Igazi Patópál vagyok, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Ez a felismerés vigasztalhatna is, ha nem okoznék magamnak egy sor kellemetlenséget a fegyelmezetlenségemből fakadó halogatással. Mert nem mindegy, hogy a könyvelő időben (és szépen előkészítve) kapja-e meg például a lejelentésre váró számlákat vagy sem, és nem kellene az utolsó pillanatban gondolkodni azon, vajon mi legyen a szülinapi meglepetése annak, akit egyébként szeretek, csak valahogy mindig a következő napot tartom alkalmasabbnak az ezen való gondolkodásra.
Most folytonos futásra kényszerítem magam az általam teremtett akadálypályán.
Lankadok, sőt fáradok és rosszabb napjaimon morgok mindenre, amire nem kellene. Hibáztatom az időjárást, a tömegközlekedést meg a csillagok állását. Aztán a felnőtteket, akik nem tanítottak meg szervezettebben élni. Néha viszont belátom: a probléma belőlem fakad, sajátom. Nem nagyon illik másra átruháznom ezt, a halogatós életmódnál nem ér az ujjal mutogatás.
De nem mindig szembesülök szívesen a saját hibáimmal, így most, cikkírás közben is taktikusan háttal ülök a mosogatónak, ne lássam a délről ottmaradt mosogatnivalót. Nem sok, el is öblíthettem volna, de úgy találtam, este lesz erre időm. Most este meg úgy vagyok vele, hogy majd reggel. Ott fog az maradni, senki nem mosogatja el helyettem. Miért ne maradhatna az a két darab pörköltszaftos tányér a mosogató medencéjében.
Pedig gyerekként azt tanultam, és aztán később, fiatalasszonyként a volt férjem családjában is azt láttam, hogy rendes háziasszony nem csinál ilyet. Nem is okos dolog, mert tényleg igaz a mondás, hogy ma tenyérrel, holnap meg már csak körömmel mosogathatjuk el a szennyest. Fiatal anyukaként sem mindig tudtam rávenni magam az azonnali mosogatásra, és arról is ügyesen meggyőztem magam, hogy aki az aranymondást fogalmazta, biztosan csak a nokedliszaggatóra értette a dolgot. Különben is, be is lehet áztatni a mosogatnivalót – ez maga a megoldás.
De nem, nem ez a megoldás.
Mert ebben a szent pillanatban is zavar kicsit a hátam mögött settenkedő, korábban elhalasztott feladat, ráadásul eszembe juttatja egyéb halogatásaim is. Rendszerint a következő dolgok csúsznak ki a kezemből, az irányításom alól:
- Persze nem is kellene mosogatnom, elég lenne bepakolni a gépbe. De a mosogatógéppel is csatában állok: se a be, se a kipakolás nem megy lendületből. Természetesen azért pakolok be olyan nehezen, mert a kipakolást is halogatom. Érthető, nem?
- Aztán ott a kimosott ruha, ami a mosógép dobjában marad. Legtöbbször azért, mert este jut eszembe, hogy tele a szennyestartó, mosni kéne egy adagot, de mire leforog a program, én már mélyen alszom. Reggel moshatom újra az egészet és ez bosszantó pazarlás. Nem túl zöld hozzáállás, restellem is nagyon.
- Ha sikerül teregetni, marad a száradt ruhák elpakolása. Mert azok valahogy sose fogynak el a kanapéról. A szárítóhoz közel eső sarokra átteszem a száraz ruhákat, mikor már muszáj, mert kell a hely az új adagnak.
- Cipőtisztítás. Igazi reggeli lastminute program nálam: sárkefemágusként csiszatolok kávéivás közben, pedig előző nap simán beleférne a fényesítés.
Persze, hogy rohannom kell a vonathoz. Azt hiszem, díjat kaphatnék azért, ahányszor sprintből elértem.
Vagy fejmosást azért, ahányszor utolsó pillanatra hagytam a megoldásokat, toltam át egyik napról a másikra azt, amit aznap is megtehettem volna.
Talán egyszer utolérem magam, vagy legalább megértem, miért nem megy ez nekem.
Ti mit halogattok a saját életetekben?
Nyitókép: Andrea Piacquadio / Pexels
Ajánljuk még:
„Bosszú által vezérelt alváshalogatás”, pótcselekvések koronázatlan királya, így nem szeretlek én
Halogatás és alkudozás: vívódásaim a tisztítókúra előtt, közben és után
Feketeöves halogatóknak és mindazoknak, akik utálják, hogy már megint valami kötelező
