekintetek elől. Minden alkalmat megragadott, hogy beszédtéma lehessen, egyszerűen a nyilvánosság jelentette számára a siker kulcsát. Pályája elejétől kezdve mindennel és mindenkivel szembeszállt elképzelései és sikere érdekében.

Már Rákosi Szidivel viharos mester-tanítvány viszonyban volt, de ő vezette be a századeleji médiába a „primadonnaháború” fogalmát is, amikor a kor ünnepelt operett sztárjával, Küry Klárával került összetűzésbe. Később, pályája végén Honthy Hanna, az akkor fiatal szubrett bizonyult méltó vetélytársnak, akinek szavára Fedák Sári elveszítette utolsó szerepét. 1954 tavaszán a Déryné Színház igazgatója felkérte Csíki Gergely Nagymama című vígjátékának főszerepére, de Honthy Hanna nyomására visszavették tőle a szerepet. 

1902 nyarán, nagyváradi turnéja alkalmával figyel fel rá Ady Endre és Bródy Sándor, aki tárcában méltatja a Lotti ezredes című operettben nyújtott alakítását: „Láttam hát tegnap este a nagyváradi színházban is, hogy mint tör ki elementáris erővel, mint zavarja fel az idegeket Fedák Sári (...)  Egy fiatal leány, akinek

minden mozdulatán rajta van a bélyeg, az, hogy én én vagyok.”

Fedák Sári ugyanakkor nem a sikertől részegült meg, sokkal öntörvényűbb volt annál, hogy mások véleményét eltűrje. Rendkívül önkritikus művészként tartja számon az utókor, olyan primadonna volt, aki a maga teljesítményét szigorúan értékelte, ugyanakkor nem vette komolyan a kritikákat. Nem átallott kilógni a sorból: fővárosban övé volt az egyik első autómobil, amit maga vezetett, szerződéskötéskor kemény tárgyalópartnernek bizonyult és csak sztárgázsiért lépett színpadra. Ahol nem teljesítették kívánságait, onnan lelépett, viszont a fényűző életmódot élő díva, aki nem mellesleg hat nyelven beszélt, az Egyesült Államokban, Bécsben, Párizsban, Londonban és Berlinben is játszott. Németországban Max Reinhardt társulatában kapott szerepet, aki hosszú távú szerződéssel is próbálta maradásra bírni, mégis hazajött.

Színpadi sikerei mellett a bukást is többször megtapasztalta, ám ezt is teátrálisan viselte. A már celebnek számító primadonna egyszer egy vidéki kastélyába vonult és bejelentette, hogy gazdálkodni fog. A 350 holdas tótszerdahelyi földbirtokon egy tizenkét szobás kastély és negyvenfős személyzet várta: ekkor nevezik el a pesti lapok „agrárius primadonnának”, ami ugyancsak mulattatta. 1904-ben tért vissza a fővárosba és

megpróbált frigyre lépni Degenfeld báróval, aki egy szanatóriumba menekült a házasság elől.

Sárit ekkor találta meg Kukorica Jancsi szerepe, amelyet később több mint 600 alkalommal játszott el.

Szenvedélyes karaktere szerelmeiben és viszonyaiban is csalhatatlanul érvényesült: legtöbb kapcsolatát botrányok kísérték. Molnár Ferenccel egy évtizedig tartó viszonya végül válási alkuval, házasságkötésben végződött: kapcsolatuk viharos és konvencióktól mentes szerelmi vívódás volt inkább, mint harmonikus egymásra találás. A háború idején, amikor Molnár Ferenc haditudósítóként dolgozott, Fedák Sári többször is megcsalta, amit az író barátai nyilván elújságoltak a hazatérő Molnárnak. Végül, amikor Molnár Ferenc már Darvas Lilibe volt szerelmes, Fedák Sári azzal a feltétellel engedte el, ha feleségül veszi, hogy ne kelljen az elhagyott szerető szerepében megjelennie, így 1922. október 11-i házasságkötésük éppen a válás szimbólumává vált. 1926-ban aztán el is váltak, és Molnár Ferenc feleségül vette Darvas Lilit.

Fedák Sári nem tartotta távol magát a politikától sem:

a monarchiaellenes tulipános mozgalom rendezvényeit látogatta, Andrássy Gyula gróf ellenzéki fórumain agitált, később, a második világháború idején a német náci rádió, a bécsi Donausender tudósítójaként a háború folytatása mellett állt ki. A háború után a Népbíróság „nácirajongónak” minősítette és népellenes bűntetteire hivatkozva két év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Végül nyolc hónapra mérsékelték a letöltendő börtönbüntetést, nem koboztál el a vagyonát, de három évre eltiltották a szakmagyakorlástól, öt évre pedig megfosztották politikai jogaitól. Mindezek után visszavonult Nyáregyházára komornájával, Kerék Margittal, majd 1955. május 5-én halt meg. Sírja a Farkasréti temetőben található.

Emlékezete gazdag, színes és ellentmondásos életutat és személyiséget őriz, aki az élet minden területén rendkívüli érzelmi energiákat mozgósított. Végletek között érezte jól magát, a figyelem középpontjában. Édes és keserű, boldogság és szomorúság egyaránt intenzív ízekben öltött testet a „fedáksári” jelenségben, akárcsak a róla elnevezett gesztenyés, krémes Fedák-tortában. Impulzív karaktere, lehetetlent nem ismerő temperamentuma egy évszázad távlatából is átragyog az idő sűrű szövetén, hogy emlékeztessen bennünket a szenvedély erejének halhatatlanságára.

Nyitókép: FORTEPAN / Botár Angéla
CC BY-SA 3.0