Szép

Bőrápolás a párkányról: frissítő nyári natúrkozmetikumok lakásban is nevelhető gyógynövényekből

Nem mindenkinek van kertje, ahol madárcsicsergés és pillangószárnycsapások közepette nevelgetheti kedvenc virágait, és bizony a városokban kertészkedőknek igencsak fel van adva a lecke. Sokszor úgy érezhetik, hogy komoly hátrányban vannak – de most a „mit nem lehet” helyett koncentráljunk arra, hogy mennyi mindent tudunk kihozni az ablakpárkányok vagy az erkélyek adta lehetőségekből. Készítsünk frissítő nyári arcvizeket olyan növényekből, amelyeket lakásunkban is életben tarthatunk!

Nem is gondolnánk, hány olyan növény van, ami kitűnően alkalmazkodik a belső terek adta lehetőségekhez: könnyűszerrel tarthatunk odahaza kakukkfüvet, borsikafüvet, zsályát, szurokfüvet, citromfüvet, mentát, bazsalikomot, snidlinget, rozmaringot vagy épp petrezselymet. De a megfelelő ápolás mellett a kerti izsóp, a körömvirág vagy a babér is életerős növénnyé fejlődhet bármelyik konyhapulton. Nem is gondolnánk, hogy olyan klasszikus kerti növények is, mint a francia levendula vagy a búzavirág egy nagyobb edényben tartva meglepően jól érzik majd magukat otthonunkban.

Egy gyengéd és gyors arctisztításhoz forrázzunk le két evőkanál gyógynövényt egy bögre vízzel, majd lefedve hagyjuk állni 15 percig. Szűrjük le, és öntsük jól záródó edénybe. Az illatok kedvelőinek érdemes pár csepp 100 százalékos tisztaságú illóolajat is hozzácseppenteni. Reggel és este cseppentsünk belőle egy textilkorongra, és tisztítsuk meg vele arcunkat! Zsíros bőrre használjunk mentát vagy rozmaringot, száraz bőrre körömvirágot, normál bőrre pedig levendulát! Ha szeretnénk, kipróbálhatjuk a tejporos változatot is, ez esetben a kihűlt ázalékhoz keverjünk egy evőkanál tejport is.


A nyári melegben érdemes rendszeresítenünk az arctonik használatát, ez ugyanis felfrissíti bőrünket, és összehúzza pórusainkat. A gyógynövényes arctonik elkészítéséhez érdemes szárított növényeket használnunk: egy bögre szárított növényhez (lehet vegyesen több fajta is) öntsünk annyi almaecetet, hogy ellepje. Fedjük le, és naponta kétszer kevergetve érleljük két-három hétig. Ha letelt az érlelési idő, szűrjük le, és tegyük hűtőszekrénybe! A hét elején érdemes bekeverni tonikunkat, mindig csak akkora mennyiséget előkészítve, amennyi az elkövetkezendő napokra kell: fél csésze vízhez tegyünk egy-másfél kanál gyógynövényes almaecetet, és ízlés szerint pár csepp illóolajat!

Egy textilkorong segítségével töröljük át a keverékkel arcunkat, a megmaradt tonikot pedig tegyük hűtőszekrénybe a következő használatig! Az ínyencebbek víz helyett virágvizet is használhatnak, amit akár odahaza is elkészíthetnek

Egy-egy bőrradírozás után mintha új testbe születnénk. Konyhánkban, a kamra polcain számos olyan alapanyag megtalálható, amelyekből elsőosztályú bőrradírt készíthetünk pillanatok alatt. A zabpehely, a cukor, a mandulaliszt, a kókuszreszelék, a kávézacc, a zabkorpa, a lenmag és a méz vagy a növényi olajok kitűnő alapanyagai egy hatásos készítménynek, amelyekhez bőrtípustól és problémától függően keverhetünk gyógynövényeket. Az illatos verziók kedvelőinek pár csepp illóolaj is dukál hozzá.

Kedvencem a citromfüves-lenmagradír: egy evőkanál őrölt lenmagot leöntök forró vízzel, és addig várok, amíg meg nem puhul. Hozzákeverek fél evőkanál hidegen sajtolt sárgabarackmag-olajat és hat darab nagyon apróra vágott citromfű levelet. Várok amíg kihűl, két csepp mentaolajjal frissítem, és ezzel radírozom le a bőrömet. Garantált a felfrissülés!

De nézzük, kinek melyik gyógynövényt érdemes választania:

  • A kakukkfű tisztítja és mattítja a bőrt, miközben összehúzza a pórusokat. Fertőtlenít, pozitívan hat a sebgyógyulásra.
  • A borsikafű fertőtlenítő hatású, ezért gyakran használják sebekre és sérülésekre, gyulladt bőr ápolására.
  • A bazsalikom antibakteriális, bőrtisztító, viszketéscsillapító, javítja a bőr rugalmasságát, valamint hatásos a rovarok ellen is.
  • A körömvirágot gyakran használják gyulladásos és ekcémás bőrre, de kiváló pelenka kiütésre is. Segíti az aknés, száraz és repedezett bőrt és tökéletes napozás utáni ápolást biztosít.
  • A menta antiszeptikus és antimikrobiális hatású, élénkít és izzadásgátló hatással is rendelkezik. Rendkívül hatékonyan képes a bőr megnyugtatására, gyógyítja az aknét, fiatalítja a bőrt, illetve puhává teszi azt.
  • A zsályát a bőrápolás területén elsősorban bőrkondicionáló, lemosó, korpásodás elleni, izzadásgátló, bőrvédő, összehúzó és dezodoráló hatása miatt alkalmazzák.
  • A szurokfű akné, gombás fertőzés, rovarcsípés, pszoriázis, korpásodás, rosacea és szemölcsök kezelése esetén is ajánlott.
  • A citromfű hatékonyan szünteti meg az izzadságot, képes a bőr szerkezetét javítani. Hatékony segítséget jelent a pattanások ellen, és egyedülállóan képes elpusztítani a gombákat, a mikrobákat, így fel lehet használni az arcbőr és a test fertőtlenítésére is.
  • Rozmaringgal megelőzhetjük a pattanások kialakulását, élénkíti a vérkeringést, fokozza a sejtek oxigén- és vérellátását, ezáltal elősegíti a bőr méregtelenítő folyamatait. Bátran felhasználhatjuk a ráncok csökkentésére is.
  • A petrezselyem mélyen táplálja a bőrt, csökkenti a ráncokat és gyorsítja a sebek gyógyulását. Hatékonyan tünteti el a szem alatti sötét karikákat, világosítja a szem alatti területet és csökkenti a szemek puffadtságát.
  • A kerti izsóp stimulálja és feszesíti a bőrt, a kötőszöveti rostokat, ránctalanító hatású, ezért a kozmetikában arctonikként használható. Különösen a rosaceára hajlamos bőr ápolója.
  • A levendula különösen jól alkalmazható száraz, foltos és pattanásos bőrre. Nyugtató, fertőtlenítő hatással rendelkezik, javítja a problémás bőrt, használhatjuk hajápolóként is. Készíthetünk vele borogatást kiütésekre, rovarcsípésre, bőrviszketésre. Borotválkozás után is hasznos lehet, mivel fertőtlenítő hatású és gyorsan regenerálja a kisebb sérüléseket.

Pár jó tanács a párkány-módszerhez, hogy minél több alapanyagunk legyen a fenti receptekhez:

  • Ügyeljünk arra, hogy ne locsoljuk túl a növényeket! Se túl nedves, se túl száraz ne legyen a földjük! Mindig vízelvezető nyílással rendelkező cserepeket válasszunk, ezzel elkerülhetjük a pangó vizet, ami a gyökerek rothadásához is vezethet!
  • Szedegessük le rendszeresen a leveleket, hogy újabb és újabb hajtások bújhassanak elő!
  • Ne csupaszítsuk le a növényeket, mert ez a kimerülésüket, halálukat is okozhatja!
  • Időnként gondoskodjunk egy kis utánpótlásról, egy csalánteás öntözésnek minden párkánylakó örülni fog!
  • Lehetőség szerint minél világosabb helyre tegyük a cserepeket, hogy minél több napfényt kaphassanak növényeink!
  • Vegyük figyelembe, hogy melyik növénynek mik a speciális igényei, és ennek megfelelő helyre tegyük! A kakukkfű és a zsálya például a déli ablakot kedveli, a mentát és a babért viszont inkább keleti vagy nyugati ablak előtt tartsuk!
  • A bokros növekedésű fűszernövények (például a bazsalikom) nem kedvelik a zsúfoltságot, ezért ne toljuk össze a cserepeiket!

Ajánljuk még:

Savon de Marseille – a modern háziasszony csodaszere

Hazájában nemzeti kincsnek számít hagyományos receptúrája, és vitathatatlanul kiemelkedik bármely más szappan közül. Valamikor nagyon-nagyon régen mára már elveszett titkos recept szerint kezdték el készíteni, és csodás tulajdonságainak köszönhetően pillanatok alatt meghódította Európát is. A családok kézről kézre adták féltett receptjeiket, finomították és tökéletesítették a technikát, és kitartásuknak köszönhetően mai modern világunkban is élvezhetjük értékes és utánozhatatlan örökségünket. De miben rejlik a Marseille szappan egyedisége, és mit rejtenek a féltve őrzött ősi receptúrák?