Miért emlékeztet egy bizonyos íz vagy illat a nagymamánkra? – Az illatok erejének lélektana

Pszicho

Miért emlékeztet egy bizonyos íz vagy illat a nagymamánkra? – Az illatok erejének lélektana

Nem számít, hogy akarjuk-e, az illatoknak és az ízeknek elsöprő hatalma van. Elég csak beleszippantanunk az ételbe, egy picit megkóstolnunk, hogy a régmúlt emléke a jelen valóságát elnyomva keljen életre.

Hétfő este úgy döntöttem, hogy elkezdem Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című regényét. A könyv első mondata így szól: „Ez történt most is: ha keserűmandula-illatot érzett, mindig az üldözött szerelmek sorsára gondolt.” Öntudatlanul is beleszippantottam a levegőbe, ám a keserűmandula-illat helyett a gyöngyöző húsleves illatát éreztem. Hirtelen elbizonytalanodtam, milyen nap is van, hiszen a húsleves a vasárnapok illata. Régen mindig akkor ettük. Bárhol is legyek a világban,

ha az orromat megcsapja a húsleves forró gőze, úgy érzem, vasárnap van.

Az olvasott sorok és a szobában gőzölgő illat váratlan egybeesése szinte égi jelként követelte, hogy nézzek utána az emlékek és az illatok, ízek közötti tudományos kapcsolatnak. Merthogy biztos van neki – gondoltam. Hiszen kell, hogy legyen valami láthatatlan oka annak, ha húslevest eszek, a vasárnapi ebédek homályát érzem; ha mákos bejglit látok, felvillan nagymamám emlékképe; ha pedig a sparhelt sercegését hallom, az otthon, a melegség és a gyermekkor jóleső érzése kerít hatalmába. Ezekben a pillanatokban megjelenik az emlék, a mozdulat, amiből már minden elhalványult, csak az ízek és az illatok maradtak.

Bámulatos ez az erő, nem? Hogy egy íz, egy illat képes visszarepíteni a gyermekkorba, hogy játszi könnyedséggel keltsen életre akár több évtizedes emlékfoszlányokat. Ilyenkor megint ott téblábolunk a konyhában egy méteres apróságokként, nézzük, ahogy nagymamánk dagasztja a tésztát, várjuk, hogy a töltelékből végre kóstolót kapjunk. Lélekben újra a spájzba titokban beosonó, édességet csipegető gyerkőcök vagyunk, hiába volt az már 40 éve, és hiába hittük, hogy erre már nem is emlékszünk.

A szakirodalom az illatok ezen emlék-felidéző „mellékhatását” Proust-jelenségnek nevezi.

De tudjátok, mi a bámulat netovábbja? Hogy pontosan tudjuk, azt a bizonyos sütit csak és kizárólag nagymamánk tudja úgy elkészíteni. Hiába követjük a pontos receptet, mérjük ki grammra pontosan a hozzávalókat, egyszerűen nem lesz ugyanolyan. Mintha hiányozna valami rejtett hozzávaló – és ami azt illeti, hiányzik is. Egy bizonyos extra élménycsomag, ami észrevétlen hullik bele az ételbe, és bármennyire is szeretnénk, a bolt polcain sem lehet megtalálni.

Fontos tudni, hogy az ételek mind az öt érzékszervünkre hatnak: nemcsak konkrétumot, de kontextust is eszünkbe juttatnak. Az ízek, illatok tehát nemcsak a fogyasztás élményét táplálják, ott lapul mögötte a körülmény is, a hangulat, az érzék: szeretteink megnyugtató közelsége, vagy akár a várakozás keserédes élménye. Nemcsak finom volt tehát az a sütemény, de különleges érzés volt elfogyasztani.

Na, ezt az élménycsomagot kísérli meg felidézi az íz- és illatnosztalgia! Talán az összes nagyi-féle recepthez oda kéne írni rikító, piros nagybetűkkel a csipetnyi só, két kiskanál cukor mellé, hogy négy nagykanál élmény – hogy a testen túl a lelket is megérintse. Mert ez történik, amikor az ételek emlékhordozóvá válnak: felidézik bennünk azt az extra, négy nagykanálnyi élményt.

Ajánljuk még:

Begyógyíthatóak az iskola vagy a társak által okozott sebek – az egészséges gyermeki önkép rajtunk is múlik
Azt mondják: a felnőttek hamar felejtenek. Az idő múlásával egyre kevésbé emlékeznek az iskolás évek kétségeire, ahol gyermekként testközelből tapasztalták meg a harcok és szövetségek, a versengés vagy éppen a kirekesztés viszontagságos küzdelmeit. Valószínűleg mindannyiunknak voltak olyan meghatározó élményei, amelyeket nem, vagy csak nagyon nehezen tudtunk magunk mögött hagyni. Éppen ezért, saját utunkból tanulva kiemelt szerepet kell fordítanunk gyermekeink önbecsülésének támogatására, amelynek egyik fő terepe az iskola, és az ehhez kapcsolódó izgalmakkal teli életévek.