Anyu, légyszi vigyázz magadra!

Család

Anyu, légyszi vigyázz magadra!

Még nem tudtuk, hogy világjárvány lesz, de azt már sejtettük a kínai adatokból, hogy a koronavírus főként a szépkorúakat veszélyezteti. Aztán, mióta Olaszországban megkezdte a tombolást, egyre egyértelműbb, hogy a Covid-19 rendkívül veszélyes az idősebb, szív-, tüdő- és/vagy immunológiai betegségekben szenvedő emberekre. És igaz, hogy az anyukám örökifjú és momentán (szinte) makkegészséges, mégse húszéves, és néhány garanciális javításon azért már ő is átesett. Szóval azért nem vagyok teljesen nyugodt.

Vigyázz magadra! Évtizedek óta ezt hallgatom. Apró gyermekként, az első botladozó lépéseknél, az első óvodai veszekedések után, amikor az oviban rohangáltam, mint az eszetlen, akkorát estem, mint egy ló, és akkora horzsolás volt a térdemen, mint az öklöm, mindig azt hallgattam anyutól, hogy vigyázzak magamra. Aztán amikor először mentem egyedül az iskolába, majd napról napra egyre több önálló lépésem volt, akkor is mindig kaptam az ívet, hogy vigyázzak magamra. Felső tagozatban, amikor először mentem nyári táborba egyedül – na jó, az  öcsémmel –, akkor is jöttek a szeretetteli intelmek.

Középiskolában, amikor először maradtam ki estére, merthogy eljött a diszkó ideje, jótanácsok garmadájával indultam neki a világnak, és természetesen

 

meg sem fordult a fejemben, hogy a szüleim tövig rágják a körmüket, hogy vajon merre jár a leszármazott,

 

jó -e a társaság, biztonságban van -e. Ma már nem csodálkozom, hogy az egyik túl késői hazatérésemet egy viszonylag jól irányzott pofonnal „honorálta” jóapám. Totál kiakadtam, agyamra mentek az aggodalmaikkal.

Nagymamám egy igazi szupernagyi volt, vele mindent meg lehetett beszélni. Nem is nagyon adott hangot a velem kapcsolatos aggodalmainak, kiváló pedagógiai érzékkel vezetett a helyes útra. 20 éves voltam, amikor el kellett búcsúznom tőle. A kórházi ágyban feküdt, és ahogy kimentem az ajtón, így búcsúzott: „vigyázz magadra."

Aztán férjhez mentem. Dolgoztam. Elváltam. A családom többi tagja is férjhez ment, megnősült, elvált, munkahelyet váltott. Éltük a mindennapjainkat. Lakást újítottunk. Kórházba kerültünk, kereszteltünk, tanúskodtunk, szerettünk, (néha) haragudtunk, összevesztünk, kibékültünk.

Közben anyu mindig főzött és mindig mindenkinek az agyára ment az aggodalmaskodásával.

Azt mondta, ő már csak ilyen aggódós. És mi csak vigyázzunk magunkra, és kész.

Aztán teltek-múltak a felnőtt évek, és eljött az a nap, amikor már apukám sem vigyázott rám többé. Egy nap felült Kháron ladikjára, s ma már az égi szigetek között hajózik. De anyukám töretlenül, fitten és boldogan vigyáz rám, és ma is folyamatosan ismételgeti: „vigyázz magadra."

És eljött a nap, amikor megfordult a sorskerék.

Most a Jóisten az én számba adta ezeket a szavakat. Jött a hír, hogy a világjárványt okozó vírus errefelé tart. És hogy a szépkorúakra leselkedik a legnagyobb veszély. Tudom, így van ez az influenzával is. Meg sok mindennel. De eddig ennyire konkrét, ennyire számszerűsíthető, ennyire drámainak tűnő veszélyhelyzettel még nem találkoztunk.

Szóval Anyu! Légy szíves, ne pörögj annyit. Tudom, hogy aktív vagy. Tudom, hogy imádsz nekünk főzni. Tudom, hogy az éltet, ha körülötted van az egész család. Tudom, hogy hihetetlenül fiatalos vagy. Tudom, hogy a fél karodat odaadnád bármelyikünkért. Tudom, hogy a békés és konszenzusra törekvő természeted mellett és ellenére igen „harapóssá” válsz, ha úgy érzed, valaki bánt vagy megbánt bennünket. Minden egyes szívdobbanásod üteme ezt mondja: a családom az életem.

De figyi, Anyu! Csak most az egyszer Te hallgass rám. Csak most egy kicsit. És kérlek szépen, nagyon szépen kérlek: vigyázz magadra. Hogy még sokáig vigyázhass ránk.

További cikkek, amik érdekelhetnek:

MIT TEHETÜNK AZ IDŐSEK LELKI ÉPSÉGÉÉRT A KORONAVÍRUS IDEJÉN?

SEGÍTSÜNK AZ IDŐSEKEN, #OTTHONOLVASOK, #VELETEKVAGYUNK – JÓ DOLGOK, AMIKET A KORONAVÍRUSNAK KÖSZÖNHETÜNK

„FONTOSAK A KORONAVÍRUS-MENTES ÓRÁK” – ÍGY BESZÉLJ A GYEREKKEL A JÁRVÁNYRÓL!