Üstökösök, avagy jelek az életünkben

Még pár évtizede is furcsának tűnt a gondolat, hogy valaki abból éljen, azzal keresse meg a betevőjét, hogy másoknak ad tanácsot, hogy hogyan lehetnek sikeresek, boldogak, egészségesek stb. Mára ez a fajta életvezetési tanácsadói lét egy jól fizető divattá vált. Kicsit az a vicc jut eszembe erről, mikor megkeresi a pásztor a falu bölcsét, mert egyre több kecskéje pusztul el. A bölcs némi pénzért azt tanácsolja, hogy csak a patak jobb oldalán legeltessen a pásztor. Az másnap csalódottan tér vissza, mert a kecskék még mindig pusztulnak. Némi pénzért a bölcs azt javasolja, hogy aznap csak a bal parton legeltessen. Persze az eredmény nem változik, és ez így megy minden jól megfizetett jótanácsnál, míg végül a pásztor szomorún jelenti, hogy minden kecske elpusztult, mire a bölcs csak csóválja a fejét: „De kár, pedig még annyi ötletem lett volna!”

A karácsonyi történetben is jelen vannak a pásztorok, gondoljunk csak a betlehemes játékokra. Emlékszünk, hogy őket mi vezeti Betlehembe? Nem a csillag, az a bölcseknek való, az a „tapasztalat útján megismerhető” valóság. A pásztorok ettől sokkal egyszerűbb, gyermekibb lelkek, számukra egy angyal hozza az örömhírt és vezeti el őket az istállóba.

Mi az igazság? Létezik bármilyen vezetettség, vagy ez az egész csupán a véletlen műve? Az mára megszokott, hogy az ember egy internetes böngészőben rákeres egy termékre, és utána bármerre böngészik tovább, jó ideig a keresett témával fog lépten-nyomon találkozni. Erről már rég tudjuk, hogy nem véletlen, el is fogadtuk. De ha néhány program – még csak nem is mesterséges intelligencia – képes erre, akkor joggal gondolhatjuk, hogy talán az élő is képes lehet erre. Szándékosan nem nevezem sem Istennek, sem másnak, mert nem a spiritualitásról beszélek, hanem azokról a rendezőelvekről, természeti törvényekről, amelyek a földi életet létrehozták, és folyamatos változásban, fejlődésben tartják.

Persze sokan azt tartják, hogy minden felismert mintázat, vagyis amit jelnek vélünk, az csak az elménk játéka. Vagyis, ha például valamiért figyelmünket egy bizonyos autótípusra fordítjuk, akkor onnantól a forgalomban éppen olyan autót fogunk leggyakrabban felfedezni, de ez csupán azért van, mert a figyelmünket erre helyeztük. Persze azt már csak a véletlennel magyarázzák, ha a teljesen kihalt országúton is éppen ez az autó az egyetlen, amivel találkozunk, majd pedig leparkolunk egy reklámtábla alatt, amelyen történetesen szintén éppen ez szerepel. Egyesek tehát szkeptikusak, míg mások ezt a „vonzás törvényének” tartják, amelyre úgy tekintenek, mint a spiritualitás fejős tehenére, amit csak jól kell tartani, és az életünk végéig tejelni fog nekünk.  

A magam részéről én hiszek a vezetettségben, és abban is, hogy mindez nem független tőlem. Nagyon szeretem az Ómagyar Mária-siralom képét: „világnak világa, virágnak virága”. Valahogy így teremtjük meg önmagunk számára a jeleket, miközben azokat követve megteremtjük önnön valóságunkat is. Az a fényes csillag valahol bennünk ragyog, és ahová elvezethet bennünket, az önmagunk forrása. A kérdés nem az, hogy létezik-e, hanem hogy hagyunk-e időt magunknak arra, hogy felismerjük, és elég bátrak vagyunk-e követni.