Pszicho

Jobb a gumicsizma, mint a körömcipő! – Bölcsészből természetvédő lettem, és egy percig sem bánom

Mostanában sokszor kérdezgetik: miért? Miért lesz egy bölcsészből természetvédő, miért jobb a gumicsizma, mint a körömcipő és miért olvasok késő este, mikor aludhatnék is? Miért van az, hogy a „magamfélék” gondolkodás nélkül lemondanak egy fontos koccintást, ha megrepedtek a tojások, és miért érdekelnek jobban az eltűnő fajok, mint a legújabb divatok? A válasz egyszerű: a titok miatt. 

Az én titkom nem elhallgatni való, inkább egy felfedezésre és megértésre váró, sokszor felfoghatatlannak látszó csoda. Ez a titok a valami, amivel a természet kínál meg bennünket minden egyes napon. 

Van egy hatalmas különbség a bölcsész múltam és a természetet kutató jelenem között: a tudás. Amikor annak idején bölcsészként igyekeztem választ adni az élet által feltett kérdésekre, azt hittem, sokat tudok, és mindent megválaszolhatok. Pedig igen keveset tudtam. Most a világról szerzett tudásom sokkal mélyebben gyökerezik, mint akkor, így rájöttem sok mindenre – többek között arra is, mennyire keveset tudok.

Számomra éppen ebben a nem-tudásban rejlik a természet legnagyobb vonzereje: a legfárasztóbb napokon is újabb felfedezésekre hív, és a legjobban várt programokat is szürkének láttatja, amikor határtalan falai közt történik valami izgalmas.

Az élővilág pillanatok alatt elszakít a tárgyi világtól, hogy valami sokkal maradandóbbat, sokkal emberközelibbet mutasson.

Abban a pillanatban, ahogy lábunkat letesszük a magas lóról, lehajolunk, hallgatunk és figyelünk, egy egészen elképesztő utazásra indulunk. Ez a múltidézéssel átszőtt kalandtúrára egyszerre gyógyítja lelkünk és testünk, ismertet meg az igazi tudással, és segít bennünket élményről élményre valami jobbá, valaki mássá válni. Egy olyan emberré, aki a mindennapok mókuskerekében is örömmel áll meg egy pillanatra, aki képes észrevenni a felszín alatti lényeget. Nem utolsó sorban olyan valakivé formál az élővilág, aki úgy követi a tudást, hogy tisztában van vele: sosem érheti utol.

Aki még nem találkozott személyesen a természet lenyűgöző erejével (nem tudom, akad-e ilyen), annak hadd hozzak néhány példát, ami bizonyítja, az élővilág annál is fantasztikusabb, mint gondolnánk!

Életmentő állatok, növények – és az őket gyilkoló ember

A folyami kagylók története bizonyítja, milyen károkozásra képes az ember, akár úgy is, hogy eleinte fel sem fogja, mit csinál. Ma már tudjuk, hogy ezek az édesvízi puhatestűek naponta akár 50 liter vizet is képesek megtisztítani, így komoly szerepük van természetes vizeink tisztán tartásában. Csakhogy – ahogyan az lenni szokott –, az ember beleavatkozott az életükbe, mikor a sokat érő gyöngysorok reményében halomra fogta őket, ez pedig vizeink állapotára is rányomja bélyegét.

Ennél némiképp vidámabb az arzént szűrő lappföldi sarlós moha sorsa. Ez a növény egy bányászati bakinak és egy arrafelé kutató botanikusnak köszönheti hírnevét, amit nem mellesleg ki is érdemelt: akár egy óra alatt is képes az arzén nyolcvan százalékát kiszűrni a vízből, úgy, hogy közben jól is érzi magát a mérgező közegben. Segítségével a veszélyes méreggel telt vizekből is ivóvíz lehet, és életét, munkáját még nem is károsította az ember...

De a póktól sem kell a falra mászni, és a hálót se muszáj leszedni: számos pókfajunk rendkívül aktív kártevőirtó, a baglyok pedig biológiai kártevőirtóként működhetnek a gyümölcsösökben, évente 2000-6000 rágcsálót képesek elejteni. A denevér sem akad bele a hajadba, ellenben az egyik legeredményesebb szúnyogvadász, a gerléket pedig nem feltétlenül kell légpuskával lövöldözni – háromszor annyi gyommagtól szabadítanak meg, mint amennyi haszonmagot elcsipegetnek a földeken.

Ezek a történetek véletlenszerűek, de talán bizonyítják, az elővilág akár apró, jelentéktelennek tűnő résztvevői is fontos szerepet töltenek be a világban. Pótolhatatlanok. Mindannyian. 

A természet rendkívül bonyolult, és titkai megfejthetetlenek. De talán nem is kell megfejtenünk minden titkot. Talán elég, ha egy kicsit jobban megismerjük, tiszteljük és gondozzuk az élővilágot. Jó szándékunk és legjobb tudásunk szerint.

Ha közel kerülnél: tanulj!

Kétségtelen, hogy a természethez való viszonyunkat a leginkább azt formálja, ha megtapasztaljuk erejét. Ha járjuk a hegyet, a rétet, ha ismerkedünk tücsökkel, bogárral. (Egyébként, milyen érdekes, ez az indíttatás gyerekként talán mindannyiunkban megvan.) Ha pedig kint vagyunk a természetben, garantáltan újabb és újabb kérdésekkel találkozunk. Hiába kapunk választ egy felvetésre, lesz helyette tíz új megválaszolásra váró kérdésünk. Éppen ezért érdemes a természettel nemcsak testközelben, hanem könyvek lapjain is ismerkednünk. Minden egyes jól megválasztott mű gazdagít bennünket – nemcsak tudásunkat, de egész lényünket.

Ezt a tizenöt könyvet saját élményeim nyomán például jó szívvel ajánlom bárkinek:

    1. Robbins, J.: Azok a csodálatos madarak. Szárnyas barátaink titokzatos és érdekes világa. Tericum Kiadó, 2018.
    2. Al Gore: Mérlegen a Föld. Ökológia és az emberi lélek. Föld Napja Alapítvány. 1993.
    3. Frans de Waal: Mama utolsó ölelése. Park Könyv Kiadó. 2021.
    4. Nádai Magda: Gyümölcs a tudás fájáról. Környezeti képeskönyv mindenkinek. Aqua Kiadó. 1992.
    5. Maja Lunde: A méhek története. Cser Kiadó. 2018.
    6. Konrad Lorenz: Mentsétek meg a reményt! Beszélgetések Kurt Mündllel. Európa Kiadó. 1991.
    7. Máthé János: Egy világjáró kertjei. Mezőgazdasági Kiadó. 1987.
    8. Talman Charles Fitzhugh: A levegő birodalma. Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1938.
    9. Tasnádi Kubacska András: A láthatatlan bánya. Móra Ferenc Könyvkiadó. 1973.
    10. Ludwig, Günter: A borostyánkő története. Kossuth Könyvkiadó. 1988.
    11. Peter Wohlleben : A természet rejtett hálózata. Park Kiadó Kft. 2020.
    12. Luria, Salvador E.: Az élet: befejezetlen kísérlet. Natura. 1976.
    13. Gaál István: Természettudományi koholmányok és balítéletek. Amit rosszul tudunk. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 1935.
    14. Fekete István: Téli berek. Móra Ferenc Könyvkiadó. 1966.
    15. Joy Adamson: A fürkésző szellem. Gondolat Könyvkiadó. 1982.

 Nyitókép: Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka

Ajánljuk még:

Programok, amik beragyogják a legszürkébb hónapot

Nem véletlen, hogy januárra esik az év legdepressziósabb napja: ez az a hónap, amikor sokan érezzük úgy, mintha semmi nem történne, a szürkeségnek pedig talán sose szakad már vége. Tehetünk azonban azért, hogy ez ne így legyen! Egy kis szervezéssel és néhány spontán ötlettel érdekessé tehetjük az év első heteit, a tél maradékát!

 

Már követem az oldalt

X