„Mintha örökké az üres falnak beszélnék” – stonewalling a mindennapokban

Pszicho

„Mintha örökké az üres falnak beszélnék” – stonewalling a mindennapokban

Elképzelni se tudnék magamnak egy olyan párkapcsolatot, ahol a másik fél hátat fordít nekem. Nem azért mert haragszik – ilyen előfordulhat – hanem azért, mert nem akar beszélni velem az érzelmeiről.

Mi az a stonewalling?

A stonewalling, vagyis érzelmi kivonulás, azt a helyzetet írja le, amikor a felek, vagy egy kapcsolatban jellemzően az egyik fél bizonyos helyzetekben nem kommunikál. Elhallgat és hátat fordít, amikor a leginkább kellenének a szavak.  Megtagadja a párbeszédet, az értelmes szóváltást.

A jelenség nagyon súlyos teher a párkapcsolatokban, de nem csak a párkapcsolatokat érinti, mert ez a jellegű, érzelmekkel kapcsolatos némaság szülő-gyerek viszonylatban is előfordulhat. Minden esetben olyan akadály két fél között, ami nemcsak megnehezíti, de akár végletesen tönkre is teheti a szeretetkapcsolatot.

Jellemzően a férfiakat érinti gyakrabban, de nők esetén is előfordulhat ez a fajta kommunikációs gátoltság, a másik kirekesztése.

Mi NEM stonewalling?

Természetesen minden párkapcsolatban előfordulhat a hallgatás. Némely kapcsolatban gyakrabban, máshol ritkábban etetik egymást ezzel a keserű kenyérrel. De nem mindig a stonewalling áll a háttérben. Van amikor egyik-másik fél a büntetés eszközeként használja a hallgatást. Adott esetben nemcsak hátat fordít és nem szól, nem válaszol, de  másik szobába is költözik, hogy még látványosabb, még érzékelhetőbb, még fájdalmasabb legyen a büntetés.

Természetesen ez a fajta párkapcsolati magatartás éppolyan romboló, mint minden más kommunikációs torzulás. Legalább annyira mély sebeket okoz, mintha egész nap ordítana egyik vagy a másik fél. Az elhallgatás, a másik fél semmibe vétele, vagy amikor szó szerint levegőnek nézi a másikat – az egyszerre fájdalmas, megalázó és a párkapcsolatot aláásó folyamat.

A stonewalling mögött azonban nem feltétlenül áll sértettség vagy ha igen, az nem frissen szerzett sérülés. Pontosan ezért áll még értetlenebbül az érintett fél a helyzet előtt: fogalma sincs, miért nem szól hozzá a másik, miért nem akarja egyik vagy másik témával kapcsolatban őszintén elmondani az érzéseit.

Nézzünk egy példát!

A nő hét elején kitalálja és fel is veti a párjának, hogy a hétvégén, vasárnap délben látogassák meg az édesanyját. A férje erre nem szól semmit. Nem mond Á-t, nem mond B-t sem. Hallgat. Egész héten hallgat, de azért láthatóan nincs jó kedve és kerüli a felesége társaságát. Ő meg egész héten a nyomában jár, a kedvét keresi és kétségbeesetten találgat, mi lehet a baj. Mit mondott olyat? Mondott-e valami rosszat?

A hétvégére aztán annyira elbizonytalanodik, annyira nyomorultul érzi magát, hogy ő maga mondja le a látogatást az édesanyjánál. Nem azért mert ráébredt, hogy ez lehet a baj, hanem azért, mert érzelmileg annyira kifáradt addigra, hogy jártányi ereje se marad. Minden percét az köti le, hogy megfejtse a talányt. Ehhez pedig a férjétől az égvilágon semmilyen támpontot nem kap.

Csak a hallgatást. Vagy azt mondja neki a férj: „Ne nyaggass már!”, „Nem, nem akarok veled beszélni.” „Nincs mit mondanom”.

Ahelyett, hogy elmondaná a feleségének, hogy utál az anyósához járni, mert a legtöbb ilyen látogatásnál jelen van a feleség bátyja is, a sógor, aki többet iszik a kelleténél és durván be-beszólogat neki. Sértegeti, ahol csak tudja, és ezeknél az alkalmaknál mindenki úgy tesz, mintha nem venné észre, mi zajlik.

Ahelyett, hogy őszintén feltárná érzéseit, magába fordul és a hallgatásával éri el, hogy a feleség ne akarja őt belevonni a számára nagyon is kényelmetlen helyzetbe. A hallgatása segítségével menekül ki, de nemcsak az adott szituból, hanem a kapcsolati nyomás alól is. Ha hallgat, akkor nem kell feltárnia érzéseit, nemcsak a példában említett helyzetben, de száz másikban sem, ami valamilyen formában érzelmileg számára bizonytalan, megkérdőjelezhető, vagy amelyekben ő nem tud jól jelen lenni.

Hallgatni fog arról, hogy kevés a szex. Arról, hogy ő másként nevelné a gyerekeket. Nem tárja fel vágyait semmivel kapcsolatban és ha valamilyen módon mégis szembesül a párja valamilyen hiánnyal, akkor arra a kérdésre se ad választ: hogy „miért nem szóltál?”

Akadnak aztán érzékeny területek a kapcsolatban, amik olyanok mint egy véres horzsolás. Az azokon a felületeken jelenlévő történetek, események tabuk egy ilyen ember számára. Azokat felemlíteni se szabad, mert azonnal ugrik, a másikba fojtja a szót. Elvágja az értelmes párbeszéd minden lehetőségét. Talán el is megy otthonról, hogy ne nyaggassák tovább.

Gyakori a problémák szőnyeg alá söprése is, és némán dúl-fúl, ha a párja mégiscsak pedzegetni kezdi a problémákat, akár azt, hogy

miért nem lehet vele megbeszélni semmit.

Tudni kell, hogy a stonewalling jellemzően családi minta, aminek átírása nem megy egykönnyen. De ha már felismertük, vagy felismerni véltük a problémát, akkor szakember felkeresésével választ kaphatunk arra, hogy valóban erről a problémáról van-e szó. Aztán jó eséllyel kézhez kaphatunk olyan kommunikációs technikákat is, amellyel közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.

Ajánljuk még:

Az önszeretet egy szemüveg, amin át szebb az élet – Rácmolnár Lili pszichológust kérdeztük

Könnyű azt mondani valakinek, hogy fogadd el magad”, szeresd önmagad”, a megvalósítás azonban nem ilyen egyszerű. Az önszeretet (vagy annak hiánya) a szemüveg, amin keresztül az életet nézzük és éljük. Ha én rendben vagyok önmagammal, ha tudok magamhoz őszintén és szeretettel kapcsolódni, akkor ez a többiekkel is könnyebben megy. Ez lesz az az öntőforma, amibe belesimul a másokkal való kapcsolatom” – erről mesélt nekünk Rácmolnár Lili pszichológus.

 

Már követem az oldalt

X