Terrorizál a főnököm – olvasónk története a mobbingról

Az utóbbi éveim arról szóltak, hogy a munkahelyi problémáimon rágódtam, emésztettem magam. A kollégákkal napi szinten mentek a telefonok, hogy mi volt bent, milyen volt (megint) a főnök. Még mielőtt jönne a kézenfekvő kérdés, hogy miért nem hagyom ott ezt a helyet, le kell szögeznem: nem vagyok olyan helyzetben, hogy munkahelyet válthassak. Egyrészt egyedül nevelem a kisiskolás gyermekemet, másrészt munkahelyem finanszírozta a tanulmányaimat, aminek fejében aláírtam, hogy öt évig náluk maradok. Milliókat kellene visszafizetnem, miközben hitelképes sem vagyok,

Amikor mindezt aláírtam, a munkahelyem kifejezetten jó volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ez lesz belőle, azt hittem, innen megyek majd nyugdíjba. Jelenlegi főnököm később érkezett a régi helyére, és eleinte ő is remeknek tűnt: kedves volt, rugalmas, partneri hangnemben beszélt velünk, közös színházak, mozik kovácsolták össze a társaságot. Mint kiderült, „új seprő jól seper” – és hamarosan megmutatkoztak a problémák.

Az egész egy értekezleten kezdődött, amikor egy olyan új szabályt akart bevezetni, ami senkinek nem tetszett, ráadásul nem is volt egészen jogszerű. Mivel három évig jogi egyetemre jártam, így a többiek engem kértek meg, hogy mindannyiunk nevében jelezzem a rendelkezés jogellenességét. Ez így is történt, vesztemre. Ugyanis a főnök abban a percben, ahogy a probléma világossá vált előtte, megvadult. Hiába vetettem be az asszertív kommunikációt, feleslegesen mondtam kétszer, hogy nem egyéni kéréssel áll szemben, hanem egy jogi, szakmai kérdésben jelzem a közösség meglátását, a levegő megfagyott. A főnök teljesen

kifordult magából, üvöltözött, pattogott, úgy viselkedett, mint egy hadnagy, aki a katonáit utasítja rendre.

Nagyobb gond volt, hogy nemcsak a levegő fagyott meg, a munkatársak is lefagytak. A főnök kiment az irodából, ordítva feltette a kérdést, hogy kinek van akkor gondja az új rendelkezéssel, és senki nem reagált semmit. Tényleg új helyzet volt ez, minden oldalról, és azt hiszem, a helyzet nyomásában senki nem volt elég bátor. Valami akkor eltört bennem, és nagyon sok könnybe került, hogy aztán megbocsátottam néhányuknak – azoknak, akik tettek is ezért, és akik azóta többször kiálltak mellettem. Azzal, aki akkor is, azóta is csak lapítani tudott, megváltozott a kapcsolatom, és ha nem is vagyok rosszban senkivel, azt tudom, kitől mire számíthatok, és kiket mondhatok bizalmasomnak, vagy akár csak korrekt kollégának. 

A főnökkel való kapcsolatom sem rendeződött soha. A casus belliként szolgáló konfliktus azóta régen megoldódott, egy rajtunk kívülálló ok miatt, de nincs olyan nap, amikor ne venne elő a főnök. Ha baj van a csapatunkban, egyértelművé teszi: bizonyára az én hibám. Ha nincs gond, akkor is elő vagyok véve, minden áldott nap akad valami, ha más nem, akkor az, hogy hány percet töltöttem ebédszüneten. Ő ugyanis méri, legalábbis volt már nap, hogy azzal fogadott, szerinte túlléptem a keretet. Máskor utánam iramodik, amikor egy másik irodába tartok, kikérdez, ugyan hová megyek, és magyarázkodnom kell, amiért épp fénymásolásra vagy egy elérhetőségre van szükségem a szomszédból. Ha terepre kell mennünk, a legmesszebb lévő és a legproblémásabb ügy lesz természetesen az enyém. Ha szabadságot kérek, mondvacsinált indokokkal nem adja meg, vagy kegyeket gyakorolva enged el, aminek aztán iszom a levét. Amikor a gyerekem beteg volt, és kiírtam egy szülői napot, azt kérdezte, immunerősítésről hallottam-e már...

A személyeskedést, mivel muszáj, lenyelem, de azt nehezebb elviselnem, hogy ügyfelek előtt megvetően nyilatkozik rólam.

Mondott már olyat, hogy én sosem vagyok igazán képben, de olyan is akadt, hogy engem kerestek, és ő azt felelete, „mutatok inkább egy másik ügyintézőt”. 

Mobbing – mondta a kolléganőm a múltkor. Hallottam már a szót, de nem tudtam, pontosan mit takar. A Wikipédia szerint „A mobbing gyakran ismétlődő pszichológiai terror, legalább egyszer egy héten és legalább fél éven keresztül tartó cselekedetek sorozata egy egyén vagy egy közösség részéről, amelyek egy vagy több egyén ellen irányulva azoknál mentális vagy fizikális kórtani jelenségekhez vezetnek”.

Igen, valóban mobbing, amit a főnök velem művel: kipécéz, és mérgező munkahelyi légkör teremt. Ugyanis bár a bántás nekem szól, mást is érint. Lassan senki nem érzi jól már magát az irodában, hat kolléga mondott fel az elmúlt két évben. Én is rég felmondtam volna, ha megtehetném, de nem tehetem meg. Egyelőre – mert van olyan, hogy az új munkahely átvállalja a kifizetett képzés finanszírozását, és rendezi a korábbi cég számára. Hátha én is találok ilyet. Nagyon keresek.