Vér, epe és nyál – ennyiből megmondom, ki vagy, és melyik hírességre hasonlít a bensőd

Hippokratész és Galénosz nevéhez fűződik az az ókori temperamentumelmélet, amely a testnedvekre és az őselemekre épít. Megfigyelték ugyanis, hogy az emberi szervezet más és más testnedv kiválasztásával reagál a különböző betegségekre. Ezeknek az alapvető testnedveknek a mennyisége hatással van a személy érzelmi világára és reakcióira. A köznyelvünkben is megtalálható a kifejezés: az illető ilyen vagy olyan „vérmérsékletű”.

A Hippokratész-Galénosz féle elméletben a kevert típusok mellett 4 tiszta embertípust különítenek el:

A kolerikus

A kolerikus személyek tettre készek és sikerorientáltak. Küzdőszellemük, határozottságuk lendíti őket előre. Lobbanékony természetük azonban hajlamos őket elragadni, gyorsak a cselekvésre. Munkájukba, hivatásukba százszázalékos szenvedéllyel vetik bele magukat. Jó szervezők, irányítók, akik élvezik, ha másokat vezethetnek, ilyen volt Napóleon vagy Pál apostol is. Ugyanakkor ők túlontúl magabiztosak, és pont emiatt nem szívesen támaszkodnak másokra, nem szeretnek csapatban játszani. Sosem érik be a második hellyel, kiválóságra és elismerésre vágynak. Büszkeségük miatt válnak igazán érzékennyé a megszégyenülésre.

A szangvinikus

A szangvinikus személy nyitott, barátságos és éles eszű. Érdeklődése azonban ideiglenes és cseppet sem mély. Tipikusan az a személy, aki egy falat után alkot véleményt, és aki mindenbe belekap, de csak a felszínen. Gondoljunk csak Tigrisre a Micimackó című meséből, aki igazi forgószél. A szangvinikusok szenvedélye olyan hirtelen tűnik el, ahogyan jött. Hevesek és felületesek, a változékonyságot kedvelik. Nem előrelátóak vagy precízek, hanem a pillanat emberei. Végtelenül optimisták, akik az élet napos oldalát választják, pont, mint a Jégvarázs című mese Annája. Kapcsolataikban kedélyesek, könnyű velük szóba elegyedni. Lételemük a jó társaság, a szórakozás és a szórakoztatás. Szeretnek másokat ugratni, tréfálkozni, bókolni. Romantikus kapcsolataikban legtöbbször csapongók és felszínesek. Életküldetésük, hogy élvezzék az életet és nehezükre esik ellenállni bármilyen kísértésnek, legyen szó titoktartásról vagy finom ételekről.

A melankolikus

A harmadik típusba tartozók a föld őselemmel írhatóak le, szervezetükben pedig a sárga epe az uralkodó. Ismertek olyan embert, akiknek az arcáról lerí a világfájdalom? Na ők a melankolikusok. Megjelenésükben törékenyek, szürkék, sokszor a lehangoltság sugárzik belőlük. Érzelmeik sokkal lassabban fejlődnek ki, hajlamosak a szomorúságra. Nehezen hoznak döntéseket, és gyakran halogatnak. Ugyanakkor kifejezetten mélyérzésűek, igazi gondolkozók. Sok művész melankolikus, mint Michelangelo vagy a gyönyörű Audrey Hepburn. Ugyanolyan mértékben foglalkoztatja őket a múlt boncolgatása, mint a jövő lehetőségeinek feltárása és a spiritualitás. Annyi időt töltenek a saját fejükben, hogy hajlamosak elkalandozni, álmodozni. Kifejezetten passzívak, a biztos, nyugodt helyzeteket kedvelik, akárcsak Bagheera a Dzsungel könyve című meséből.

A flegmatikus

A flegmatikus személyt sodorja magával az élet, úgy mint a Harry Potter Hugrabug házának tagjait vagy a Gyűrűk ura című filmből Samet, a hobbitot. A flegmatikus személy rezignáltan veszi tudomásul a történéseket, szinte már közönyös. Mindennapjaiban higgadt és nyugodt, talán már túlságosan is. Nem siet sehova, mégis nehéz megragadni a figyelmét társaságban. Nem gondol sokat az életről és nincsenek különösebb elvárásai sem. Munkavégzésében bár lassú, de állhatatos. Gondolkodása a leghajmeresztőbb helyzetekben is tiszta és gyakorlatias. Hajlamos a lustaságra, életvitele gyakran ambíciót nélkülöz.

Bámulatos, hogy a legelső elméletek milyen pontosan ragadták meg az emberi személyiség fő közös vonásait. Itt most csak a „tiszta” típusokról esett szó, de az elméletalkotók kevert típusokat is meghatároztak. Napjainkra rengeteg személyiségmodell született azért, hogy megragadja az embereket meghatározó dimenziókat, fő jellemzőket. Ezek a modellek ugyan sokkal pontosabb változatai ókori elődeiknek, mégis az figyelhető meg, hogy bármiféle csoportosítás eddig a személyiség bizonyos elvesztését hozta. Mert minket embereket, amilyen komplexek (vagy komplikáltak?) vagyunk, egyénenként nem lehet 2, 3 vagy akár 16 címkével maradéktalanul megragadni.