Tényleg a méret a lényeg? Plus size modellek a divatiparban

Kemény elvárások

Stylist hallgatóként a divatiskolában viszonylag hamar megtanították nekünk, hogy milyen körültekintően kell kiválasztani a modelleket egy-egy fotózáshoz (már amikor van beleszólásunk): vegyük figyelembe a karakterüket, mindig kérjünk róluk friss fotót, nehogy bármi hiba csússzon a gépezetbe a fotózás napján, amivel nem számoltunk, pl. egy eres kéz vagy striás láb, hiszen az nem mutat jól a képeken. Emellett vannak bizonyos „szabványok”, amiknek meg kell, hogy feleljen a modell: ha lány, akkor legyen magasabb, mint 170 cm - de inkább 175, ha a kifutóra készül -, a csípője legfeljebb 92 cm széles, a cipőmérete pedig maximum 41-es lehet, mert ennél nagyobb lábbelit nemigen készítenek a tervezők a bemutatókra. Ilyen adottságokkal azért lássuk be, kevesen rendelkeznek,

nemhiába érezhetjük azt a divatmagazinokat lapozva, vagy a legújabb kollekciók bemutatóiról szóló videókat böngészve, hogy ezek a lányok és fiúk nem evilágiak.

Az elmúlt pár évben viszont mintha elindult volna a változás a divatban, legyen az bármilyen lassú. Egyre többször hallunk arról, hogy teltkarcsú, ún. plus size modellek kerülnek címlapra, vagy jelennek meg egy-egy neves tervező bemutatóján. De mikortól számít plus size-nak valaki? Az Egyesült Államokban a 12/14-es ruhaméret jelöli az alsó határt, ami Európában nagyobb M-es, L-es méretnek felel meg (42, 44).

Aki plus size-ként utat tört

Ashley Graham 2016-ban (!) divattörténelmet írt, amikor első plus size modellként felkerült a Sports Illustrated magazin címlapjára, ahonnan korábban csak tökéletes bikinialakkal rendelkező modellek mosolyogtak az olvasókra.

A címlapot azért is fogadták kitörő örömmel, mert a hölgy alkata jóval közelebb állt a hétköznapi emberéhez, mint a legtöbb modellé: kerekded formák, csinos arc, nem volt megkomponált póz sem, és legfeljebb minimális retus a képeken.

Sokan meglátták magukat benne, azonosulni tudtak vele.

Nem csoda hát, hogy mára több mint 10 millióan követik a közösségi médiában, követőinek pedig rendületlenül közvetíti üzenetét, miszerint igenis el kell fogadnunk a testünket. Ráadásul Graham még az Egyesült Államokban oly’ népszerű America’s Next Top Model című műsorban is helyet kapott mentorként, így még több embert tudott megszólítani. Akadnak, akik úgy vélik, Graham nem csupán a divat- és a modellvilágot változtatta meg, de hatással van arra is, mit fogadunk el szépnek mai világunkban.

Kifutókon innen és túl

A HuffPost nemrégiben írt róla, hogy a New York-i Divathéten, a 2020 tavasz-nyári kollekciók bemutatóin ünneplésre méltó dolog történt, ugyanis a 19 divatshow-n összesen 68 plus size modell vonult végig a kifutókon (összehasonlításképp: az előző szezonban mindössze 37-en voltak…). Ám ha Európát nézzük, azért még igencsak siralmas a helyzet - Londonban, Párizsban vagy Milánóban lényegesen kevesebbszer alkalmaznak teltkarcsú modelleket a divatbemutatókon. Pedig igény nagyon is lenne rá: bár a tervezők egyelőre nem kényeztetik el a molettebb hölgyeket, egyre több vállalat ismeri fel, hogy mekkora igény van részükről a szép holmikra, a csinos ruhákra, óriási lehetőségek rejlenek a szegmensben kereskedelmi szempontból. 

Másrészt – és ez a fontosabb – a testpozitív szemlélet terjesztése miatt szükség van rájuk: ők segíthetnek nekünk abban is, hogy ne érezzük magunkat rosszul, ha testi adottságaink esetleg elmaradnak a médiában sugalltaktól.