Érdemes felvállalnod a konfliktusokat, és 5 tipp, hogy jól is csináld!

Pszicho

Érdemes felvállalnod a konfliktusokat, és 5 tipp, hogy jól is csináld!

Sokak számára a világon nem létezhet kellemetlenebb és ijesztőbb szituáció, mint konfliktusba keveredni valakivel, még akkor is, ha csak egy teljesen hétköznapi, szinte tét nélküli vitáról van szó. És milyen káros, ha így van!

Valószínűleg mind ismerjük az érzést, amikor a kiállhatatlan alsó szomszéd újra megjelenik és (hatvanadszorra is) a fejünkhöz vágja, hogy a héten már harmadszorra ébresztettük fel az éjszakai mászkálásunkkal – miközben nemhogy éjszaka nem mászkáltunk, de egyenesen a lakásban sem jártunk két hete, mert nyaralni voltunk. Vagy amikor a sarki boltban egy „csak egy félliteres vizem lesz, bocs, nem gond?” kíséretében vágnak be elénk a sorba – aztán amikor előreengedtük őket, azért még visszamennek egy fél kiló kenyérért, egy csomag mosóporért, és ha már ennyire ráérnek, még egy gyors telefonhívást is lebonyolítanak a hűtőnél, amíg mi várakozunk. És ezek csak a kevésbé komoly esetek, hiszen vannak, akiket a kollégájuk, főnökük használ lábtörlőnek nap mint nap.

Mi pedig sokszor mit mondunk, ha ilyen viselkedéssel találkozunk? Eszünkbe jut a szüleink, nagyszüleink régi bölcsessége: „okos enged, szamár szenved”, és inkább meggyőzzük magunkat arról, hogy nincs értelme „ennyi miatt” vitatkozni valakivel. 

A helyzet viszont az, hogy ha úgy érezzük, legszívesebben vitatkoznánk, akkor igazából ezt is kellene tennünk. A konfliktusok elkerülése ugyanis hosszú távon komoly feszültséget okoz, hiába áltatjuk magunkat azzal, hogy nem, mert „mi képesek vagyunk felülemelkedni az ilyesmin.” Ez a feszültség pedig előbb-utóbb előjön majd, és ahelyett az ember helyett, akivel szemben ki kellett volna állnunk magunkért, valaki más issza majd meg a konfliktuskerülésünk levét. Például egy szerettünk, egy ártatlan utcai szórólapozó, akinek nem volt más bűne, mint az, hogy kicsit túl lelkesen végezte a munkáját, vagy éppen a kutyánk/macskánk, aki nem érti, miért rajta csattant az ostor, mikor ő szokása szerint csak az ölünkbe ugrott, mikor egy feszültségekkel teli nap után hazaértünk.

Persze mondani ezt is könnyebb, mint csinálni. Előfordulhat, hogy kisgyerekkorunk óta konfliktuskerülésre neveltek bennünket, ezeket a beidegződéseket pedig nem könnyű egyik napról a másikra levetkőzni. Következzen 5 tipp, amikkel mégis sikerülhet jobbá válnunk ebben a műfajban!

1. Kezdd kicsiben!

Ha valaha ébredtél már úgy, hogy mától elkezdesz kiállni az igazadért, akkor biztos eszedbe jutottak azok a filmjelenetek, amikben a főhős ugyanezt teszi. Elképzeled, hogy fogsz te is nemet mondani, amikor szívesebben tennéd azt, milyen határozottan küldöd majd el, aki az időddel szórakozik és hogy fogsz bátran a szemébe nézni annak, aki el akar nyomni. Aztán jön a következő ilyen helyzet, te pedig ismét megfutamodsz.

Ez azért van, mert a konfliktuskerülés nem egy elhatározáson múlik, hanem tanulás kérdése.

„A konfrontálódás nem mindig jelent valami nagy csetepatét” – magyarázza Peter Klein, terapeuta. „Megnyilvánulhat abban is, hogy például visszaküldünk [az étteremben] egy rendelést.” Ha lassan szoktatjuk hozzá magunkat, hogy kiálljunk magunkért, akkor több sikerélményünk is lesz benne, mintha egyből nagyobb vitákkal kezdenénk, amik elől végül megfutamodnánk.

2. Egy problémával foglalkozz, ne általánosíts!

Ha elnyomva érezzük magunkat, könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy általánosítani kezdünk. Tegyük fel, hogy a szomszéd ismét a garázsunk elé parkolt, és mi végre összeszedtük az erőt, hogy becsöngessünk hozzá és előadjuk neki a problémát. Lehetséges, hogy ez az eset már többször megtörtént, mégis próbáljuk meg nem így beszélni a dologról, szorítkozzunk a jelenlegi helyzetre és a tényekre! 

Fontos, hogy a másik úgy érezze: egy minket zavaró helyzetet próbálunk megoldani, nem a mérgünket töltjük ki rajta.

Hanyagoljuk a „soha” és a „mindig” időhatározók használatát is, ugyanezen okból.

3. Mondd ki, de ne fújd túl!

Ha elmondtad, amit szerettél volna, hagyd, hogy a másik is válaszolhasson. Ne ismételd meg a mondandód, ne kezdj el példákat felhozni arra, hogy a másik viselkedése milyen egyéb módokon keseríti (sőt keserítHETNÉ) meg az életed. Példa: ha a felettünk lakó úgy locsolja a virágait az erkélyen, hogy a vízből a mi erkélyünkre is bőven jut, kérjük meg, hogy kicsit legyen figyelmesebb, aztán hagyjuk, hadd mondja el ő is, hogy látja ezt a helyzetet és annak megoldását. Ne kezdjünk el arról elmélkedni, hogy a 95 éves, beteg édesanyánk pont azon a víztócsán fog egyszer elcsúszni, és hogy egyébként is, hónapok óta képtelenek vagyunk miatta teregetni is (még akkor sem, ha ez igaz), mert ezzel jó eséllyel csak egy parttalan vitát kezdünk, aminek a végén még ránk is csaphatják az ajtót.

4. Gondolj arra, hogy létezhet kölcsönösen előnyös megoldás – de ha nem, te akkor is megtetted, ami tőled telt

Az előző pontból is látszik, hogy a sikeres konfliktuskezelés nem a másik feletti győzelemről, hanem egy probléma megoldásáról szól. Ezért ha konfliktusba kerülsz bárkivel, ne ragaszkodj a fejedben ahhoz a képhez, ahogy szerinted a megoldásnak ki kellene néznie (például: a másik bocsánatot kér, pont úgy kezd el viselkedni, ahogy te szeretnéd stb.), lehet, hogy a helyzet csak egy fokkal lesz jobb, de az is több mint a semmi. Sőt, még az is lehet, hogy a vitának nem lesz kielégítő megoldása, de emlékeztesd magad arra, hogy ez nem feltétlenül a te hibád. A lényeg az, hogy törekedtél rá, és hogy elmondhattad, amit szerettél volna, és kiálltál magadért. Emlékezz arra, hogy 

bármilyen emberi interakciónak te csak a feléért vagy felelős.

5. Beszélj a másikban lakó 9 éveshez

Ha attól félsz, nem tudod majd megőrizni a hidegvéred egy vita hevében, akkor tedd azt, amit Rachel Prior tévé- és filmproducer is ajánl: „Ha valaki durván, meggondolatlanul vagy figyelmetlenül viselkedik veled szemben, akkor nagyon valószínű, hogy egy sérült kilencéves gyerek jött elő belőle. Sajnáld meg azt a kilencéves kisfiút vagy kislányt, aki bánt téged. Így egyszerűbb lesz szépen kézen fogni, és finoman elmagyarázni neki, hogy nem megfelelően viselkedik veled szemben.” A határaink kijelölése és a sérelmeink megfogalmazása nem feltétlenül jelenti azt, hogy azonnal harci üzemmódba kell vágnunk magunkat. A legtöbbször elég, ha mi vagyunk a „nagyobbak” – ami ebben az esetben távolról sem azt jelenti, hogy magunkban fortyogva, de hagyjuk, hogy mások igazságtalanul viselkedjenek velünk.

Ajánljuk még:

IMÁDOK TAKARÍTANI. PONTOSABBAN: „TERÁPIÁSTAKARÍTANI” – KIPRÓBÁLOD?

HARC NÉLKÜL IS GYŐZHETÜNK: KEDVESNEK LENNI A LEGKIFIZETŐDŐBB

15 DOLOG, AMIT AZ ÉLETKÖZÉPI VÁLSÁGNAK KÖSZÖNHETŐEN TANULTAM MEG