A harag egy intenzív érzelmi reakció, ami nagy erővel támad, nem is véletlen az elönti a düh/harag kifejezés, hiszen ilyenkor valóban hatalmas energiával zúdul ránk egy átütő érzés. Persze mindannyian mások vagyunk, van, aki kevésbé haragos alkat, míg akad, aki mélyebben, és sokáig benne ragad a felindultság állapotában. A harag életünk természetes része, a hat alapérzelem egyike, aminek fontos szerepe van a mindennapjainkban, és a lelki folyamatainkban. Már egészen korán, gyerekkorunkban megismerjük, kamaszként folyamatosan dolgunk van vele, és bár azt gondolnánk, felnőttkorunkra megbékélünk az érzéssel, kevesen mondhatjuk el magunkról, hogy elértük ezt az állapotot.
„A harag érzése többnyire akkor keletkezik, amikor a célunk elérésében akadályoztatva vagyunk, és olyan dolog történik velünk, ami az ún. toleranciaablakunkon (az a tartomány, ahol optimálisan érezzük magunkat) kívül esik. Ekkor frusztráció keletkezik – magyarázza a szakpszichológus –, eleinte meghökkenünk, felmérjük a helyzetet, majd az akadályoztatás hatására testi szinten is megjelenik a stresszreakció. A düh kiadásával az akadály megszüntetésére teszünk kísérletet.
Előfordul azonban, hogy nem tudjuk kitölteni a haragunkat a frusztráció okozóján, mert vagy elérhetetlen távolságra van tőlünk, vagy már nem áll módunkban beszélni vele, mert például elhunyt. Ezekben az esetekben általában egy másik személyen vezetjük le az indulatainkat.”
Bár elsőre visszásan hat, hogy halottakra haragudjunk, mégis igen gyakori és természetes jelenség. Vannak, akik (önkéntelenül) ragaszkodnak régi, több éves, sőt, több évtizedes bántalmaikhoz. Az egész életüket, a mindennapjaikat, az alapvető hozzáállásukat másokhoz és az élethez is ez az érzés irányíthatja. Pedig nem kell(ene) örökké cipelnünk a terheket. Már csak azért sem, mert „a harag hosszú távú őrizgetésének is negatív következményei vannak, mivel az érzést kiváltó események állandó, vagy újra és újra átélése miatt túlzottan a múltban ragadhatunk. Emiatt kevésbé lehetünk képesek a pozitív érzések átélésére, a folytonos rágódás pedig szintén depresszió kialakulásához vezethet. Mindezek mellett megjelenhetnek szomatikus panaszok is, mint például gyomor- és bélrendszeri gondok, szív- és érrendszeri megbetegedések, immunrendszerbeli problémák. Éppen ezért fontos, hogy ha valaki hosszú időn keresztül emészti magát a régi sérelmeken, akkor szakember segítségét kérje” – teszi hozzá a pszichológus.
A testünkre és lelkünkre ható méreg
Ha mérgesek vagyunk, beindul a stresszhormon-termelődés, szaporábban ver a szívünk, megnő a pulzusunk és a vérnyomásunk, de még az adrenalin szintünk is. Hirtelen rosszul érezhetjük magunkat, görcsbe rándulhat a gyomrunk, megfeszülhet az állkapcsunk, verejtékezni kezdhetünk. Hosszú távon pedig a fentiek mellett alvászavarokat, fejfájást, az immunrendszer gyengülését, rossz emésztést, és a bőr állapotának romlását észlelhetjük magunkon.
Sokszor mondjuk, amikor haragos embert látunk: eltorzul az arca. Nem véletlenül, hiszen a harag jól látható, így a környezet számára azonnal észrevehető. A mimika, a testbeszéd, a gesztusok, egy merev tekintet, a viselkedésbeli változások és megmagyarázhatatlan tettek is utalhatnak arra, hogy valami nincsen rendben. És ez ellen zsigerileg fellépnénk – csakhogy nem mindig találjuk meg erre a megfelelő formát. A dühös személy feszültségszintje megnő, és míg vannak, akik azonnal kiadják a mérgüket, kiabálnak, dühöngnek, veszekednek, úgy sokan egyszerűen elnyomják és magukban tartják az érzéseket, gondolatokat, ami bár kifelé (jó) megoldásnak tűnhet, valójában igen sok kárt okozhat. „Ha magunkba zárjuk a haragunkat, azaz
elfojtjuk, és megpróbálunk nem tudomást venni róla, akkor szorongás, hangulati problémák, pánikzavar, és akár depresszió is kialakulhat.
Az agresszió durva, nyílt kifejezése sem optimális, mert kárt tehetünk a környezetünkben, és saját magunkban, ráadásul hevességünket megszenvedhetik a kapcsolataink is” – hívja fel a figyelmet a szakértő.
„Engedd ki a gőzt!” „Nem olyan nagy ügy, ne foglalkozz vele!” „Holnap már nem is emlékszel rá!”
Csak hogy néhány olyan mondatot említsünk, amivel nyugtatgatni szoktuk a dühös embereket. Ha tettünk már ilyet, esetleg rajtunk próbáltak így segíteni, jól tudjuk: ez csak olaj a tűzre. De akkor mi a megoldás?
Amikor harag gyúl bennünk, és engedünk az érzésnek, ordítunk, vagy püfölni kezdünk valamit, utólag gyakran élünk át bűntudatot, vagy szégyent, főleg, ha mások is végignézték. Sok családban és baráti társaságban konfliktusforrás ez, és nemcsak a viselkedési nehézségek, hanem a haragkezelés hiányában fellépő következmények (szenvedélybetegségek, evési zavarok, barátságtalanság, elmagányosodás) kialakulása miatt is. Szerencsére nem szükségszerű, hogy erre az útra tévedjünk. Mint minden elakadással, nehézséggel és félelemmel, úgy a haraggal is megbarátkozhatunk. Ahelyett, hogy megijednénk tőle, nem létező problémaként tekintenénk rá, inkább ismerjük meg!
„A harag kezelésében a legfontosabb lépés, hogy elismerjük és elfogadjuk, igenis lehetünk dühösek. Ami nem mindegy, hogy hogyan fejezzük ki” – világít rá a folyamat első fázisára a szakember. A düh megszelídítésének egyik módszere a gondolatnapló. Figyeljük meg és írjuk is le tárgyilagosan, hogy mi volt a dühöt kiváltó helyzet. A következő lépés annak átgondolása, hogy mit, és milyen intenzitással, erősséggel éreztünk abban a helyzetben.
Lehet, hogy a dühön kívül más érzések is előkerülnek az önvizsgálat során (fájdalom, magány, szomorúság, csalódottság). Végül figyeljük meg, milyen gondolatok futottak át az agyunkon, ezáltal fény derülhet a bennünk keletkezett érzések okára. Nem könnyű elsajátítani ezt a technikát, azonban
ha sikerül, mélyülhet az önismeretünk, és a jövőben a haragunkat is jobban kezelhetjük.
Átmenetileg segítséget jelenthet, ha eltávolodunk a frusztrációt okozó helyzettől, ha pedig csökken a feszültség, enyhülhet a düh érzése is. Nyugodt állapotban aztán hatékonyabb megoldást találhatunk a probléma forrására. Feszültségoldásra sokunknak vannak bevált módszerei, például a sport, egy kiadós séta vagy akár a takarítás.
Végezetül jó hír, hogy a harag hasznos, pontosabban motiváló hatású is lehet, hiszen segíthet kilépni egy előnytelen helyzetből, vagy éppen megadhatja azt az energiát, hogy képesek legyünk előmozdítani a számunkra előnyös változásokat.
Nyitókép: Andrea Piacquadio / Pexels
Ajánljuk még:
Emlékkönyvem mai lapjai hajdani Szent István búcsúk képeivel
„Részvétem a gyászolóknak” – mondjuk, de vajon tudjuk még, miben illenék részt vállalnunk?
Az első karácsonyunk nélkületek – levél Papának és Mamának
A gyász nem az élet vége – tanuljuk a régiektől, és könnyebben megy majd a gyógyulás
Jellemző a társadalmunkra, hogy kerüljük a halál témáját, és tabunak számít mindenféle veszteséggel kapcsolatos beszélgetés is. Ennek két fő oka van: egyrészt a környezet rendszerint rosszul reagál, ha valaki a gyásszal kapcsolatos élményeiről beszél, másrészt azt tanuljuk kicsi korunktól kezdve, hogy nem illik nehéz érzéseinkkel terhelni a másikat. Legtöbbünknek nincsenek mintái arról, mit lehet kezdeni a gyásszal, és hogyan lehet segíteni egymást a gyógyulás útján. Ördögi kör ez, amiből nehéz, de nem lehetetlen kilépni – ennek hogyanjáról is beszélgettünk Demeter Tünde mentálhigiénés szakemberrel, Gyászfeldolgozás Módszer® specialistával.
