Van egy nagyon régi emlékem a használtruha-üzletek kapcsán, nem tudom honnan, talán tíz-tizenkét évesen láthattam a belvárosi panelek között egy ócska kis turkálót, teletömött vállú ruhákkal és dohszaggal, mintha a nyolcvanas éveket hívta volna életre valaki azon a néhány négyzetméteren. Ez volt az a pillanat, mikor jó néhány esztendőre bevésődött a fejembe az az előítélet, hogy a turiban csak avítt göncök vannak, amik senkinek nem kellenek, ergo kizárólag a szegények vásárolnak másodkézből ruhát, mert nekik úgyse futja újra.
Mondjuk mi is szegények voltunk, a ruháim nagy részét örököltem valakitől valahonnan – pedig hú, hogy utáltam fiúruhát felvenni –, de ekkoriban a 2000-es évek elején jártunk, a kínai üzletek aranykorában, és az égvilágon senkiről nem tudtam, hogy turizott volna.
Soha nem beszéltünk a turkálókról, mintha nem is léteztek volna.
Nem volt tabutéma, és mégsem került soha szóba, hogy de jó lenne benézni egy használtruha-boltba, így tulajdonképpen eszembe sem jutott, hogy akár találhatnék valami említésre méltót is ezeken a helyeken.
Ha mégis megtettem volna, inkább leharaptam volna a nyelvem, semmint valakinek be kelljen vallanom, hogy „más levetett rongyát” hordom. Az olyan lesajnálandónak tűnt.
Ma, – visszagondolva ezekre a régi turkálókra –, szinte biztos vagyok benne, hogy nem csupán a szemem csalt meg, valószínűleg tényleg nem volt olyan széles kínálat, annyi klassz ruha és kiegészítő a second hand boltokban, mint manapság, amikor már az a divat, hogy nincs divat, és milliószám ömlik ránk a használt (vagy még címkés) ruha. Egy kicsit – jó, inkább nagyon – átestünk a ló túloldalára, és csöppet sem vagyunk tekintettel a bolygó erőforrásaira, úgy teszünk, mintha a ruhák előállításához szükséges alapanyagok a végtelenségig előállnának, holott a klímakutatók már régen kongatják a vészharangot.
Szó szerint kicsináljuk a Földet a fillérekért előállított és fél évig hordott ruhadarabjainkkal.
Az én agyamban körülbelül négy évvel ezelőtt kattant át valami ezzel kapcsolatban – akkorra már felfedeztem a turkálók kincsestárát, de elsősorban azért vettem használtan a ruhákat, mert olcsóbb volt, mint a fast fashion üzletekben. Nem szeretném a saját régi előítéleteim igazolni azzal kapcsolatban, hogy csak a csórók vásárolnak turiban, mert szerencsére nem voltam „rászorulva” más ruhájára, a szimpla józan ész ébresztett rá, hogy felesleges újonnan megvenni azt, amit ötödannyiért is megkapok tökéletes állapotban, de végső soron ebből a tudatos vásárlásból alakult ki nálam a környezettudatosság szeretete.
Most, 2020-ban már kizárólag turkálókból vásárolok ruhát, mert a körforgásos gazdaság követőjeként fontos számomra, hogy
elsősorban azt használjuk, ami már egyébként is le van gyártva.
Nincs értelme pazarolni a kőolajat, a vizet, a termőföldet olyan dolgokért, amelyekért lassan jóformán csak a kezünket kell kinyújtanunk, és különben is, le merem fogadni, hogy ha holnaptól kezdve egyetlen ruhadarabot sem gyártanánk le, akkor is tudnánk miből öltözködni a következő tíz évben.
Rengeteg alig használt, csinos, jó állapotú ruha várja a világban, hogy valaki beválogassa végre a gardróbjába és tisztességesen elhordja, ahogy azt ötszáz évvel ezelőtt tették, amikor maximum a királykisasszonyok csináltattak maguknak minden évben új öltözéket. A cselédek pedig örültek, hogy megkapták a régit – igaz, akkor a ruha érték volt és adomány a Földtől, nem valaki más levetett rongya, mint ahogy sokan még ma is látják.
Ajánljuk még:
A KÖRNYEZETTUDATOS ÖLTÖZKÖDÉS 5 ALAPSZABÁLYA
5 KIFOGÁS, MIÉRT NEM VAGY KÖRNYEZETVÉDŐ – ÉS AZ 5 CÁFOLAT, MIÉRT NINCS IGAZAD
„A DIVAT VILÁGA NE CSAK FELÜLETES, A SZEMNEK TETSZŐ ÉRTÉKEKET KÖZVETÍTSEN”
