Megkaphatnád az év anyja, apja, nagymamája, gyereke díjat és úgy érzed, hogy kudarcot vallottál? Otthon sorakoznak a kitüntetések a falon, de te mégis sikertelennek érzed magad? Dicsérnek a munkahelyeden, de benned (folyamatos) félelem van, nehogy végzetes hibát ejts? Az imposztor szindróma hétköznapjaink megkeserítője lehet, és az elmúlt egy évben mintha a vírussal együtt terjedt volna.
Ülök a kanapén a barátnőimmel, régi képek nézegetésébe torkollott az este. Nevetünk, nosztalgiázunk, én pedig néha szégyenkezem. Arra gondolok, hogy milyen nagyon megvetettem magamat akkoriban a kinézetem miatt. Utáltam minden képet magamról. Most pedig ránézek ezekre a fotókra, és nincs más rajtuk, csak egy csinos, fiatal lány, akinek 10 év kellett ahhoz, hogy értékelje magát. És mi a helyzet a jelenben? A mostani énemnek is várnia kell 10 évet, hogy meglássa, mi mindenért lehet(ett) hálás? Mert bizony a test változik. Lehet, hogy amink most van sokkal csodálatosabb, és sokkal inkább büszkék lehetnénk rá. A jelenben.
Az írásunknak van az egyik legjellemző koreográfiája. Egyedi és megismételhetetlen, de persze nem utánozhatatlan. De vajon mit lehet megállapítani ebből a személyre szabott, egyedi mintázatból?
Mára már egyértelmű, hogy rengetegféle intelligenciáról beszélhetünk. Az érzelmi intelligencia, vagy más néven érzelmi tudás pedig az egyik legfontosabb és leghasznosabb az ember számára. Nézzük meg, mit adhat nekünk az érzelmi intelligencia!
Gyerekkorom legnagyobb nyaralásait az erdő ölelésében töltöttem, szállodákban. Valahányszor felkapaszkodtunk az üdülőig, erdei házikók sokasága mellett robogtunk el. Félre ne értsen senki, nagyon szeretem a szőnyeggel borított folyosókat, a svédasztalos reggeliket, a medencéket. De 2021 megmutatta, hogy a minimál legalább annyira varázslatos és otthonos, és sok szempontból kielégítőbb is.
Sokfélék vagyunk, ez nem is vitás, mégis egyes emberek jobban hasonlítanak ránk, mint más társaink. A közös vonások mentén már az ókor embere is úgy hitte, hogy képes egyetemes embertípusokat meghatározni. Most egy olyan típustant mutatunk be, amely a vérmérsékletből indul ki.
Az elmúlt napokban sétáltam a Margitszigeten. A parton végig a pandémiában elhunytakra emlékeztető kövek: rajtuk egy sorszám és egy életkor. Belém hasított a szomorúság. Ennyi maradt? Rengeteg szó esik számokról, statisztikákról, de azokról – a gyerekekről és unokákról – akik elvesztették szeretteiket, akik gyászolnak, talán nem elég. Hogyan gyászolunk, hogyan gyászolnak a gyermekek? Hogyan segítheti a veszteség feldolgozását a meseterápia? Tapasztalatairól Békési Tímea gyászkísérőt, meseterapeutát kérdeztem.
Az első látásra szerelem kérdése nagyjából olyan vitatott, mint az, hogy hogyan készül az igazán jó halászlé. Vannak elhivatottan megírt könyvek, amelyek szerint ez egy létező unikornis, amely olyan erős házasságok forrása, amiket a válás nem veszélyeztet. Utánajártunk hát, mit mond erről a pszichológia: hinni vagy nem hinni?
Látszólag a párkapcsolatok legmeghatározóbb érzelme: a szerelem. A gyakorlatban viszont sokkal több érzést hordoz: szenvedélyt, vágyat, biztonságérzetet. Mi tehát a szerelem? Hol a helye a vágyaknak, és mit eredményez kapcsolatainkban, ha a szeretet vagy az elköteleződés van túlsúlyban?
Jézus utolsó vacsorája egy szabadításnak állított emléket, miközben egy másik, nagyobb szabadítás ígéretét hozta. Nem kerül sok energiánkba és spirituálisan gazdagító, ha időt fordítunk mi is a széder estére, és megpróbáljuk átélni Jézus utolsó vacsoráját. Mi is tanítványokká válhatunk, ha van bennünk hajlandóság.
