Otthon

Mosószappan, konyhakert, húsevés csak hétvégén: így követjük mi ükanyánk környezettudatos szokásait

Nem áltatom magam, az eldobható műanyagok és a puhára érlelt avokádók kora előtt felmenőink nyilván nem azért éltek zöldebben, mert ezt választották, hanem mert nem volt más lehetőségük. Ettől függetlenül, sok dologban példát vehetünk a pazarlásmentes hétköznapjaikról, hiszen mi, velük szemben, dönthetünk. Felmértem az ismerőseim új szokásait, hogy kinek mi vált be üknagyanyáink módszereiből.

Jómagam évek óta igyekszem amolyan félig-önellátó és zero waste módon visszatérni a minél egyszerűbb, hulladékmentesebb háztartás ideáljához: a textilszatyraimmal vásárolok, a nyári gyümölcsöket csak a szezonjukban eszem, szódabikarbónával meg ecettel súrolom a vízköves kádat, és millió olyan háztartási praktikát bevezettem már a mindennapjaimba, amelyek célja a környezetkímélés. Tekintve, hogy manapság milyen népszerű ez a fajta „visszatérés” a természetes életmódhoz, nem én vagyok az egyetlen, aki igyekszik átvenni ükanyáink módszereit, körbekérdezgettem kicsit, ki milyen szokással él.

Az egyik barátnőm, Orsi háztartási naplóval és menütervezéssel próbálkozik egy ideje: „Egy internetes cikkben olvastam a menütervezésről, és mivel úgy éreztem, nagyon sok ételt dobunk ki, gondoltam, kipróbálom. Egyébként is igyekszem egy ideje háztartási naplót vezetni, ahogy régen volt szokás, így megírom egy hónapra előre a körülbelüli menünket, és a vásárlásról szóló blokkokat felvezetem, hogy lássam, mennyi pénz ment el élelmiszerre. Azóta látom, micsoda összegeket költöttünk korábban, és elkezdtem összevonni ezt a gondolkodásmódot a környezettudatossággal, illetve az egészségesebb étkezéssel, úgyhogy lecsökkentettük a húsfogyasztásunkat, csak hétvégén eszünk, mint régen. Illetve igyekszem kerülni a nagyon extrém, távolról érkező alapanyagokat.

Tény, hogy ennek anyagi oka is van, nemcsak a környezetvédelem.

A háztartási napló révén azt is észrevettük, hogy nagyon sok pénz ment el vegyi árura, ezért elkezdtük lecserélni a vegyszereket házi tisztítószerekre, legutóbb próbaképp mosógélt főztem. De most azt is tervezem, hogy nyáron teszek el befőttet és savanyúságot, még sosem csináltam, pedig a nagymamámnak volt ilyen üvegekkel teli polca régen a kamrájában.”

Nos, az írott háztartási napló vezetéséhez én személy szerint lusta vagyok, bár fejben elég jól felosztom a havi kiadásainkat, de a menütervezés és tudatosabb étkezés nálam is alapvető szempont, és ahogy a barátnőm, úgy én is ismerkedem a befőzéssel: paradicsomlevet- és sűrítményt már tettem el a saját konyhakerti paradicsomomból, és megpróbálkoztam az uborka és csalamádé savanyításával is (sikertelenül, valamiért mindkettő felforrt), de azt tervezem, idén ismét megpróbálkozom. Akárcsak a zöldségek hagyományos tartósításával, hiszen ez 50-70 évvel ezelőttig az emberek életének szerves része volt. Azt ették télen, amit nyáron üvegbe dunsztoltak.

Kedves munkatársam, Mónika mindeközben a régi, jól megszokott vödrös vízgyűjtéssel próbálkozik egy ideje: „Nekem ez már ezer éve a szívügyem. Tavaly bevezettük a szürke víz gyűjtését. Van egy szép, zománcos vödröm, amit egyszer lomtalanításból hoztam haza, mert olyan cuki minta van rajta. Ezt rendszeresítettem a konyhában, mert sajnáltam aszály idején a vizet, amivel gyümölcsöt mosok, amivel a kávéfőzőt kiöblítjük, amiben a salátákat és virágokat frissítem. Ez most már megy a növényekre.

Nyáron egy nap akár húsz liter ilyen víz is összegyűlt.

Télen lassabban telik meg, de a szobanövényeknek pont tökéletes. Aki meglátja, nagy szemeket mereszt, és többen azt mondták már, furán néz ki egy vödör a konyhában a mosogató mellett. Lehet. De nekem így békésebb a lelkem, hogy az sem megy veszendőbe.”

Én személy szerint arra is gondoltam már ennek kapcsán, hogy jó lenne a zuhanyzóba berakni egy vödröt, és később azzal húzni le a vécét, de tudom, ez az egyébként odafigyelésre hajló férjemnek már kicsit sok lenne. Sebaj, másban azért eléggé partner, például elfogadja a használtan vett vagy örökölt holmikat.

Ebben egyébként egy másik barátnőm, Brigi is partner: „Régen az emberek nem igazán vásároltak új dolgokat maguknak, hanem családon belül öröklődtek a holmik, tehát ha valakinek gyereke született, a kelengye nagy részét a rokonok hordták össze. Persze, ez ma is elég gyakori, sokan örökölnek egymástól gyerekruhákat, hiszen gyakorlatilag alig használtan adják tovább.

De az az érdekes, hogy amit nyugodtan odaadunk a gyerekünknek, attól felnőttként már húzódozunk, pedig sokat tehetnénk a hulladék csökkentéséért, ha szívesen vennénk a használt bútort, ruhát, eszközöket.

Annyi tárgyat vásárolunk és dobunk ki feleslegesen, hogy az elképesztő. Most egy másik újításunk egyébként, hogy rászoktunk a csapvízre. Egy ideig csak palackos ásványvizet ittunk, mert felénk nem a legjobb minőségű a víz, de most cserélték a régi vízvezetékeket, így abban bízunk, egészségesebb lett. Leszoktunk mindenféle palackos italról, száz éve nem is ismerték az emberek ezeket a megoldásokat, mindenki csak kútvizet ivott, maximum háziszörpöt. Most mi is valahogy így élünk.”

Egy dolgot egyetlen ismerősöm sem említett, amivel én azért tovább bővítem a nagy visszatérést az ősidőkhöz, tudniillik nincs kocsim, ezért busszal járok mindenhova. Csak megoldották egykor a családanyák a mindennapi életüket autó nélkül is, most én is erre hajtok – de bevallom, disznóvágással és tyúkkopasztással azért nem tervezek megpróbálkozni, bár tudom, az lenne az igazi.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X