Tudjátok mire szolgált régen a farsang? Képzeljetek el egy, vagy akár több települést, ahol mindenki ismer mindenkit. Sőt, mindenki ismeri mindenki nagyapját, dédapját és így tovább. Mindenki pontosan tudja, hogy kinek mennyi földje, ingósága van. Vannak szegényebbek és gazdagabbak, kevesebb és több befolyással rendelkezők, egyszerűbb életet élők és pompára, cicomára vágyók. Emberek, amilyenek ma is vagyunk. De ők szinte az egész életüket ugyanazon a környéken élik, évente párszor mennek csak messzebb, egy-egy vásárra, búcsúra. Megtanultak együtt élni évszázadokon át, mégis tele vannak apró, ki nem mondott feszültségekkel. Nem, nem alkothatnak szabadon véleményt, sajátos etikai rendben élnek. Fiatal az öregnek, szegényebb a gazdagabbnak, hajadon a házasnak nem mondhat ellent következmények nélkül. Van egy rend. Egy belső norma. Ám ez a norma sokszor igazságtalanságokhoz vezet. Na ezeknek az összegyűlt feszültségeknek a feloldása a farsang. Amikor egy pár hétre félreteszik a normát, és „kiengedik a gőzt.”
Farsangkor mindent lehet, amit máskor nem. Felcserélődnek a szerepek, a fiatalok tréfát űzhetnek az öregekből, bárki kifigurázhat bárkit. Viccet csinálhatnak a konfliktusokból, igazán komoly sértődések nélkül. A falu közösen gúnyolhatja ki a „vénlányokat”, akiknek férjhezmenetele szükséges a faluközösség fennmaradásához. Azok meg „bosszút állhatnak” érte, mígnem csak megtörik a jég.
Miért kellett ehhez a maskara? Miért az álarc? Mert hitték, élték, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert. És míg ők a hétköznapokat élik, ezzel a méltósággal és felelősséggel kell éljenek. Na de Isten, nem akarna borsot törni a rossz szomszéd orra alá. Nem, Isten képviseletében így nem járhat el Kis János. Istennek nincs baja a szomszéddal, neki magának van. Ezért kell az arcot eltakarni, ezért a maszk, hogy egy kicsit az önző én, az egó, aki mindig rejtve van, az is kitombolhassa magát, úgy, hogy tudja, az isteni képmás nem fog sérülni, védve van.
Ez volt régen a farsang értelme. Ha még lenne minderre szükség, akkor lenne ma is, valahogy így. De nincs. Miért? Nézzük csak meg a mai társadalmunkat.
Egész évben farsang van. A közösségeink nem helyhez kötöttek, inkább kulturális csoportok, amiknek különböző elvárásai vannak felénk.
Mivel óhatatlanul bekerülünk ezekbe a csoportokba, mindegyikhez alkalmazkodnunk kell. Ahány csoport, sokszor annyi álarcra van szükség. Más kell a munkahelyre és más a baráti társaságba, más a párkereséshez és megint más a szülői közösségbe. Mennyi szerep, mennyi álca! De mit kezdünk a feszültséggel? Nem, nem dolgozzuk ki. Folyamatosan lépünk egyik csoportból a másikba, hátrahagyva az előző problémáit. Aztán van sokszor az összeomlás. Talán utána a szakember.
Egyre többen foglalkoznak önfejlesztéssel. „Minden rajtad múlik… te döntesz” – hangzik ezerfelől a megoldás. Ezzel egyet is értek. De néha nagyon nagy árat kell fizetni a döntésért. Ma egyénileg tudunk csak rendet tenni a lelkünkben. Pedig lehetne csoportosan is. Ha például lenne farsangunk. Nem, nem a színjáték és nem a verseny. Hanem, amikor megengednénk a többieknek, hogy nevessenek rajtunk és a bajainkon, mi pedig sértődés nélkül fogadnánk ezt, sőt, velük nevetnénk. Cserébe mi is kifigurázhatunk bárkit, akit szeretnénk. Persze, ehhez is kell önismeret és önmérséklet. Mert csak az tud nevetni magán, akinek van kapaszkodója az élethez. Vagy ha úgy tetszik, van hozzá hite.
Ajánljuk még:
FEJE TETEJÉRE ÁLLÍTANI A VILÁGOT, HOGY UTÁNA RENDET TEHESSÜNK: ERRŐL SZÓL A FARSANG
SZALAGOS FÁNK BORBÁS MARCSITÓL
IKONIKUS SZÉPSÉGEK – TE TUDOD, KI FORMÁLTA A MÚLT SZÁZAD TRENDJEIT?
