Ezért vásárolj használt holmit!

A bezzegelős megmondások közül azon húzom fel leggyakrabban a szemöldököm, amelyikben az állítólag mindent újrahasznosító nagyszülők szerepelnek. Nem tudom, kinek a nagyszülei lehetnek ők, talán a mai hetvenéveseké, mert én személy szerint már egy olyan közegben szocializálódtam a kétezres évek elején, ahol egyáltalán nem volt divat másodkézből beszerezni a dolgokat. Sőt, mintha a használt dolgok kifejezetten cikinek számítottak volna, bár lehet, hogy csupán a külvilág véleményére túlságosan adó kamaszlány-lelkem emlékszik rosszul a korabeli társadalmi megítélésre.

Egy biztos: az újrahasznosítás közel sem volt olyan népszerű, mint mostanság.

Az internetes DIY-videók első hulláma óta viszont elkapott minket a gépszíj, engem mindenképp, a saját otthonom berendezésének javarészét már bolhapiacos, fillérekért megvásárolt, használt holmik alkotják.

Más kávéscsészéje, más ágykerete, más ruhája. Miért szeretem másodkézből beszerezni mindazt, amire szükségem van?

Mert olcsó

A legpóriasabb okkal kezdem: a használt dolgok roppant költséghatékonyak, egy mai fiatal számára pedig nem mindegy, mennyiből jön ki az életkezdés. A férjemmel úgy költöztünk külföldre néhány évvel ezelőtt, hogy az ingünkön-gatyánkon kívül jóformán semmink nem volt, ilyenkor pedig tényleg minden fillér számít.

Ha belegondol az ember, egy százötven forintos szép, régi tányér megszerzéséért lényegesen kevesebbet kell dolgozni, mint egy hétszáz forintos, akár kevésbé szép újért. Ha pedig az összes cuccomra rávetítem ezt a képzeletbeli second hand-szorzót, akkor nagy megtakarításokkal számolhatok.

A mai napig úgy érzem, hogy ha néhány évvel ezelőtt finnyáskodva úgy döntünk, csakis újonnan vagyunk hajlandóak beszerezni a háztartási eszközeinket, akkor még ma is egy külföldi albérletben élnénk.

Mert környezettudatos

Biztos rém unalmas ismét arról olvasni, hogy nyakunkon a klímaváltozás, fogynak az erőforrások és közeleg a végítélet napja, blablabla – de a problémák feletti szemhunyás nem oldja meg magukat a problémákat.

Biztos vagyok benne, hogy akkora mennyiségű tárgy porosodik a világban kihasználatlanul, hogy szerintem minden háztartást be lehetne rendezni csak a bolhapiacokról.

Ami nem szerepel a neten „eladó” felirattal, az meg nem is létezik.

Nálam a környezettudatosság is nagy szerepet játszik abban, hogy igyekszem használtan beszerezni a szükséges holmikat. Tök jó érzés úgy gyarapodni, hogy tudom, eggyel kevesebb tárgy válik hulladékká, ráadásul a szűkös erőforrásokat sem pazaroltam, az én kedvemért aztán semmit nem kellett legyártani.

Zero waste vagyok, amennyire lehetséges, legalább marad valami az unokámnak is. Vagy nem, de tiszta lelkiismerettel mondhatom majd neki, hogy rajtam nem múlt a dolog.

Mert kreatív

Az élményajándékok jegyében tavaly azt kértem születésnapomra a férjemtől, hogy fizessen be egy bútorfestő kurzusra, amit végül halálosan élveztem. Lett egy görögösen kék székem. Az újrahasznosítás jegyében a saját otthonunkba már csupa kissé ütött-kopott, de gyönyörű bútort vettünk másodkézből, a lakberendezési üzletek gagyi kínálatát látva ugyanis azt éreztem, sokkal jobban járok néhány felújított, régi darabbal.

Mióta rájöttem, mennyi klassz és eredeti dolgot lehet létrehozni valamiből, ami már megvan, azóta automatikusan átállt az agyam a kreatív újrahasznosítás gondolatára.

Van csíráztatóm tojástartóból, vászonszatyrom pecsétes terítőből, szappantartóm csészealjból. Meg egy egész ötletlistám a Pinteresten.

Mára már úgy tűnik nekem, mintha az újrahasznosítás művészet lenne, olcsó, környezettudatos és fantáziadús művészet, amit – urambocsá’ a szóhasználatért – csak a hülyék nem használnak ki a javukra.