A cipők rendben tartása nem oktalan sufnituning, hanem pénztárcakímélő hadművelet

Azt mondják, sokan először a cipőt nézik meg a másik emberen, és csak utána az arcát, mert a cipő sok mindent elárul a másikról. Néha többet is, mint amennyit az illető magáról elmondani kíván. Én magam is figyelem a cipőket másokon, és meséket szövök arról, amit látok.(Meg kíváncsian meregetem a szemem, miért is vett valaki tűsarkút?) Sokféle cipővel találkozom, és szomorú igazság az, hogy a lábbeli, ha drága is, ha minőségi is, ha márkás is –  sokszor ápolatlan. Több cipőnk van, mint régen, és talán kevesebbre becsüljük. Én magam is így vagyok ezzel, viszont szeretnék változtatni, visszatalálni ahhoz, ami egykor természetes volt, ezért egy ideje újratanulom a cipőgondozás mesterségét.

Gyerekkoromban a konyhakredenc mellett kapott helyett a cipősládika, a cipőápoló eszközöket tartottuk benne. Akadt ott sárkefe, sár-kés, ami egy régi, másra nem használt sárvakaró eszköz, meg boksz-kefe több méretben. Cipőkrémszagú puha rongyok, erre a célra alkalmazott félpár zokni. Cipőkrémek is persze, vagyis bokszok. Így hívtuk az összes cipőkrémet és ha koszos volt lábbeli, már ripakodtak is rám, hogy na eredj és bokszold ki. 

Megtanultam, hogy a vizes, sáros bőrcsizmát meg kell szárítani, de nem a kályha közvetlen közelében, hanem valahol másutt a meleg helyiségben. Így hamar beszárad a sár, de nem sérül, nem szárad ki a bőr. Ha megszáradt a sár, a nagyját – különösen a sarkáról, talpáról a sár vakaró késsel kell eltávolítani. A maradék sarat meg az erős szálú kefével érdemes levakarni. A lábbeli felső részén óvatosan dolgozzunk, ne sérüljön az anyag. (Apropó anyag! Fontos tudni, hogy ebben a leírásban teljesen sima, egyszerű festett bőrről van szó – teljesen más a menete a velúr bőröknek vagy a lakkbőrnek és megint más, ha nem bőrről hanem más alapanyagról van szó, de én téli lábbelikként csak sima bőrcsizmákat, bakancsokat viselek.)

Ma már nem feltétlenül a sárkefét javasolják, hanem azt, hogy erős (speciális) radírral radírozzuk le a szennyeződéseket, de én soha nem váltottam radírra, ellenben a sárkefe szépen teszi a dolgát, úgy mint régen. Ha megvagyunk a sáreltávolítással, a maradék port is le kell törölni. Adott esetben egy nedves rongy is szóba jöhet, de utána megint várni kell, hogy teljesen megszáradjon a cipő. Ezután kerülhet rá a cipőkrém vagy cipőápolószer. Tudom, hogy ezerféle habot meg krémet meg pasztát, meg sprayt lehet vásárolni, de én maradok a teljesen hétköznapi cipőpasztánál. A jó öreg boksznál, amiből nekem háromféle van: fekete, barna és színtelen. Ezek a paszták egyszerre adják vissza a színét a csizmának, tüntetik el a kis repedéseket, és puhítják szépen az anyagot. Én egy puha kefével viszem fel a pasztát, és szépen eldolgozom a bőrön. Kis idő múlva egy puha ronggyal (egy régi pamuttrikó) még áttörölgetem, amitől kicsi fényt is kap cipő. Ennyi. Körülbelül 10 perc munka, ha sáros, vizes lett a csizma.

Mi a megoldás, ha sós latyak hagy foltot a bőrcipőn? Gyorsan kell cselekedni, ha lehet hazaérkezés után azonnak távolítsuk el egy nedves ronggyal a lehető legtöbb sót a cipőről. Egy kis nedves-ecetes áttörlés is szóba jöhet, de vigyázzunk, mer az ecet marhatja, száríthatja a bőrt! Bármelyik megoldást is vetjük be, utána mindenképp ápoljuk le a szokásos rutin szerint a lábbelit. Valamint nagyon fontos, hogy ha egész nap caplatunk a hólében, reggel indulás előtt egy extraréteg cipőkrémmel, viasszal vagy vazelinnel impregnáljuk- amennyire lehet – a csizmát, bakancsot. Az a réteg ugyanis nem engedi a sót megtapadni a cipő felületén, és a takarítás is könnyebb lesz majd később.

Bevallom, nem kenem-fenem-fényezem mindennap a csizmákat, pedig az lenne az igazi. Viszont tudom, ha hetente kétszer vagy legalább minden alkalommal, mikor koszos-vizes-sáros lesz, letisztítom, azzal éveket nyerhetek a lábbelinknek.