Lassan mind csalónak érezzük magunkat? Az imposztor szindróma és a koronavírus szövetsége (ellenünk)

Megkaphatnád az év anyja, apja, nagymamája, gyereke díjat és úgy érzed, hogy kudarcot vallottál? Otthon sorakoznak a kitüntetések a falon, de te mégis sikertelennek érzed magad? Dicsérnek a munkahelyeden, de benned (folyamatos) félelem van, nehogy végzetes hibát ejts? Az imposztor szindróma hétköznapjaink megkeserítője lehet, és az elmúlt egy évben mintha a vírussal együtt terjedt volna. 

Ha szeretnél emlékezni az álmaidra, egy speciális edzéssel sikerülhet
Álmodni emberi (és egyébként állati) dolog, mindennapos esemény, még akkor is, ha nem emlékszünk rá. A REM fázisban létrejövő álmaink kristálytiszták, részletesek és átfogó történettel rendelkeznek, akár egy film. Ha ezekre emlékezni tudunk, az szerencsés adottság. Van azonban az izgalomnak és kalandnak egy egészen magas formája: a tudatos álmodás.
Az (ön)elfogadás csak a jelenben kezdődhet

Ülök a kanapén a barátnőimmel, régi képek nézegetésébe torkollott az este. Nevetünk, nosztalgiázunk, én pedig néha szégyenkezem. Arra gondolok, hogy milyen nagyon megvetettem magamat akkoriban a kinézetem miatt. Utáltam minden képet magamról. Most pedig ránézek ezekre a fotókra, és nincs más rajtuk, csak egy csinos, fiatal lány, akinek 10 év kellett ahhoz, hogy értékelje magát. És mi a helyzet a jelenben? A mostani énemnek is várnia kell 10 évet, hogy meglássa, mi mindenért lehet(ett) hálás? Mert bizony a test változik. Lehet, hogy amink most van sokkal csodálatosabb, és sokkal inkább büszkék lehetnénk rá. A jelenben.

Eltűnik az én, ha mi leszünk? – Egy összeköltözés margójára
Állok a csomagjaim fölött, nézem az albérlet hozzám tartozó szobáját, és arra gondolok, itt valami új kezdődik. Mintha csak ma lett volna, hogy beköltöztem életem második számú otthonába, hogy bebizonyítsam, képes vagyok túlélni egyedül a betondzsungelben. Ez pedig már a kiköltözés, amit én választottam azért, hogy a jövőt építsem a párommal, az ő oldalán. És ezt a döntést, bár keserédes, sosem bánom meg.
Érzelmekből ötös, avagy az érzelmi intelligencia rejtelmei

Mára már egyértelmű, hogy rengetegféle intelligenciáról beszélhetünk. Az érzelmi intelligencia, vagy más néven érzelmi tudás pedig az egyik legfontosabb és leghasznosabb az ember számára. Nézzük meg, mit adhat nekünk az érzelmi intelligencia!

Öregnéne kunyhójában nincs svédasztalos reggeli, de van saját mókus

Gyerekkorom legnagyobb nyaralásait az erdő ölelésében töltöttem, szállodákban. Valahányszor felkapaszkodtunk az üdülőig, erdei házikók sokasága mellett robogtunk el. Félre ne értsen senki, nagyon szeretem a szőnyeggel borított folyosókat, a svédasztalos reggeliket, a medencéket. De 2021 megmutatta, hogy a minimál legalább annyira varázslatos és otthonos, és sok szempontból kielégítőbb is.

Ha már gyászolnia kell egy gyereknek, segítsünk neki! – Interjúnk egy gyászkísérő meseterapeutával

Az elmúlt napokban sétáltam a Margitszigeten. A parton végig a pandémiában elhunytakra emlékeztető kövek: rajtuk egy sorszám és egy életkor. Belém hasított a szomorúság. Ennyi maradt? Rengeteg szó esik számokról, statisztikákról, de azokról – a gyerekekről és unokákról – akik elvesztették szeretteiket, akik gyászolnak, talán nem elég. Hogyan gyászolunk, hogyan gyászolnak a gyermekek? Hogyan segítheti a veszteség feldolgozását a meseterápia? Tapasztalatairól Békési Tímea gyászkísérőt, meseterapeutát kérdeztem.

Szerelem első látásra: hazugság volna?

Az első látásra szerelem kérdése nagyjából olyan vitatott, mint az, hogy hogyan készül az igazán jó halászlé. Vannak elhivatottan megírt könyvek, amelyek szerint ez egy létező unikornis, amely olyan erős házasságok forrása, amiket a válás nem veszélyeztet. Utánajártunk hát, mit mond erről a pszichológia: hinni vagy nem hinni? 

Szerelem patikamérlegen: mennyit érnek a vágyak?

Látszólag a párkapcsolatok legmeghatározóbb érzelme: a szerelem. A gyakorlatban viszont sokkal több érzést hordoz: szenvedélyt, vágyat, biztonságérzetet. Mi tehát a szerelem? Hol a helye a vágyaknak, és mit eredményez kapcsolatainkban, ha a szeretet vagy az elköteleződés van túlsúlyban?