A győztes tényleg mindent visz? – A hiperversengők párkapcsolati küzdelmei

Pszicho

A győztes tényleg mindent visz? – A hiperversengők párkapcsolati küzdelmei

A versengés kifejezéshez olyan szavak kapcsolhatóak, mint az öröm, izgalom, szorongás, és a végeredménytől függően az elégedettség, elfogadás vagy éppen csalódás és düh. Nem mindenki ugyanúgy reagál a kudarcra, de mégis mitől függ, hogy egyeseknek olyan nehéz megküzdeniük vele? És hogyan lehet ezen változtatni?

Már gyerekkoromban is borzasztóan megviselt, ha veszítettem, sőt már az is, ha vesztésre álltam egy játékban. Szinte meg is feledkeztem róla, ám az elmúlt időszak társasozásai és számítógépes játékmenetei ismét előcsalogatták belőlem azt a dühös, durcás gyermeket, aki győzni szeretne. Lehetőleg mindenkor. Igazából a párkapcsolatomon keresztül realizáltam csak, hogy mennyire nem egészséges a versengéshez fűződő viszonyom. Amíg a párom könnyedén és magabiztosan veszi az akadályokat, én egyre görcsösebben és elszántabban haladok előre, mintha háborúban lennék, nem is egy játékmenetben. Ez persze a legvidámabbnak és felhőtlenebbnek induló estét is képes megmérgezni, amíg el nem jutunk oda, hogy „akkor inkább ne játszunk többet.”

Ez azonban nem megoldás. Így hát úgy döntöttem, utánajárok, hogy mit tanít minderről a pszichológia. És azt találtam, hogy bizony vannak az enyémnél egészségesebb és mérgezőbb hozzáállások is: azaz, nem vagyok teljesen menthetetlen, s ami még ennél is fontosabb, nem vagyok ezzel egyedül!

A versengők típusai és motivációik

Egy sincs közöttünk, akit olykor ne ragadna magával a siker, a győzelem elsöprő öröme, és mindannyian arra törekszünk, hogy a kudarcok számát minimalizáljuk. Azonban az, hogy ezek a törekvések milyen érzéseket generálnak bennünk, az már egészen egyéni szinteken zajlik.

Gondoljunk csak a teljesítményhelyzetben megélt izgalomra! Valakik szárnyalnak a legkisebb izgalomtól is, másokat ugyanaz szorongató gúzsba köt. A pszichológiában elkülönítünk kiegyensúlyozottan versengő személyeket, akiknek a versengés örömöt okoz, mégsem a győzelemért csinálják. A belső fejlődés hajtja őket előre, ahol a versenytárs nem ellenség, hanem mozgatórugó. Emellett nagyon jól tudják, mikor kell letenni a lantot, hogy mikor jön létre valódi versenyhelyzet. Ők azok, akik örülni tudnak a másik sikerének, akik büszkén néznek a párjukra, amikor az hazaállít egy visszautasíthatatlan munkaajánlattal.  

A másik csoportban a hiperversengők vannak, azok az emberek, akik úgy élik az életet, mintha egy hatalmas verseny volna. Ahol folyton bizonyítani kell, legyen szó a reggeli kávé megfőzéséről, munkáról vagy estimese-olvasásról a gyereknek. Azaz minden helyzetben versenyeznek, még akkor is, ha a környezetük ezt nem észleli. Egyetlen céljuk a mindent elsöprő győzelem, így kapcsolati szinten sok nehézségük akadhat.

Hiperversengők és kapcsolati kálváriájuk

Lássuk be, nagyon nehéz egy olyan személlyel együtt élni vagy barátságba keveredni, akinek győzelemből és kudarcból állnak a napjai. Egy egyszerű társasjáték, egy ártatlan sikerélmény bizony megszólítja bennük a harcost, és eltemeti bennük a barátot, a házastársat, esetleg a szülőt. Kétélű kard lehet, ha a hiperversengő fél megfelelő empátiával és érzelmi intelligenciával rendelkezik. Érzi, hogy nincs valami rendben, tudja, hogy amikor a férje meglepetésből besegít a házimunkában, az nem az ő képességei ellen szól, mégis megszólal a fejében a vészcsengő. És ilyenkor a szerető férj, a mosolygó barát nem érti, hogy mi történik, csak azt láthatja, hogy a hiperversengő fél agresszívvé válik verbálisan vagy akár fizikálisan (mondjuk csapkod, rombol, kiabál).

Ráadásul a hiperversengők nem mindig a legetikusabb versengők: úgy érzik, hogy bármi áron nyerniük kell, csakhogy növeljék önértékelésüket. Így válhat könnyen rémálommá egy szórakoztató karácsonyi este, vagy egy szerető kapcsolat mérgezővé. De honnan jön ez a végtelen küzdés és nyerési kényszer?

Már megint a szülőkkel indult?

Szegény szülőkre annyi mindent lehetne rákenni, de tény, hogy igenis sok múlik e téren is a nevelésen. A szülők kötődési mintája és a kudarcra, győzelemre adott reakciói példaként szolgálnak a gyerek számára. Kutatások igazolják, hogy a túlvédő anyai viselkedés összefügg a hiperversengéssel. Ezen túl pedig a hiperversengés és a düh mértéke hozzájárul a fizikai agresszió megjelenéséhez. Ugyanakkor a családi minták és neveltetés mellett nagyon sok más, személyes tényező is közrejátszik a versengő attitűd kialakulásában. Azok, akik hajlamosak magukat mindenben másokhoz hasonlítani, érthető módon folyamatosan versenyben élnek. Egy megközelítés szerint mind egyéni, mind külső tényezők felerősíthetik bennük ezt az attitűdöt. Ezt meghatározó egyéni tényező lehet, hogy mennyire kapcsolódik hozzájuk a verseny témája, mennyire hasonlít hozzájuk az ellenfelük, vagy hogy mennyire áll hozzájuk közel. Minél jellemzőbbek ezek a faktorok, annál nagyobb a bennünk lévő versengésre való igény. Külső tényezőként pedig fontos lehet a versenyben részt vevők száma, szemtanúk/nézők jelenléte, vagy egy adott csoporthoz való tartozás (pl.: nők vs. férfiak, városiak vs. falusiak).

Ezen változtass, ha fejlődni szeretnél!

Óhatatlan, hogy a kapcsolatokban gondot okoz a túlzott versengés, ugyanis sokkal hajlamosabbak vagyunk éppen a hozzánk közel álló, és hozzánk hasonló emberekkel összehasonlítani magunkat. Ez pedig végső soron felébresztheti bennünk az alvó oroszlánt. Aki békében szeretne élni önmagával és a párjával, próbáljon leszámolni önmaga másokkal való mértéktelen összehasonlításával, ez hatványozottan fontos, ha amúgy is bizonytalan az önbecsülésünk és az önértékelésünk.

Törekedjünk arra, hogy megerősítsük a magunkba vetett bizalmat, és tanúsítsunk magunk felé szeretetet. És ezzel párhuzamosan ne a barátainkhoz, a párunkhoz próbáljuk hasonlítani magunkat: mert a kapcsolataink nem erre valók. Az ilyen akciókkal csak őket és magunkat is romboljuk, és veszélyeztetjük a kialakított, biztonságos kapcsolatainkat.

Merjünk segítséget és támogatást kérni a számunkra fontos emberektől. És amíg azon dolgozunk, hogy stabil alapot teremtsünk magunkban, alakítsuk úgy a hétköznapjainkat, hogy minél kevesebb helyzet rántson be minket a győzni akarás émelyítő szorításába.

Ajánljuk még:

https://egy.hu/pszicho/hat-kollegatipus-akiktol-a-falnak-megyunk-108716

https://egy.hu/pszicho/a-boldogsag-logikus-elohivhatod-ha-erted-a-rendszert-108739

https://egy.hu/otthon/ha-a-felelemnek-lehet-helye-jusson-a-biztonsagnak-is-homevagy-a-nagyvilagra-107115

Ajánljuk még:

„Ez nem őrület, de nem is szupererő” – ilyen az élet epilepsziával

A napokban hosszú, tünetmentes időszak után epilepsziás rohamot kaptam. Hogy mi váltotta ki, azt nem tudni pontosan, de amikor gyógyszeres kezelés ellenére időnként bekövetkezik egy-egy ilyen esemény, mindig arra gondolok, milyen keveset tudnak az emberek erről a betegségről, és milyen jó lenne, ha több szó esne róla. 

 
X
Már követem az oldalt