Pszicho

Egy nyávogós napból is ki lehet hozni a legjobbat – vigasztalás egy macskás videóban

Nem vagyok macskás ember. Ez így nem teljesen igaz: pontosabb azt mondani, hogy az életem nem alkalmas arra, hogy macskám legyen, de csodálattal adózom kecses mozgásuknak, öntörvényű viselkedésüknek, a kifinomult kommunikációjuknak. Na meg a macskás videóknak, azok közül is különösen egynek, amely Alugalug cat néven hódította meg az internetet, és amely kiváló példa arra, hogyan lehet a legjobbat kihozni egy-egy igazán nyűgös, nyávogós szituációból.

A klipben annak lehetünk tanúi, hogyan lesz egy végletekig enervált macska kétségbeesett vernyogásából ütemes, mókás, sodró zene. A dél-afrikai alkotó, aki meghallotta a macska nyávogásában a zeneiséget, napjainkra elképesztő ismertségre tett szert, és közös daluknak azóta már szimfonikus verziója is született. Azon túl, hogy bizonyos igen rossz napjaimon egészen megértve érzem magam, ha ezt a zenét hallgatom, a darab jó példa arra is, hogyan működik az átkeretezés technikája, és mennyire meghatározza a dolgok jelentését a környezet, amelyben megjelennek. Utóbbit – mármint a környezet fontosságát – minden alkalommal megtapasztaljuk, amikor például szép terítékről fogyasztjuk azokat a fogásokat, amelyeket a hétköznapokban is elkészítünk, így minősítve ezzel őket ünnepi menüvé.

Átkeretezésnek hívjuk azt, amikor úgy segítünk valakinek az elakadásán, hogy más összefüggést, más keretet kínálunk fel a problémája megértéséhez. Az új nézőpont rámutathat a nehéz helyzetben is jelen lévő pozitívumokra, erőforrásokra, segíthet a másik embernek abban, hogy kimozduljon az elakadásából, ha jól és együttérzéssel használjuk a más összefüggésbe helyezés módszerét.

Az együttérzés fontosságát azért kell hangsúlyozni, mert biztosan mindannyian ismerjük a népi pszichológia abszolút nulla empátiáról tanúskodó, „átkeretező” bölcsességeit: „Az a bajod, hogy nincs elég dolgod!” „Ha kapálnod kellene, nem lenne időd ilyen hiábavalóságokkal foglalkozni!” (Zárójelben megjegyzendő, hogy a kapálás tényleg jó terápia. Egyszer alkudtunk egy házra, amelynek óriási kertjét egy, külföldről a vírus miatt hazakényszerült gyógytornász nő tartott rendben. Amikor ott voltunk, ez a hölgy is éppen kint dolgozott: mezítláb járkált a meleg porban, mellette kerek mosollyal napfürdőztek a főzőtökök, patisszonok. A kertet vegyszermentesen, ahogy ő mondta, kapatoxszal művelte. „Elképesztő intuícióim vannak kapálás közben” – jegyezte meg mosolyogva, és levett nekünk egy-egy szem tököt. Szinte megirigyeltem a derűjét. Kapálni jó, mert teljesen leköti az ember minden idegszálát, kihoz a kattogásból, meglátszik, és tétje van, de ez egy másik cikk témája lehetne.) Nem mondom, egy-egy kivételes esetben lehetnek kijózanítók a fenti megjegyzések, de általánosságban nem alkalmasak az érzelmi támogatásra, ezáltal arra, hogy a nehézségben lévő ember rátaláljon a saját belső erőforrásaira.

Azért szeretem ezt a bizonyos macskás videót, mert amikor nyávogósban voltam, jólesett látnom, hogy igenis lehet a sirámból valami, ami vicces, mókás, felüdítő. De leginkább azt esett és esik jól újra meg újra látnom, hogy mi mindent ki lehet hozni rossz helyzetekből, ha nem vagyunk egyedül.

Persze fontos, hogy csak akkor tudok keretet, nézőpontot váltani, ha valaki befogadja és tartalmazza azt, ami nekem most nehéz. Ítélkezve, címkézve semmit nem lehet átkeretezni, mert ez nem újraértelmezi, hanem megsemmisíti, letagadja a problémámat. A „Katonadolog!” vagy az „Ilyenen nem érdemes bőgni!” típusú bölcsességek mindössze annyit érnek, hogy tudom: ahhoz nem fordulhatok, aki ennyivel elintéz engem és a fájdalmamat, inkább akkor továbbra is egyedül küszködöm azzal a helyzettel, ami bánt.

Ugyanígy fontos, hogy vannak helyzetek, amikor tilos átkeretezni. Ilyen az, amikor a másik ember éppen bajban, fájdalomban, friss gyászban van. Egyik ismerősöm fiatalon özvegyült meg, a párját hetek alatt vitte el a túl későn észrevett rákbetegség. A temetésen látszólag jó szándékú emberek így próbálták segíteni a fiatal özvegyasszonynak az „átkeretezést”: „De ugye még rámosolyogsz majd más férfira is?” „Még előtted az élet, ne tagadd meg magadtól a szerelmet!” Ő állt ott, és legszívesebben elküldte volna a bánatba ezeket a nyájas, kedves embereket, akik egyszerűen nem voltak képesek megérezni, milyen iszonyú neki az a valóság, amelybe került. Ezekben a helyzetekben a legnagyobb érzéketlenség bármit is mondani ezen túl: „ha szükséged van rám, itt vagyok”.

De mi van akkor, ha nincs ekkora baj, csak éppen érezzük, hogy valami nem jó? Hogyan lehet a legtöbbet kihozni egy nyűgös, nyávogós helyzetből, napból? Ha találunk valakit, aki nem mérlegel, címkézget, hanem képes meghallani a sirámunkban, a minket bosszantó helyzetben a dallamot, és segít meglátni, mit kezdhetünk vele, merre indulhatunk, akárcsak kis lépésekkel is. A feladat tulajdonképpen minden egyes nap csak ennyi: megpróbálni kihozni belőle a lehető legjobbat. Ha nyavalyogva, akkor úgy. Ki tudja: lehet, hogy valakinek pont a mi történetünk okoz majd felüdülést. 

Ajánljuk még:

„Régen a mese volt a Google meg a mesterséges intelligencia” – interjú Nagy Luca meseterapeutával, önismereti mentorral

Ha a mesékre gondolunk, automatikusan a gyerekek jutnak eszünkbe, pedig a felnőtt élet nehézségei közepette is nagy segítséget nyújthatnak a történetek. Nagy Luca Múzeumi Mesék nevet viselő foglalkozássorozata a kiállítások világát ötvözi a meseterápiával. Vele beszélgettünk a programról, valamint önismeretről, kapcsolódásról és megküzdésről is.

 

Már követem az oldalt

X