A kamaszodó fiúkat érdekli a divat, vagy csak az osztálytársaik legújabb cipője?

Stílus

A kamaszodó fiúkat érdekli a divat, vagy csak az osztálytársaik legújabb cipője?

A fiúk és a divat. A divat és a fiúk. Akárhogyan is forgatom, sehogyan sem tetszik. Valahogy így kellene írni: a FIÚK és – valahol sokkal arrébb – a divat. 

Egy biztos: nem érdekli őket. Vagyis az én srácaimat nem. Egyenlőre nem. Egy közel nyolc és egy éppen tízéves fiúgyerek anyukájaként én azt tapasztalom, hogy óriási szakadék tátong a srácok és a divatkövető öltözködés között. Stílusuk az van, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen a színe, a szabása, az anyaga az adott ruhadarabnak, amit reggelente – villámgyorsan – magukra rántanak. Viszont azzal a problémával még nem találkoztam náluk, hogy görcsösen ragaszkodnának egy adott irányzathoz azért, mert az a „menő” a suliban vagy a „bandatagok” között.

Nem tagadom, az a jelenség ismerős, hogy megirigylik valamely osztálytárs egy-egy ruhadarabját, kötve az ebet a karóhoz, nekik is olyan kell. És azt sem tagadhatom, hogy olykor ellágyul a szívem, és – nemtetszésemet gondosan leplezve – megveszem például a hőn áhított rikítózöld sportpólót… Viszont képes vagyok régimódi, vaskalapos szülőként kiállni amellett, hogy a következő neonsárgáért már nem adok egy lyukas garast sem, mert teljesen felesleges.

Hiszem azt, hogy szülőként óriási befolyásom van arra, hogy milyen irányba fordítom a még éppen formálódó ízlésüket. Ám mivel én sem vagyok egy divatmagazinból kilépett, kifutóra termett szépség, teljesen természetes, hogy a trendiség helyett az egyszerűség és a funkcionalitás jellemzi az ő ízlésüket is. Ruhából nincs hiány otthon, a felhozatal pedig vegyes.

A nagyfiam „farmeros”, a kicsi pedig szigorúan „melegítős”, ha a suliról van szó.

Előbbi szerint a denim az ő korosztályában már amolyan elvárás, abból is a konszolidáltabb fazon: ergo semmi laza jogger, helyette szigorúan egyenes szár. A testhezálló és lyukakkal tarkított változat tabunak számít nála. Tavaly aztán megjelent az öv is a bújtatókban, mint a férfias kelléktár egyik első eleme (a kockás ingek mellett), de szigorúan gumis anyagból. A felsőknél van ugyan „menő” és „nem menő” kategória, de a színvilág és a mintázat itt is visszafogottabb. A lényeg az, hogy kényelmes legyen, és – az anyai ráhatás eredményeként – egyre fontosabb, hogy meglegyen az összhang a nadrággal és a cipővel.

Az elsősöm a focisták lazaságát képviseli olyan – anyaszomorító – apróságokkal tűzdelve, hogy a melegítő nadrág csak akkor jó, ha az alján van „fogóka” (azaz egy öt centiméter széles gumírozott rész, hogy ne jöjjön be ott a hideg). A zipzáras melegítőfelső szóba sem jöhet, helyette a kapucnis, belebújós pulcsik korszakát éljük. A zoknik megfelelő szárhosszúságáról pedig ódákat tudnék mesélni. Farmernadrág neki csak gumis derékkal létezik, azt is csak szigorúan nagyon indokolt esetben, szükséges alkalmakkor viseli. Összességében megtanultam már, hogy a kisebbik fiam szempontjából minden ruhadarabot úgy kell nézni, hogy abban lehessen guggolni, „törökülni”, focilabda után vetődni, és akár még fejen is állni… ennyire egyszerű.

A ruhadarabok elemzése kapcsán muszáj említést tennünk a szájmaszkokról is. Hogy milyen a sulis maszk-divat? Nem tudom. A srácaim rövidre zárták ezt a témát még az elején:

„Anya, mosható legyen, nyakba akasztható, és fekete. Csak semmi minta, az olyan babás…”

Az előzők után egyértelmű lehet, hogy mi ruhát – az esetek nagy részében – együtt vásárolunk. Akkor is, ha így sokkal több ideig tart, és nem is mindig pénztárcabarát. Viszont inkább veszek két olyan pólót, amit majd szívesen felvesznek, minthogy igyekezzek új gazdát keresni a nekik nem tetsző, csakis az én ízlésemnek megfelelő cuccaiknak.

Apropó, spórolás! A mi gyerekkorunkban még működött a „megöröklöd fiam, és jó lesz az” módszer, ma emellett számos más pénztárcabarát lehetőség közül választhatunk. Talán a legnépszerűbbek a közösségi oldalak leleményes anyuka-csoportjai, ahol minden használt ruha új gazdára lel. Nem is beszélve arról, hogy az általában helyben létrejövő üzletek duplán környezettudatosak: nem kell erőforrást fecsérelni sem az új ruhához, sem pedig a szállításhoz. Egy féláron beszerzett sídzseki pedig biztosan kiszolgál legalább még egy gyereket, ha nem kettőt.

Nekem gyerekkoromban feleannyi ruhám sem volt, mint a fiaimnak. Más világot éltünk. Nekik már természetes, hogy megyünk és veszünk egy új cipőt, mert a réginek levált az orra, mert így szocializálódtak. Viszont nekünk, szülőknek óriási felelősségünk van abban, hogy megtanítsuk nekik értékelni azt, amit megkapnak. Hogy felesleges három pár edzőcipő mellé venni még egy negyediket, csakazértis, mert mondjuk az osztálytársnak olyan van. És menő azt a levált cipőorrot visszaragasztatni a cipésszel, és otthon rúgni benne a bőrt még egy jó darabig. 

Nyitókép: Lisa Wall/Unsplash  

Ajánljuk még:

10 öltözködési baki, amitől idősebbnek tűnhetsz
Mind ismerünk olyan nőket, akik mindig csodásan néznek ki és önbizalommal viselnek minden ruhadarabot. Mások meg olykor mintha saját öreganyjuknak öltöznének. Az előbbiek praktikáit, utóbbiak hibáit gyűjtöttük össze ebben a cikkben.