Majdnem egy évig nem vásároltam ruhát – és nem is volt olyan nehéz!

GolfÁramlat

Majdnem egy évig nem vásároltam ruhát – és nem is volt olyan nehéz!

A fenntartható divatnak megvannak a maga bloggerei – én speciel nem tartozom közéjük, de a példájukon okulva igyekszem tudatosan vásárolni, jobban mondva tudatosan nem vásárolni. Idén egész hosszúra sikeredett a ruhaböjtöm.

Egy háromrészes gardróbszekrényünk van itthon a férjemmel, ami a ruháinkon kívül még a kabátoknak, ágyneműhuzatoknak és vendégpárnáknak is helyet ad, a barátaink meg nem győznek ámuldozni rajta, hogy nyeli el ez a hatalmasnak aligha nevezhető szekrényke az összes cuccunkat. „Mert nálunk csakazasszonynak... ” Nos, biztos ismeritek az elcsépelt folytatást a nőkről meg végtelen számú göncükről…

Tényleg viszonylag kevés nálunk a ruha, sőt évről-évre kevesebb, de nincs ebben semmiféle titok, egyszerűen megtanultunk nemet mondani az impulzusvásárlásra. Előre leszögezem, én egyébként sem voltam soha az a francia díva típusú nő, akinek halomszámra álltak a rongyai a gardróbjában, a turkálók sokszínű világának felfedezése után azonban elszaladt velem kicsit a ló.

Minden olcsó volt, szép és nagyon környezettudatos, abban az értelemben legalábbis, hogy

ha megvettem tíz használt felsőt, azzal ötödannyi erőforrást sem pazaroltam el, mint egy pár újonnan megvásárolt zoknival.

A turizás kicsit több lett nekem a környezet védelménél, valójában klassz kis szombat délelőtti programnak tartottam feltúrni a ruhahalmokat, úgyhogy 2-3 havonta biztos beugrottam kutakodni kicsikét. Aztán külföldre költöztünk, és már csak évi három alkalommal mentem el, amikor épp Magyarországon jártam –  de akkor mindig. Végül, még mielőtt végleg hazajutottam, közel nyolc hónapig nem jártam itthon,

és ezalatt a közel nyolc hónap alatt ruhát sem vásároltam magamnak.               

A külföldön töltött utolsó két-három évem ráadásul a minimalista életmód felfedezéséről szólt, a minimalisták pedig közismertek a stílusosan összeállított kapszulagardróbjukról – ilyenem még mindig nincs, de fogjuk rá, hogy jó úton haladok felé. Talán, ha kicsit több piros és rózsaszín ruhát dobna fel nekem a kedvenc turim…

Szó mi szó, a minimalizmus rávilágított, hogy az égvilágon semmi értelme nincs olyan ruhákat megvásárolnom, amik az adott pillanatban éppen tetszenek, de nem vagyok száz százalékig biztos bennük. Mert végül belőlük lesznek a szekrény mélyén lapuló, sosem hordott, de-majd-jó-lesz-valahova göncök. A ruháinkat viszont nem „majd” kell hordani – leszámítva a különleges alkalmakhoz illőeket – , hanem a hétköznapok során.

Így történt, hogy egy nagy lélegzetvételű lomtalanítás keretében átválogattam az egész szekrényt, megszabadultam az összes felesleges göncömtől, és kijelöltem egy totálisan új irányvonalat magamnak az öltözködés terén. A hozzám passzoló színek és fazonok átgondolása mellett eldöntöttem, hogy nem fogok olyan darabokat venni, amik egyedül árválkodnak majd a fogason, mert nem lesz mihez felvenni őket, ez ugyanis nagy probléma volt nálam. Sok-sok szép, de össze nem illő ruha hevert a gardróbban kihasználatlanul.

Az igazság kedvéért elárulom, hogy még mindig nem vagyok helyi divatikon, és kellett még néhány további lomtalanítás, mire eljutottam egy használható gardróbig, a tudatos ruhavásárlásnak köszönhetően viszont ma már egyáltalán nem érzem kényszerét annak, hogy folyton beszerezzek egy-két új darabot. Mindig van mit felvennem.

A vásárlás hanyagolásának történeti fonalát újra felvéve elmesélem, hogy miután hazaköltöztem végre külföldről, talán egy-két alkalommal jutottam csak el a turkálókba, majd a vírus tavaszi megjelenésekor ideiglenesen bezártak a boltok, és nem mentem többé. Aztán kinyitottak ugyan, de február-március óta most először jártam ismét használtruha-boltban.

Megint eltelt közel nyolc hónap az életemben ruhavásárlás nélkül, és kivételesen csak azért volt szerencsém belülről látni egy turit, mert elkoptak a nadrágjaim.

Bevallom – kiderült –, félig visszaeső vagyok, mert szembejött egy gyönyörű zöld szövetkabát, amit nem bírtam otthagyni, pedig tavaszig igencsak hideg lesz ahhoz, hogy felvegyem.

Úgy tapasztalom, ha valaki meghallja, hogy majdnem egy évig nem vásároltam ruhát, csak legyint és azt mondja: ez semmiség, én már az eszemet sem tudom, mikor jártam utoljára boltban. A számok azonban kicsit mást mutatnak: a megvásárolt ruhamennyiség alapján borzasztóan sok ruhát veszünk, maximum később nem emlékszünk rá vagy úgy teszünk, mintha mindnyájan minimalisták lennénk e téren. 

Egyszer nyolc hónap, természetesen, csak nyolc hónap és teljesen kibírható. De kétszer nyolc hónap? Sokszor nyolc hónap? Vajon hányan vagyunk, akik hosszútávon is megtanulunk úgy ruhát vásárolni, hogy ne stresszoldást vagy szórakoztató programot lássunk benne, hanem tényleg csak akkor vásároljunk valami újat, ha a régi már elkopott?

Nyitókép: Felipe Galvan

Ajánljuk még: 

PELENKÁS ÖVTÁSKA VS. A NADRÁGZSEBEK MINIMALIZMUSA – FÉRFIAK ÉS TÁSKÁK
DIVATMAJMOK LESZNEK KÖRNYEZETVÉDŐK ÉS A KLÍMAVÉSZHELYZET AZ ÚJ MENŐSÉG?
NE VEGYÉL MÉG HÁROM TONNA ÉTELT, MERT MINDANNYIUNKKAL ROSSZAT TESZEL