Látszólag a párkapcsolatok legmeghatározóbb érzelme: a szerelem. A gyakorlatban viszont sokkal több érzést hordoz: szenvedélyt, vágyat, biztonságérzetet. Mi tehát a szerelem? Hol a helye a vágyaknak, és mit eredményez kapcsolatainkban, ha a szeretet vagy az elköteleződés van túlsúlyban?

Jézus utolsó vacsorája egy szabadításnak állított emléket, miközben egy másik, nagyobb szabadítás ígéretét hozta. Nem kerül sok energiánkba és spirituálisan gazdagító, ha időt fordítunk mi is a széder estére, és megpróbáljuk átélni Jézus utolsó vacsoráját. Mi is tanítványokká válhatunk, ha van bennünk hajlandóság.

Előadások, tréningek és könyvek ezrei kínálják nekünk a mindfulness tudományát. Instant, meditatív, gyógyító – állítják. A mindfulness azonban ennél sokkal több, és bizonyos szempontból sokkal kevesebb. Ugyan keresztyén gyökerekkel is rendelkezik, fő iskolájában, a buddhizmusban ez a módszer csupán egy lépcső a hétből, mely a bölcsesség felé vezet minket. És egyáltalán nem olyan könnyed, mint gondolnánk, de annál is felszabadítóbb.

Az alvás kényes téma. Egyesek szinte bárhol, bármikor képesek elaludni, míg a hozzám hasonlók ragaszkodnak egy bizonyos számú és méretű párnához, mélyedésekhez az ágyon, takaróvastagságokhoz, hőmérséklethez és még sorolhatnám. De a sok, már-már rituáléhoz tartozó tényező mellett nőként fontos gondolnunk arra is, hogy a menstruációs ciklus miként hat az alvásunkra. Én rendszerint megtapasztalom a ciklus közeledtével, hogy a testemet elönti a forróság és szomjúság gyötör. Aztán forgolódom, és nem értem, mi történik velem. És utánanézve a témának rájöttem: nők ezrei vannak ezzel ugyanígy...

Optimizmus, perspektívaváltás, megújulás, belső beszéd. Sok-sok könyvespolcnyi iromány és konferenciák sokasága kínálja nekünk az önmegvalósítás, a sikeresség, az önfejlesztés lehetőségét. Megváltozhat-e az életünk attól, hogy optimista belső hangon szólunk magunkhoz?

A zene, az énekszó az az univerzális nyelv, ami nem tesz különbséget népek vagy nemek között. Alakul, olykor stílust vált, de a kezdetektől fogva képes megszólítani minden embert. Joseph Haydn így fogalmazott: „Az én beszédemet az egész világ megérti.” És hozzá hasonlóan érezhet minden zenész, zene- és dalszerző. Bár a zene nem válogat, a zeneipar annál inkább. Ez is nagyrészt a férfi alkotók játékasztala még napjainkban is. Miért van ez így és hol vagyunk mi, nők a dalszerzésben?

A versengés kifejezéshez olyan szavak kapcsolhatóak, mint az öröm, izgalom, szorongás, és a végeredménytől függően az elégedettség, elfogadás vagy éppen csalódás és düh. Nem mindenki ugyanúgy reagál a kudarcra, de mégis mitől függ, hogy egyeseknek olyan nehéz megküzdeniük vele? És hogyan lehet ezen változtatni?

A Facebook egyik funkciója, hogy különböző képkeretek beállításával „ünnepelhetünk, kampányolhatunk, szurkolhatunk, támogathatunk”. Egy kattintás az egész, és a profilképünkön ott díszeleghet az az idea, megmozdulás, kezdeményezés, ami mellett kiállunk. És ezzel talán meg is elégszünk, megveregetjük a vállunkat – akkor is, ha egyetlen dolgot tettünk az ügyért: beállítottuk a képkeretet. Ennek hatása pedig igen kevés. Vagy nem? Véleménycikkünk következik.

Evés közben mesét néző óvodás, naphosszat a telefonon lógó kiskamasz, bezárkózó gamer gimis: megszokott látvány a legtöbb családnál. Minek köszönhető mindez, és mit tehetünk szülőként, hogy a gyerek életében megfelelő helyre kerüljön a technológia? Erről kérdeztük Tóth Dániel pszichológust.

Vajon elhagyva a szülői házat véget ér a közös élmények ideje? Én élem az életem, és ők egymásra utalva élik a sajátjukat, de amikor találkozunk, minden olyan lesz mint régen, vagy mégsem? 

Névtelen, arctalan, mégis végletekig bántó kommentek repkednek az interneten, oktalannak tűnő bántások a lépcsőházban, a tömegközlekedésen. Mindez azért, mert véleménye mindenkinek van, és sokan nem is képesek megtartani a sajátjukat. Csak éppen a következményekre nem gondolnak.

Elbeszélgetni a saját "replikánkkal": lehetséges!