Stílus

A farmer második esélye: táska, gomb, bútorszövet, kis virág is lehet belőle

Ma elővettem és megszámoltam a farmernadrágjaimat. Nyolc farmerem van, köztük akad lyukas térdű, strasszos, kantáros és hímzett is. Én szeretek farmerban járni – nekem hídként működik a hétköznapi, sportos és a csinos öltözéket megkívánó események között.

Minden egyes darabot használtan vásároltam, vagy ajándékba kaptam valakitől, aki ráunt vagy kihízta, épp ezért kisebb a bűntudatom, hogy ilyen sok farmert halmoztam fel. Új darabot húsz éve nem vásároltam magamnak és nem is szeretnék. A farmernek ugyanis meglehetősen magas a vízlábnyoma. Egyetlen darab nadrág előállításához tíz köbméter édesvíz szükséges.

Erről, valamint a farmer újrahasznosításának kérdéseiről beszélgettünk Plank Jánossal, az Old Blue  telephelyén Gyulafirátóton. Az Old Blue körülbelül nyolcvanezer használt farmert hasznosít újra évente, és a jövőben ezt a kiugróan magas számot is szeretnék meghaladni. A távoli, globális terv az évi egymillió farmer újrahasznosítása.

„Ez lenne az a szám, amit távoli tervként meghatároztunk magunknak” – mondja János, aki a cég születése óta eltelt hat év alatt sok tapasztalatot leszűrt az újrahasznosítás területén.

Többek között azt is, hogy hazánkban jelenleg jóval kisebb az újrahasznosított termékeket felvevő piac, mint amennyit akár csak ez a cég elő tud állítani – „Mert alapanyag aztán van bőven, – meséli – ha ma szólnék egy beszállítónak, holnapra egy újabb kamion farmer állna a rendelkezésünkre. Ráadásul ma már nemcsak farmernadrágokat, de egy sor egyéb „gyártási maradékot” is befogadunk vagy vásárolunk, amelyeket újrahasznosított módon értékesítünk. Ilyen gyártási maradék a szivacs, de más „hibás” szövetek, szövetvégek is idekerülnek ma már, amelyet fel tudunk használni újrahasznosított termékek gyártása során.”

Apró ékszerektől a bútorokig

Az egyik legkedveltebb termékük a farmerből hajtogatott, farmernadrág-gomb közepű virág, amelyet sokan egy-egy jeles alkalomra akár csokorként is vásárolnak, de nagyon kedveltek a csodás árnyalatú kék vagy ma már sokszor barnás rongyszőnyegeik is. Ezeket két nagy cég is viszi tőlük, és árusítja üzleteiben. 

 
Old Blue 

Egy másik nagy sláger a nagyalakú „bevásárló”, cipekedős farmerszatyor, ami szinte elnyűhetetlen, és havi szinten több tucat nejlontáskát válthat ki. (Én a Covid megjelenése óta csak ezzel járok vásárolni, és nem veszek igénybe kosarat vagy bevásárlókocsit, viszont minden vásárlás után kimosom, és valóban jól bírja a strapát.) 

Ez talán az a termék, amelynél kifejezetten kézzelfogható a cég környezettudatos küldetése, olyan alacsonyra kalkulálták az árát, hogy valóban felkelti a vásárlók figyelmét – és vonzó a beszerzése. A cégpolitika fontos része az edukáció, elkötelezetten törekszenek rá, hogy a velük kapcsolatba kerülő érdeklődők, vásárlók környezettudatosságát is fejlesszék, érzékenyítsék. 

Az egyik legnagyobb közösségi oldalon újrahasznosítással foglalkozó csoportot hoztak létre, amely ma már egy közel harmincezres csoportot alkot.  A csoport működése, aktív élete érlelte meg a következő tapasztalatot, mely arra mutat rá, hogy a kész (más által készített) újrahasznosított termékek felvevő piaca ugyan korlátozott, de van az országban egy aktív réteg, aki viszont szívesen foglalkozik újrahasznosítással. A tagok nemcsak érdeklődnek, de valóban újra is hasznosítanak egy jelentős mennyiséget, és nagyon is elkötelezettek ezen a területen.

E réteg megszólítása, a velük való intenzív párbeszéd kialakítása ma már elsőrendű feladat az Old Blu-nál. Csak úgy, mint, hogy biztosítsák számukra alapanyagok széles skáláját. 

A társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság itt együtt valósul meg.

„Munkatársaink egy része bedolgozó, otthonról, a saját eszközein végzi a munkát, de kapcsolatban állunk olyan cégekkel, amelyek megváltozott munkaképességű embereknek biztosítanak munkalehetőséget. Számunkra fontos, hogy ezen a területen is tegyünk másokért, de több embernek is lehetne munkát biztosítani. És nemcsak a nagyobb tárgyak (puffok, ülőalkalmatosságok gyártásában, de akár a farmerből, vagy annak alkatrészeiből készíthető tárgyak, ékszerek elkészítésében is van még kiaknázatlan lehetőség.”

 
Old Blue 

Az Old Blue magánszemélyektől is befogad farmernadrágokat, és ez már csak azért is fontos szempont, mert ennek jelentős edukációs gesztusértéke van az emberek felé: arra tanít, hogy ne dobja szemétre a megunt, továbbadásra, vagy további használatra már alkalmatlan darabokat sem. 

„Tudni kell, hogy egyre több sztreccs nadrág is elénk kerül, és annak újrahasznosítása nehezebb, mint a hagyományos farmerszöveté. Lebomlási ideje is más, a benne lévő műszál miatt sokszoros időt kíván. Valamint a strasszos-köves, szegecses darabokat is jóval nehezebb újrahasznosítani, hiszen felhasználás előtt a díszítést el kell távolítani, ami sokszor időigényes munka. A farmernadrágokból kivágott cipzárak újrahasznosítása is további kérdéseket vet fel. A farmerek fémtelenítése nélkül azonban az anyag még szigetelőanyagként sem kerülhet újrafeldolgozásra. Valójában a farmerek újrahasznosításának technikájáról nem létezik semmilyen kézikönyv, nincs kiforrott technológia, amiben maximálisan bízni lehetne. Ahogy más ezzel foglalkozó cégek is, mi is magunk kísérletezzük ki a működő (gazdaságos) módszereket, és e folyamat során rengeteget tanulunk.”

A bekerülő farmernadrágok helyi újragondolása jelentős feladat, több kísérlet is zajlott már ruhadarabból ruhadarab készítésére.

„Jövő tavasztól indul be nagy erőkkel farmernadrágokból női ruhák készítése, amely során nem csak a modellvékonyságú hölgyekre gondolunk – avat be minket János – hanem mindenféle testalkatú hölgyekre. Ennek jegyében lett a szlogenünk: »újrahasznosított ruhák igazi nőknek«. Mintadarabot csak azért nem tudok e pillanatban mutatni, mert ahogy elkészül egy, már el is viszik, és látszik, hogy nagy az érdeklődés az erős anyagból, újrahasznosítással készült ruhadarabok iránt.” 

Gombold újra? 

Ott jártamkor én gombokra utaztam, mert abból is jól áll a cég, többszáz gombfajta közül lehet válogatni (de van vegyes egységcsomag is), amik kreatív újragondolásra,  újrahasznosításra kifejezetten alkalmasak.

 
Kassai Tini 

Százféle nagyalakú kabát vagy „ékszergomb” is új gazdára találhat és csak az alkotó fantáziáján múlik, hogy mi lesz belőle, milyen formában hasznosítja újra. Mit kreál belőle.

Például ezt:

 
Kassai Tini 

Én horgolt karkötőkre applikáltam az általam újrafestett gombokat, és boldogan ismertem fel a gombok között olyanokat is, amilyeneket gyerekkoromban láttam utoljára. A felém is átszűrődő edukáció mellett igazi nosztalgiautazás volt az Old Blu-nál tett látogatásom.

Ajánljuk még: 

 https://egy.hu/otthon/igy-nez-ki-a-sikeres-butorfelujitas-5-lepesben-107186

https://egy.hu/golfaramlat/ezert-vasarolj-hasznalt-holmit-106765

 

Már követem az oldalt

X