Egy hívás is menthet életet – Interjú a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével

Az 1993-ban létrejött Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány egyfajta mentőövként szolgál a bajba jutott gyerekek és fiatal felnőttek számára. Pontosan mi az alapítvány célja?

A gyerekeket meg kell hallgatni, ha bajban vannak – ebből az alapgondolatból indult az alapítvány. Segíteni kell őket ennek érdekében, ezért létrehoztunk egy alacsonyküszöbű fórumot, ahol a fiatalok a 116 111-et tárcsázva, szüleik vagy gyámjuk közvetítése nélkül, ingyenesen, anonim módon tudnak az őket érintő problémákról, kérdésekről beszélni. Ez azért fontos, mert ahhoz, hogy a 16 év alatti gyermekek bármilyen segítséget igénybe tudjanak venni, a szülő hozzájárulása szükséges.

Holott lehet, hogy a problémájuk gyökere épp saját gondviselőjük.

Ez az alacsonyküszöbűség természetesen teljesen mást jelentett 1993-ban, mint most, a mobiltelefonok korában: én 2001 körül kezdtem az alapítványnál dolgozni, és ekkor még nagyon jellemző volt az, hogy a telefonfülkéből hívtak minket a kamaszok. Ekkor például azért ért véget egy beszélgetés, mert már kintről dörömböltek a fülke ajtaján, vagy azért, mert szóltak, le kell tenniük, valaki hazaért.

Ez az alacsonyküszöbűség az, ami segít bizalmat szavazni a telefon túloldalán lévő idegen, ismeretlen hangnak? Egy vadidegennek nem lehet könnyű megnyílni.

Egy idegennek könnyebb megnyílni, nem félünk annyira az esetleges előítéletektől. Ráadásul az a felnőtt, akivel a vonal végén beszél a hívó, nem fog szembejönni vele az iskola folyosóján, és nem is fogja azokat ismerni, akiket a mesélő érintett a történetben. Ez nagy szabadságot ad a kamasznak abban, hogy korlátok nélkül mondja el a történetét úgy, ahogy az benne él. Sokféle hívónk van, sokféle problémával, a beszélgetések is különböző dinamikával és bizalmi szinttel zajlanak. Vannak olyan társalgások, ahol nincs igény a lassú bevezetőre és a bizalom építésére, mert nyíltan látszik, csak arra várt, hogy végre elmondhassa azt, ami kikívánkozott belőle. Egy nap körülbelül 100-120 hívás érkezik be, leginkább a felső tagozatos korosztályból, tehát a 14-15 évesek köréből. Nekik már sokkal vonzóbb az, hogy anonim módon, szülők nélkül forduljanak segítséghez, és talán ez az a kor, amikor már szívesen kérnek tanácsot, és könnyebben beszélnek önmagukról.

Milyen problémákkal fordulnak leggyakrabban a Kék Vonalhoz a tizenévesek? Egyáltalán milyen kihívásokkal néznek szembe a mai fiatalok?

Amik 1993 óta listavezetők, azok a párkapcsolattal és a szexualitással kapcsolatos problémák és kérdések - noha egészen friss adat, hogy ezt 2019-ben először, egy hajszálnyival megelőzte a testi-lelki egészség témaköre. Visszatérve: amikor azt mondom, hogy párkapcsolat és szexualitás, az egy nagyon hosszú lista.

Az is párkapcsolati probléma a kamaszoknak, hogy tetszik valaki a 7./b-ből, de az is, hogy 4 hónapos terhes vagyok és megvert az élettársam.

A krízis mélysége életkorilag és egyénileg is eltérő, ennek okán a párkapcsolati problémák súlyossága is sokféle, de mint tematika, ez abszolút listavezető. A listát az egyéb kortárs kapcsolatok követik, úgymint a kiközösítések, a beilleszkedési problémák, az iskolai bántalmazások, a klikkek, barátok-barátnők közötti konfliktusok és az online zaklatások.

Mire számítson az, aki felhívja a Kék Vonal lelkisegély-vonalát? Mit várhat a telefonbeszélgetéstől?

Amit minden hívásban tudunk kínálni és ígérni, az a meghallgatás és az érzelmi támogatás. Minden probléma mássá válik, ha már nem egyedül csücsül benne az ember, de ez is a célunk: hogy a fiataloknak legyen terük és idejük a negatív érzésekről, megélt eseményekről beszélniük, hogy érezzék és tapasztalják, nincsenek egyedül. Sokszor el is hangzik a szájukból mondat, hogy „csak el akartam mondani valakinek”, hiszen önmagában már az levesz egy hatalmas terhet a vállukról, ha valaki figyelmesen végighallgatta és megértette őket. Az érzelmi támogatás, és a meghallgatás megléte nem függ a hívótól, azonban, hogy merre halad a beszélgetés, az már nagyban függ a telefonáló igényeitől is. Vannak olyan helyzetek, amikor a felnőtt felelőssége az, hogy jelezze: az ismertetett problémára megoldást kell találni. Mert lehet, hogy ezt most csak el akarta mondani valakinek, de abból, amit elmesélt, úgy tűnik, hogy veszélyben van, és segítségre van szüksége. A hívón múlik, hogy ebből mit tud befogadni, de ennek felajánlása a segítő felelőssége. De vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet cél a megoldás, mert nincs megoldás. Egy veszteség feldolgozásban, egy gyászfolyamatban nem is lenne korrekt úgy vezetni a beszélgetést, mintha fél óra alatt eljutnánk egy megoldásig.

A telefonbeszélgetés célja tehát a tanácsadás lenne?

Nem. Gyakran mondják azt a tárcsázók, hogy „csak azért telefonáltam, hogy tanácsot adjon nekem, kérem, mondja meg, mit csináljak”. Ami még érdekesebb, hogy nagyon sok beszélgetés ér úgy véget, hogy a hívó megköszöni a sok tanácsot, pedig egyetlen egy konkrét tanács sem hangzott el a szánkból, csak információkkal szolgáltunk. Például ha a telefonáló szexuális erőszak áldozata, akkor arról szolgálunk információkkal, hogy hogyan tehet feljelentést, hogy miért lenne fontos orvoshoz fordulnia. Ha mond egy települést, meg tudjuk nézni, hogy hol van nőgyógyászati ambulancia. Bizonyos típusproblémáknál pedig ingyenes telefonszámokkal tudunk szolgálni. Már csak azért sem tudjuk átvenni annak a döntésnek a felelősségét, hogy adott helyzetben mit csináljon, mert egy 40 perces beszélgetés nem fedheti le az összes körülmény tisztázását. De évente akad körülbelül 80 olyan eset, amikor a telefonáló felhatalmaz minket arra, hogy felvegyük a kapcsolatot gyermekjóléti szolgálattal, orvossal vagy helyi segítő szakemberrel annak érdekében, hogy valami történjen. Hogy valami végre változzon. Ez persze hosszú folyamat, hiszen abból, hogy a hívó anonim módon felhívta a lelkisegély-vonalat, el kell jutni odáig, hogy nevem, címem, anyám neve. Ez pedig nem könnyű.

Napjaink egyik komoly problémája a fiatalkorban elkövetett öngyilkosságok nagy száma.

2019-ben több mint ezer öngyilkossággal kapcsolatos megkeresésünk volt. A lelkisegély-szolgálat egyik fő prioritása az öngyilkosságok megelőzése, illetve az, hogy öngyilkossági gondolatokkal, késztetésekkel senki se maradjon egyedül. Az ezzel kapcsolatos hívások széles skálán mozognak:

kezdve attól, hogy egy körülhatárolatlan „jobb lenne nem lenni, mindent lezárni” gondolatról beszélnek, egészen addig, hogy ki kell hívnunk rájuk a mentőt, mert már valamit elkövettek.

Egy olyan fiatalnak, aki még soha nem hívott mentőt, tűzoltót, de az adott pillanatban szüksége lenne rá, sokszor könnyebb ezt egy beszélgetésben elmondania. Ez még egy felnőttnek is durva, ha csak arra gondol, hogy most ki kell hívja magára a mentőket, nemhogy egy kamasznak.   

Két évtizede dolgozik a Kék Vonalnál, ezek az évek biztos teli voltak életre szóló, meghatározó momentumokkal.

Mivel nemcsak anonimitást, de titoktartást is ígérünk a hívóknak, konkrét momentumok helyett inkább két dolgot emelnék ki, amit a múló évek ellenére sem lehet megszokni. Az egyik az, amikor a gyerekek a szülők kegyetlen, abuzív bánásmódjáról számolnak be – legyen az akár szexuális abúzus, akár anyagi célú kizsákmányolás, értsd: prostitúcióra kényszerítés. Ezek azok, amiket még 20 év után sem lehet indulatok, megérintődés nélkül fogadni. A másik, a mentőhívásokkal végződő helyzetek, ahol a segítő érzi, ez most tényleg élet-halál kérdés. Nem átvitt értelemben, hanem a szó legszorosabb értelmében. Ilyenkor együtt izgulunk és vonalban maradunk addig, amíg ki nem ér a mentő.

A Kék Vonal nemcsak a fiataloknak, de a felnőtteknek is nyújthat segítséget, ha jól tudom.

Igen, a 116-000 Segélyvonal az Eltűnt és Bántalmazott Gyerekekért: ezt bárki hívhatja, legyen szó akár felnőttekről, hozzátartozókról, aggódó szomszédokról. Ezt a számot bárki tárcsázhatja, aki szeretne akár a gyereknevelés kapcsolatban érzelmi támogatást, konzultációs lehetőséget, információt kérni.