Stílus

Cuki vagy ciki az anya-lánya szett? – mutatunk néhány változatot

Nem hiszem, hogy sok jóra vezet, ha a gyereket egy fotó kedvéért, vagy a magunk szórakoztatására olyan ruhákba kényszerítjük, ami neki nem, csak nekünk tetszik. Például épp olyanba, mint a miénk. Viszont arról meggyőzött néhány kép, és sok évtized tapasztalata, hogy anyának is, lányának is jóleshet néha a hóbortos vagy éppen elegáns összeöltözés. Mutatom, mire gondolok!

Három fiú után született a kislányom, mikor már nem is bíztam abban, hogy nekem valaha kislányom lehet. Háromszoros volt az örömöm, amikor megérkezett hozzánk.

Sokat álmodoztam a kislányomról. Arról is, hogy majd habos-babos ruhába öltöztetem, mindig csinos lesz és patyolat az a gyerek. Arról is álmodoztam, hogy (természetesen) hasonlít majd rám. Így amíg engedte (nem sokáig), minden további nélkül varrtam és adtam a gyerekre az enyémhez hasonló ruhát, de csakis olyat, ami szabásában, színében, anyagában semleges volt. Vagyis arra nagyon ügyeltem: ne egy felnőtt nő kicsinyített, bizarr benyomását keltse a gyerek,

hanem a hasonló ruha kapcsán az emberek az összetartozást vegyék észre.

Azt, hogy milyen kedvesek vagyunk mi, így együtt, és ő mennyire cuki. 

Ahogy említettem, nem sokáig engedte ezt a játékot, meglehetősen korán megmutatkozott határozott természete és ízlése, így inkább annak adtam teret, amit ő szeretett volna viselni.

Mit is mondhatnék, az én aranyhajú kislányom inkább a bátyjait akarta utánozni, mint engem – igen korán bekerült a ruhatárába a fekete. A nagytesók éppen rocker korszakukat taposták bőrbakancsokban, amikor a húguk szeme kinyílt a divat világára.

Nem mondom, hogy nem voltak harcok, amikor rózsaszín kiskabát helyett

valamelyik nagytesó bőrdzsekijében akart óvodába menni: bokáig ért neki.

De túléltük ezt a divatforradalmat is. Lett egyensúly. Már nagylány volt, amikor egymástól teljesen függetlenül ugyanolyan fekete-fehér kockás inget húztunk fel, akkor készült egy csicsás szelfi. Az egyetlen e témakörben. 

Mostanában viszont azt látom, nagyon is hasonló az ízlésünk az immár anyává vált lányommal – hajviseletben, öltözködésben is. A kényelemre törünk mindketten, de úgy, hogy azért legyen benne egy kis vagányság. Ennek nagyon örülök, mert valahol, valamikor ezek szerint mégiscsak összefonódott az a bizonyos anya-lánya ízlés. Ha akartuk ezt, ha nem...

Az összeöltözésre az angoloknak külön szavuk is van: twinning, vagyis ikrezés – az angolszász kultúrában ugyanis gyakoribb, hogy egymáshoz öltözik anya és lánya a hétköznapokban, egy fotózáson vagy egy rendezvényen. Ráadásul a jelenség nem is újkeletű, az 1900-as évek elején feltűnt már, amikor Jeanne Lanvin divattervetőnek lánya született, Marguerite. A dizájner édesanya ekkor előrukkolt egy gyerekruha-kollekcióval, amiben kizárólag olyan anyagokat és szabásokat használtak, amiket a női ruháknál. A trendet a korabeli híres anya-lánya párok is felkapták, és jó száz év után még mindig van, aki élteti. Erről tanúskodik például az Instagramon több mint hatmillió megosztást elérő mommyandme hashtag.

A twinning kedvelői azt mondják, ez a játék újabb kapocs, ami összeköti a család nőtagjait, egyben tér kreativitásunk megélésére, a kislányok tanítására női mivoltukról, az anyáknak pedig egy remek mód arra, hogy fiatalosak, gyermekiek maradjanak. A twinning ellenzői ezzel szemben problémásnak találják a trendet, szerintük gond lehet, ha egy anya a maga szórakoztatása, vagy akár cuki családi fotók kedvéért kényszeríti a gyerekét egy bizonyos viseletbe. Fennáll ilyenkor annak a veszélye, hogy az anya tudattalanul önmaga kiterjesztéseként tekint a gyerekre, és ez – magam is biztos vagyok benne – sok veszélyt tartogathat. Ugyanakkor elvi síkon nincsen kifogásom a twinningel, mint a családok életében egyszer-egyszer megjelenő, mértékletes játékkal – amíg játékról van szó, amit mindkét fél élvez, és nem egy mindennapos kényszerről, ami korlátozóan hat bárkire is. Mint minden más kérdésben, úgy itt is illik tiszteletben tartani a gyerekek ízlését és kizárólag addig engedni meg magunknak ezt a játékot, amíg a gyereknek is kedvére van, nem kínos a számára. Mert onnantól nem cuki, hanem nagyon is ciki – és tilos. 

A twinningnek tehát korlátai vannak, és kell, hogy legyenek – tehát nem a tizenötéves gyerekünkkel kell eképpen kapcsolódni, ha akarja, ha nem –, de azt hiszem, egy óvodás, kisiskolás lány számára épp olyan öröm lehet az anyához öltözés, mint magának az édesanyának. Képes összeállításunkban ilyen szetteket mutatunk inspirációként! 

Feltételezhetően ez a pompás, piros viselet azért megdobogtatja az ilyen kicsi lányok szívét, mint akit a videón látunk.

 

Minden anya ilyen fotóról álmodik, nem? Ahol anyuka is, lánya is szelíden, visszafogottan tudja megmutatni szépségét és báját.

Az anyuka is, a kislány is belevaló és vagány ebben a szettben, de közben az a habos blúz légies és kicsit kislányos vonalat hoz. Talán az anyuka öltözött a kislányhoz és nem fordítva, és ez is nagyon rendben tud lenni!

De lehet ezt egy fokkal lazzábban, mégis egyszerre az anyukának nőiesen, a kislányon lányosan megoldani: 

És ha még kérdés, itt a válasz: a páros öltözködés lehet nagyon menő! Ezeknél a szettnél lehet érezni, hogy nincs ebben semmi ciki, sőt teljesen természetes, ahogy összehangolódtak valamilyen eseményre és a fotóra.

Ajánljuk még:

Mitől szép a nő negyven felett? – Egy pszichológus és egy senior modellügynökség vezetőjének véleménye

Manapság gyakran mondjuk, hogy az negyven vagy éppen az ötven az új harminc. Ez a korosztály frissebb, aktívabb, fiatalosabb, mint az előző generációk. Fontos számukra, hogy ne pusztán létezzenek a világban, hanem nyomot hagyjanak, emellett csinosak, okosak és szépek – néha mégis láthatatlanok. Mit tehetnek azok, akik már régebb óta fiatalok, azért, hogy ne maradjanak észrevétlenek a világban? E kérdést szerettük volna minél alaposabban körbejárni, ezért Meskó Norbert pszichológussal és a kizárólag negyven feletti modellekkel dolgozó SilverChic Modellügynökség vezetőjével, Ilkaházi Júliával beszélgettünk a negyvenes nők szépségél.