Megosztó

Miért engedte meg Isten a koronavírust?

Sokan felteszik magukban a kérdést, hogy miért engedte meg Isten a koronavírust. Vagy egyenesen ő akarta mindezt, hogy kicsit fejbe kólintson bennünket? Oka lenne rá bőven, én mégsem tudok hinni egy büntető Istenben, mert nem ilyennek ismertem meg Őt.

A következő néhány hétben és hónapban valószínűleg sokan fognak Róla valamit gondolni – hibáztatni, vagy éppen hozzá fordulni segítségért. Mivel papjainkat, lelkészeinket sem fogjuk tudni utolérni tanácsért, vagy csak korlátozottan a következő időszakban, ezért saját tapasztalataimból és a történelmi egyházak tanításaiból merítve fontosnak tartottam összegyűjteni néhány szempontot azoknak is, akik már rég nem kulcsolták imára a kezüket, de lehet, hogy most szükségük lesz rá. Remélem, hogy a segítségetekre lesz!

1. Fogadd el, hogy koronavírus-járvány van!

Az olyan kérdések, hogy Isten miért akarja, hogy szenvedjünk, vagy miért nem állítja meg most rögtön a vírus terjedését, félrevezethetnek bennünket.

Érdemesebb úgy gondolkodnunk erről, hogy Isten ebben a helyzetben is velünk van.

Valószínűleg valamiért engedi, hogy mindez megtörténjen, de ennek az okára mi emberek, soha nem fogunk választ kapni. Ő nagyobb perspektívában lát bennünket és a ránk váró kihívásokat is. Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy nem hagy magunkra a szükség idején.

2. Teljesen oké, ha félsz

Ha hiszel Istenben, akkor is teljesen rendben van, hogy megkörnyékez a félelem egy ismeretlen helyzetben. Fontos ezt is rögzíteni magadban, mert az istenhit nem tehet vakmerővé, és önmagad megismeréséhez is közelebb visz, ha bevallod magadnak, hogy most éppen nem tudsz bátor lenni. A lényeg, hogy túljuss a félelmeden.

3. Csak egyszerűen

Ha eddig nem hittél Istenben, de úgy érzed, megszólítanád, minél egyszerűbb formában tedd meg! Sem előre megírt beszédre, sem a körülmények szép elrendezésére nincsen szüksége Istennek ahhoz, hogy meghallja a hangodat. Csak mondd el neki őszintén, hogy miért is jöttél most őhozzá.

4. Eszközök, ha gondolod

Ugyan semmilyen eszközre nincs szükséged ahhoz, hogy Istenhez fordulj, de ha téged segít, akkor most van itt az ideje annak, hogy elővedd és leporold a nagymamádtól örökölt rózsafüzért vagy a bérmálásodra kapott imakönyvet. Számos leírást találsz az interneten arról, hogy ezeket hogyan kell használnod.

5. Olvass!

A Szentírás otthoni olvasása nagyon kedves Isten előtt! A könyvek könyve nem véletlenül nyerte el ezt a címet, ismerkedj meg vele! Tapasztalatból mondom, hogy a Szentírás olvasása gyerekekkel is lehetséges. Azt gondolnánk, hogy nem értik a nyelvezetét, de ők ezen simán felülkerekednek, és nagyon értelmes kérdéseket tesznek fel, amiket meg lehet együtt beszélni.

6. Hibásan, hibátlanul

A múltad ne gátoljon meg abban, hogy Istenhez fordulj! Ne félj attól, hogy Isten megítél, és amíg jóvá nem teszed bűneidet, szóba sem hajlandó állni veled! Vagy felhánytorgatja majd, hogy eddig hol voltál. Egyrészt az ítélet ideje halálunkkor jön el, másrészt a tékozló fiúknak Isten ünnepséget rendez, és visszatérésedkor nem azzal van elfoglalva, hogy felsorolja a hibáidat.

7. Merj gondolkodni!

Fontos, hogy imádság közben mit gondolsz Istenről! A róla alkotott képed segítheti, de gátolhatja is a vele való közvetlen párbeszédet. A két szélsőség a szigorú, mindent patikamérlegen kimérő büntető, és a mindent elnéző és megbocsátó istenkép. Az igazság valahol a kettő között van. Isten legfontosabb tulajdonsága az irgalmasság, melyben egy időben van jelen az igazságosság és a szeretet. Ezzel a bizalommal fordulj hozzá!

+1 A Bibliában legtöbbször elhangzó mondat a „Ne féljetek!”.

***

A cikk megírása után találkoztam Eiben Tamás atya alábbi, igen találékony, és megszívlelendő megfejtésével:

„C- Csönd: Körülöttem és bennem. Nem kiabálok, nem ordítok. Meghallom Isten hangját, embertársaim szavát.

O- Otthon: Jó helyen vagyok. Pontosan ott, ahol lennem kell. Nem kapkodok, nem elégedetlenkedek.

R- Rend: A környezetemben és bennem. Nem halogatok, nem keresek kifogásokat. Helyére teszem a dolgaimat, az érzéseimet, a gondolataim...a sört a hűtőbe :)

O-Olvasok: Szentírást, regényt, történelmet, történeteket: Szókratész kivégzése előtt könyvet olvasott. Tanítványai megkérdezték tőle, hogy ilyenkor már mi értelme van bármit is tanulni? Pontosan annyi, mint amikor megtanultam olvasni - felelte Szókratész. Tanulj és ne gondold, hogy mindent tudsz.

N - Növekedés: Nyitottságban, önzetlenségben, nagylelkűségben, szeretetben. Mi van, ha most kell észrevenni újra, hogy a minimum lényegét tekintve a maximum!?

A- Alázat: Nem okoskodok, nem vádaskodok... Bocsánatot kérek. Megbocsátok. Az próbálok lenni, akinek lennem kell.

Ne féljetek, imádkozzatok, szeressetek és éljetek. Most lehet igazán!”

***

További cikkek, amik érdekelhetnek:

PESTIS, SZABADSÁGHARC, HÚSVÉT – NOVELLA, JÁRVÁNY IDEJÉN

ANYU, LÉGYSZI VIGYÁZZ MAGADRA!

MIT TEHETÜNK AZ IDŐSEK LELKI ÉPSÉGÉÉRT A KORONAVÍRUS IDEJÉN?

 

 

Már követem az oldalt

X