Ha segítesz másoknak, jót teszel a saját testednek – a biológiai hatásokról

Pszicho

Ha segítesz másoknak, jót teszel a saját testednek – a biológiai hatásokról

A legtöbb ember számára természetes, hogy ha egy ismerősének segítségre van szüksége, ő ott van, egészséges mértékben bevonható. Arra pedig bizonyítékok vannak, hogy érdemes másoknak segíteni, mert abból mi magunk is profitálhatunk.

Segítés, szélsőségek nélkül

Mint az élet legtöbb területén, érdemes itt sem elmozdulni a szélsőségek irányába. Tehát nem feltétlenül jó, ha mindig, mindenkinek segítünk, ahogy az sem, ha ilyesmire egyáltalán nem vagyunk kaphatóak. Előbbi esetben könnyen sérülhetnek a saját határaink: háttérbe szorulnak szükségleteink, sérül a családunkra, hobbinkra, saját magunkra, sőt extrém esetben még a munkánkra fordítható idő is. Ha viszont nem vagyunk segítőkészek, társaink megvetésével számolhatunk, hiszen szembemegyünk egy jelentős normával. Ennek számtalan elfogadható oka lehetne, de összességében kevésbé látni olyan egyéneket, akik SOHA SENKINEK NEM SEGÍTENEK. A segítségnyújtásnak több szintje van, így a legapróbb cselekedet is ide sorolható a proszociális viselkedés szintjén, például, ha valakivel együttműködünk, vigasztalni próbáljuk vagy aggódunk érte. A segítségnyújtás mélyebb szintje az altruizmus, amikor már az empátia is erős hajtóerőnk, miközben anélkül teszünk valamit, hogy azt várnánk, abból direkten mi magunk is nyerünk.

De mit nyerünk mi ebből?

Az altruizmus egyes elméletek szerint evolúciós jelentőségű, mert segíthette a túlélést, ha az egyedek összedolgoznak, együttműködnek társaikkal. Egyesek – például Dan Batson, a Kansasi Egyetem pszichológusa – szerint az emberek pusztán azért altruisták, mert önzetlen módon szeretnék, hogy társaik jól legyenek. Ezzel szemben Robert Cialdini, az Arizonai Állami Egyetem pszichológiaprofesszora azt mondja, valójában az altruizmus végcéljai is mi magunk vagyunk:

ha látjuk, hogy valakinek segítségre van szüksége, azért segítünk rajta, mert ez negatív érzéseket (szomorúságot, sajnálatot) okoz bennünk és ezt az érzést szeretnénk csökkenteni.

Látható tehát, hogy még a kutatók sem értenek egyet a segítségnyújtás motivációiban, arról viszont számos vizsgálati eredmény született már, hogy ha segítünk, az visszahat ránk.

Segítés és egészség

Azok, akik rendszeresen segítenek másoknak, mind a mentális, mind a fizikai egészségük szintjén tapasztalhatnak pozitívumokat. A kutatási adatok szerint kevésbé érintettek depresszióban, nyugodtabban és kevesebb fizikai fájdalommal élnek együtt, sőt a boldogságuk szintje is magasabb.

Amikor másokon segítünk, agyunkban olyan hormonok választódnak ki, amelyek fokozzák a boldogságot.

A szerotonin a közérzetünket javítja, az oxitocin a másokkal való kapcsolódás-élményt erősíti, a dopamin pedig motivál. Ezek eredményeként érezhetjük magunkat jobban a bőrünkben minden segítségnyújtás után. Ebben pedig az agyunk is segít: vizsgálatok szerint, ha pénzt adományozunk jótékony célokra, az úgy hat az agyunkra, mintha mi kapnánk jutalmat. Ha segítünk, az adott helyzetből is lehetnek különféle emocionális nyereségeink. Például ott van a kisegített személy hálája, vagy az a megnyugtató érzés, hogy talán, amikor majd nekünk lesz szükségünk segítségre, minket is kisegítenek. De nem is feltétlenül kellenek ezek a külső jutalmak, saját magunkkal is elégedettebbek lehetünk, büszkék magunkra, amiért beleálltunk a helyzetbe. A másoknak való segítés abban is hatékony, hogy elterelje figyelmünket valamilyen saját negatív belső élményről, nehézségről, amivel épp küzdünk. Így segít csökkenteni a csalódottságot, szomorúságot.

Ha másoknak segítünk, az a fizikai egészségünket is pozitív irányban befolyásolhatja. Egy amerikai vizsgálatban krónikus gyulladással élőknél azt tapasztalták, hogy

önmagában a társas kapcsolatok, szoros baráti és családi viszonyok még nem segítették a betegség jobb lefolyását, de akkor igen, ha a beteg úgy érezte, ő maga segítheti valamilyen szempontból szeretteit.

A nőknél még erősebben megmutatkozott ez a tendencia. A vizsgálat itt a hajlandóságot nézte, nem a valódi tetteket, és bár még friss, további kutatást igénylő terület, az eredmények szerint testi szinten is visszahat ránk, mennyire vagyunk hajlandóak másoknak segíteni.

A segítés csúcsa: az önkéntesség

Önkéntes munkát számtalan okból lehet vállalni. Van, aki például lakóhelyéhez kapcsolódóan, a környéken élők miatti aggodalomból, mások személyes érintettségből segítenek, vagy azért, mert szakmailag szeretnének fejlődni. Egy dolog azonban mindegyikükben közös: idejüket és energiájukat áldozzák azért, hogy segítsenek. Egy amerikai tanulmány szerint azok, akik legalább havi egy alkalommal valamilyen önkéntes tevékenységet végeznek, jobb mentális egészséggel rendelkeznek, mint azok, akik egyáltalán nem, vagy nem ilyen gyakran önkénteskednek. Az önkéntesség abban is segít, hogy másokhoz kapcsolódjunk, olyanokkal, akik hasonló értékrenddel, érdeklődési körrel rendelkeznek, mint mi. Ezek a viszonyok pedig szintén azt támogatják, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Lássuk be, egy-egy napunknak számtalan olyan pontja lehet, amikor segíthetünk, akár anélkül is, hogy tudatában lennénk. Autóvezetés közben elengedhetünk egy másik sofőrt, amikor nekünk lenne elsőbbségünk. Felhívhatjuk a barátunkat csak azért, hogy a hogyléte felől érdeklődjünk. Kinyithatjuk valaki előtt az ajtót, és előreengedjük. Kedvesen köszönhetünk és udvariasan kérhetünk a bolti dolgozóktól. Csupa olyan apróság, amit beépíthetünk minden egyes napunkba. És érdemes is!

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X