Farsangol az emberiség, kifordul önmagából a világ

Megosztó

Farsangol az emberiség, kifordul önmagából a világ

A bolonddá tevés korát éljük. Éveken át szorítottam a néphagyományainknak, hogy ne silányuljanak a mai világban cirkuszi produkcióvá, vagy ami még szomorúbb volna, ne haljanak el. És még komolyan is gondoltam. „Vak voltam, és most látok!” – ahogy a Bibliában áll. Hiszen világunk emberisége hagyományőrzőbb, mint valaha, legalábbis a farsangot illetően mindenképpen.

 

Hiszen miről szól a farsang, ha nem a világ önmagából való kifordulásáról? Ilyenkor mindent szabad, ami a józan ésszel szembemegy, nő férfinak, férfi nőnek áll, egymásra kiabálhat szabadon bárki bármit, megszégyeníthető az, aki kilóg a sorból, maszkok, álarcok mögött, névtelenül lehet borsot törni bárki orra alá… hát kérdem én, nem ez van épp most? Egy bolygóméretű farsangi bál, amikor az emberiség kidolgozza magából az évszázados frusztrációkat, tombol még jó nagyot utoljára, mert érzi, hogy a böjt már nagyon közel van.

De várjunk csak, valami itt bűzlik… és nem az értéknélküliség fojtogató bűzét érzem, másra gondolok. Én nem hallom a zenét. Kimegyek a házból, és nem látom a jólétben tobzódó embereket. Hol a tánc, hol a móka, hol az önfeledtség?  Hiszen a saját szememmel láttam a hírekben, sőt, nem csak a hírekben, a közösségi oldalakon, a videómegosztókon...

...az egész információs hálózat izzik ezen a farsangon, tombolán húzzák ki a következő „világ leggazdagabb” emberét, ömlik és áramlik ránk ez a máz, ez a farsang, ami… nem a miénk, ami talán nincs is.

Talán csak egy óriási, csillámporral meghintett léggömb az egész, ami csupán a média felületein létezik, és ami semmi mást nem akar tőlünk, mint vágyat ébreszteni, hogy ha már mi nem lehetünk ott (az egyébként aligha létező bálon), legalább csináljunk magunknak egy kisebbet. Egy kis fancy nekünk is jár, együnk, igyunk, lakjunk, utazzunk úgy, legalább egyszer az életben, mint a nagy világfarsang résztvevői, hiszen ezerrel dübörög a celebparti.

Előbb-utóbb csak felálltunk táncolni egyet, legyőzve belső, és külső (anyagi) korlátainkat: „A fenébe is, egyszer élünk!” De még vissza sem ültünk, haza sem értünk az utazásról, már megindul a bűntudatkeltés ugyanonnan, ahol a vágyat ébresztgetik folyton: „Te tékozló, te vagy a felelős a bolygó kipusztulásáért!” Hogy ki mondja? A szomszéd? Nem is tudom, hiszen a csapból is a környezettudatosságba csomagolt marketing folyik. Most akkor hogy van ez? Mi ez a szédítő összevisszaság? Hát ez, éppen ez a világfarsang, amiből nagyon nehéz kimaradni.

Bolondítanak bennünket, és ebben a plurális világban ehhez minden adott. Nemcsak a nemek, nemi szerepek mosódnak össze, hanem – ami legalább ennyire ijesztő – a legalitás és a legitimitás fogalmai is. Ma világpolitikai szinten, legális módon lehet úgy döntéseket hozni az emberi társadalom egészére vonatkozóan, hogy azok mögött nincs tényleges legitimitás, azaz társadalmi elfogadás, támogatottság, csupán egy erős médiaképviselet. Ha egy efféle döntés jogilag kivitelezhető, ha a tényleges számonkérés nem lehetséges, akkor semminek semmi akadálya, a társadalom lenyeli, mert a média lenyeleti vele. Nincs az a civil érdekképviselet, amelyikre ne húzhatná rá a média pillanatok alatt a korunk Jolly Jokerét, a „kirekesztő” jelzőt… és a felszólaló volt, nincs.

Hát ezért kell nekünk bálozni, ezért ez az egész felhajtás, mert így maradhat világformáló főszereplő a média, általa irányítható a fogyasztói társadalom, illetve végső soron a piacgazdasági szereplők így tudják a legtöbb profitot termelni.

De minden farsang véget ér egyszer. Remélem, a miénknek nem a bolygó fog véget vetni, s a hamvazószerdán nem egy leégett világ hamujával keresztelkedve kezdünk bele a nagyböjtbe. Inkább találjuk meg önként a mértéket most, amíg magunktól megtehetjük!

 
X
Már követem az oldalt