Textilékszert mindenkinek, mert a családi rongyos zsák igazi kincseket rejteget!

Stílus

Textilékszert mindenkinek, mert a családi rongyos zsák igazi kincseket rejteget!

Meggyőződésem, hogy mindenből, de szó szerint mindenből lehet ékszert készíteni. Az ezzel kapcsolatos vágy és késztetés szerintem egyidős az emberiséggel. Már az ősember is kereste a lehetőséget arra, hogy ékesítse magát. Én most épp a textileknél tartok.

Egykor csontból, fadarabkákból, növényből, termésekből, madártollból, bőrből, ínból, kőből készültek az első ékszerek. Ahogy finomodott a technika – és ahogy egyre jobban megismerte a környezetét az ember – , úgy szélesedett az alapanyagok tárháza. Így készült idővel az ékszer vasból, rézből, aranyból, ezüstből is. És jöttek persze a drágakövek, meg a féldrágák. Mindezek az anyagok a telő évezredek alatt se mentek ki a divatból, egy alkotásra kész ember ma is válogathat a kincsesládikából.

Az, hogy ki hova, milyen alapanyag után nyúl, nem csak pénzkérdés. Arannyal, ezüsttel míves módon bánni, megkívánja a szakértelmet, egy drágakő csiszolását se lehet amatőr módon elvégezni. De a hétköznapi alapanyagok mindenki rendelkezésére állnak.

Én mostanában az újrahasznosítás jegyében igyekszem alkotni,

létrehozni olyan új darabokat, amelyek adott esetben akár hordani is lehet. Nem szeretnék még véletlenül se hulladékból készíteni szemetet, így ha bármihez hozzányúlok, ha valamilyen technikával új kombót hozok étre, akkor annak használhatónak kell lennie. Leginkább azért, mert a változtatással rendszerint kizárom a szelektív hulladékkezelés lehetőségét. Márpedig egyre inkább az a cél, hogy a lehető legkevesebb szemetet termeljük, de ha mégis megkerülhetetlen ez a dolog, akkor igyekezzünk minél inkább újrahasznosítható elvek szerint kukázni. Ha ezt a lehetőséget kiiktatom, belső kényszerem szerint muszáj, hogy viselhető legyen az eredmény, bármit is csinálok...

A textilből készült ékszerek szerencsére javarészt hasonló anyagok összekombinálásából készülnek. A kapcsokat, vagy ha fűzéssel készül, akkor esetleg a damilt vagy a drótot leszámítva megfelelnek az újrahasznosítás kívánalmának. Illetve könnyen szétszerelhető, szétkapható ékszerekben gondolkodom, így ha meg is unok, esetleg nem szeretettel hordok ezt vagy azt, nem kell ragaszkodnom hozzá.

Más alapelvem nincs is, csak a fantázia szabhat határt nálam is, és mindenki másnál is az alkotásnak.

Az alkotás, legyen az ékszerkészítés, egy ruha varrása, vagy kötés, horgolás, olyan ösztönös és a lélek mélyéig hatoló örömforrás nálam, amely messze túlmutat a barkácsoláson, vagy hogy „értelmesen” töltsek el egy kis időt. Ez egy révület.

A textilékszereket nem tervezem el (pontosan) előre, nem rajzolok, nem méricskélek, sokszor a kezembe akadó anyagdarab láttán, vagy a tapintása nyomán jön az ötlet, és menet közben alakul sokszor az is, hogy milyen technikával készül majd el az ékszer.

A turkálás mint szenvedély egyre kevésbé szól nálam az öltözködésről, sokkal inkább kincsvadászat: olyan alapanyagokat keresgélek, amely beindítja alkotó képzeletem. És persze utazom a különleges és nemes anyagokra. A tiszta 100 százalék selyemre, a gyapjúra, a különleges szövésű vagy színű textilekre. Meg a gombokra, strasszokra, gyöngyökre. Néha egy kétszáz forintos, már anyagában semmire se használható pulcsiról vagdosok le több ezer forint értékű gyöngyöt, vagy színes-fényes köveket. Ezért nekem bizony megéri a turkálóban töltött idő – sokféleképpen is. Egyrészt öröm maga a kincsvadászat, mellette jó alapanyagbázist ad az onnan szedett holmi, költséghatékonyan, harmadrészt azzal a jóleső tudattal alkothatok, hogy újrahasznosítok olyan dolgokat, amik egyébként heteken belül a szemétre kerülnének.

 

Kedvenc területem azért az ékszerkészítés, a textilek (környezetem és családom szerint a rongyok) pedig tényleg szenzációs alapanyagot szolgáltatnak ehhez.

Tegnap például a textilgyöngyök készítését próbáltam ki. Régóta tervezgettem ezt, találtam is hozzá szép színes anyagokat. Mivel jön a tavasz, egy üde-zöld felsőt vagdostam szét a teszteléshez. A technika rém egyszerű: egyforma vagy eltérő szélességű csíkokra kell szabni az anyagot.

Egyik felét erős ragasztóval be kell kenni és egy hurkapálca segítségével feltekerni. Nekem nem volt itthon éppen hurkapálcám, de volt vékony nyelű kis ecsetem, azzal tekertem fel a csíkokat. Arra kell figyelni csak, hogy a textilcsík egyik végén egy körülbelül egy-másfél centis rész ne kapjon ragasztót, mert akkor ráragasztjuk a pálcára! 

 

Száradás után aztán tovább lehet díszítgetni a kis gyöngyöket. Valahol láttam, hogy színes hímzőfonallal még izgalmasabb lehet a felület, de ezen az egyébként is szemet gyönyörködtető, vibrálóan zöld anyagon az nem működött. Így aztán az egyik gyöngyöcske, apró kásagyöngyöt kapott pluszban, hogy legye egy kis csillogás is, és merev, színes ékszerdrótra fűztem a fotózás kedvéért. Amúgy zöld bőrszíjra fűzöm majd fel. 

Mutatóba hoztam még néhány textilékszert:

Ennek az ibolyacsokornak az alapja egy lila meg egy zöld gyapjúpulcsi. Csak szabást, varrást igényelt, apró gyöngyökkel a porzó helyén. Selyemszalagra fűztem annak idején, mert így dekoltázs mélységéhez igazodva lehet szabályozni a hosszát.

 

Ez a szürke kis kócos egy ruhavarrás utáni szabási maradékból született. Amilyen egyszerű, annyira szeretem, nagyon sokszor veszem fel a hétköznapokon is. Jól passzol a farmer-tornacipős napjaimhoz.

 

Ez a kék szőrmegyűrű a gyerekek kedvence, nem is emlékszem már melyik bolondos nap jött az ötlet, hogy ezt a pihe-puha, melegséget árasztó anyagot gyűrűbe varázsoljam. Kezet nem lehet benne mosni, de ki bánja azt, ha ilyen vagány, egyedi darabot hordhatok?

 

Ajánljuk még:

A papír története – a kecskebőrtől az újrahasznosításig

Bár a szájról-szájra járó történetek kora sokáig fennmaradt, az emberek már évezredekkel ezelőtt törekedtek rá, hogy az információkat írott formában is megörökítsék. A papír talán civilizációnk egyik legnagyobb és leghasznosabb találmánya, de hogy jutottunk el a kecskebőrtől az újrahasznosított kartonok koráig?