Ez a kettősség aztán rá is nyomja a bélyegét a szuperérzékenyek mindennapjaira és minden emberi kapcsolódásukra, valamint a megélt helyzetekre is. Hiszen ez a beállítódás mélységes empátiát biztosít; biztosak lehetünk abban, hogy egy szuperérzékeny ember olyan jelzéseinkből is képes olvasni, amit mások meg se látnak. A hangszín megváltozása, egy fejbiccentés vagy akár egy pillantás is olyan jel lehet számukra, amiből mélyebb tartalmakat olvasnak ki, mint a körülöttünk élők legtöbbje. Vagyis emberi kapcsolatokban nagyon is szépen muzsikálnak – hétköznapi emberi ésszel fel nem fogható tapintattal képesek közeledni mások felé. Ezt azonban sokan félreértelmezik, a gyengeség jelének tekintik, és természetesen – mert már csak ilyen az ember – ki is használják.
A szuperérzékenyek felé azonban (saját sorstársaikon kívül) sokan nem közelednek a szükséges empátiával, gyengédséggel és melegséggel, sőt nem értik azokat a reakciókat, amiket a szuperérzékenyek mutatnak. A környezet jellemzően hisztinek, túlérzékenységnek könyveli el, amikor egy szuperérzékeny jelzi határait – mert az jócskán máshol van, mint egy átlagembernél.
Sértődős – állapítják meg róla, és el is könyvelik egy olyan embernek, aki kedves ugyan, de alapvetően kesztyűs kézzel kell vele bánni, különben besértődik. „Jaj, olyan kis mimóza, hát nem érti a viccet sem” – mondják, pedig dehogynem érti azt a szuperérzékeny. Csak nála a humorérzéket megelőzi az empátia – vagyis nem fog olyan vaskos vicceken nevetni, mint sokan. És elő nem fordulhat, hogy egy szuperérzékeny ember más kárára viccelődjön, vagy más kárára elkövetett csínyen szórakozzon. A szituációs humor is akkor megy át a szűrőn, ha abban se ember, se állat nem húzza a rövidebbet.
Mert igen, ők az állatokkal is ilyen érzékenyek, mert az állatok szeretete és a velük kapcsolatos minden jellegű történést is (szinte) ugyanolyan mélyen élik meg, mintha emberekről lenne szó. Szülő legyen a talpán az, akit szuperérzékeny gyerekkel áldott meg a sors, mert nincs az az erő, amivel meg tudná akadályozni, hogy a csemete állatkórházat csináljon a szobájából. Kóbor cica, kutya vagy szárnyaszegett kismadár, kertbe tévedt sün, tücsök és bogár is bekerülhet és be is fog kerülni a szuperérzékeny gyerek (később felnőtt) otthonába.
De nem csak az emberi kapcsolatok és az állatokra irányuló erős és érzékeny fókusz miatt ismerhetjük fel a környezetünkben élő szuperérzékeny embereket. Onnan is, hogy két (vagy több) látszólag teljesen különálló körülményt és tényezőt is képesek mérhetetlen érzékenységgel összekapcsolni és abból olyan jelentőségű dolgokat előre beharangozni, amire adott pillanatban senki se gondol még, de nagy valószínűséggel be fog következni. Lehet ez egy új vonal a divatban, vagy sarkos irányváltás a gazdasági életben, esetleg társadalmi jelentőségű fordulatok –
a szuperérzékenyek mindezt akkor jelzik már, amikor mások még csak a vállukat vonogatják.
Éppen ezért rendkívül kreatívak és nagyon sikeresek is lehetnek számos, ötletelést igénylő pályán, hiszen egyszerűen mást és másként látnak, mint a nagy átlag. De nemcsak a nézőpont más, hanem a kiindulási alap is: igazi esztéták, akik szuperérzékenyek a szépre, és abban is meglátják azt, amiben mások nem. Mert nem egyszer azt tapasztaltam, a szuperérzékeny emberek mindenkiben látnak valami szépet, észreveszik a másokban rejlő tehetséget és pozitív vonásokat akkor is, ha az illető adott pillanatban (velük se) egyáltalán nem kedves.
Pont ezért nagy teher ez a sajátos vonás. Az érintettek egyrészt szenvednek attól, hogy mások gyakran és súlyosan átlépik határaikat, másrészt nem képesek valódi önvédelemre, mert nekik rendkívül fontos a velük szemben álló ember jólléte, lelki komfortja.
Ha szeretnétek megtudni, hogy vajon ti is ebbe a kategóriába tartoztok-e, akkor érdemes felkeresni a Highly Sensitive Refuge oldalt, ami egyféle virtuális menedékhely a szuperérzékeny emberek számára. Az ott talált információk segítenek beazonosítani ezt a sajátosságot, illetve számos olyan helyzet megoldásában a segítségetekre lehetnek, amellyel egyedül nem vagy csak nagyon nehezen boldogultok.
Nyitókép: Pexels
Ajánljuk még: