Erős nők, gyenge férfiak, de inkább erős nők

Érzem, hogy férfiként meglehetősen ingoványos talajra tévedtem. Lehet, már az első lépésnél bele akarnak majd páran fojtani a hímsovinizmus mocsarába, bármily távol is álljon az tőlem. Mégis úgy érzem, hogy már csak magunk miatt is érdemes beszélni a férfiak gyengeségéről, a nők erejéről, illetve az erős nőkről.

Én a hagyományos világképet érzem sajátomnak, amelyben az ember a természet szerves része, ahol ugyanazok az erők hatnak rá, amelyek az élővilág egészére. Ebben az erő máshogy jelenik meg a nő, és máshogy a férfi életében. Ezek nem összemérhetők, még a forrásuk sem azonos. A nő a Holdhoz, a férfi a Naphoz köthető „minőség”. Az egymáshoz való viszonyukban pedig egy egyesült erő jön létre, amely az összetartozásból fakad; amikor az „én” helyét a „mi” veszi át.     

Érdemes elfogadnunk, hogy társadalmi pluralizmusban élünk, amikor egymással párhuzamosan számos értékrendszer van jelen. Ez önmagában is meghatározza közérzetünket, hiszen egy hagyományalapú világ váltott át pár tíz év alatt egy látszólag „semmilyenre”, ahol még nem alakult ki egységes, új érték- és normarendszer, de a régi már elnyomónak lett bélyegezve.

Jelenleg például a nemeket illetően az a nézet éppúgy versenyben van a többivel, hogy egy páréves gyermeknek magának kell megválasztania a nemét. Ez az álláspont is egy értékrendszernek a része, ami sutba veti a hagyományos megközelítést, még ha az nem is csupán a „szokásjogon” alapul, hanem az emberiség évszázadok alatt felhalmozott tudományos önismeretén. Mindez most nem ér semmit. Jogunk van mást gondolni, nem lehet egyik nézet jobb, mint a másik.

Egy ilyen korban élünk most, szóval a nagy egyetértés a gyenge férfiakról és az erős nőkről megkérdőjelezhető, ha nem adjuk meg hozzá a saját normarendszerünk kereteit. Mégis mihez igazodjunk? Ha férfiként egy amerikai nagyvárosban előreengedsz egy nőt egy bejárati ajtónál, akkor lehet, hogy éppen szexuálisan zaklatod, mert ő úgy véli, te a hátsóját akarod stírölni. Ha ugyanezt Budapesten teszed, akkor udvarias vagy. De már lehet, hogy fordítva van. És itt nem csak a kulturális különbségekről van szó – ez az egész plurális katyvasz rohamos tempóban globalizálódik. Tehát mihez mérjük a nemek erejét, gyengeségét? Erre mindenki próbálja megadni a saját válaszát.

Emellett pedig a mai napig jelen van egyfajta jogi megkülönböztetés a két nem között. De ez is csak akkor igaz, ha adott keretrendszerre vonatkoztatva vizsgáljuk, mint mondjuk pl. egy hivatali vagy vállalati karrier esetében. Annak függvényében hallunk az efféle megkülönböztetésről, kettős mércéről, hogy ez mekkora és milyen médiaképviselettel bíró társadalmi csoportot érint. Ezt nem lehet összemosni a nemekről alkotott véleményünkkel.

Végül elértünk a párkapcsolatok szintjére: oda, ahol a legjobban meg lehet sínyleni a nemi szerepek változását. Hogy miért? Mert a megszokott élet képei még mindig bennünk élnek, ám ezek a hagyományos normarendszerből valók, míg a valóságunk már plurális. Egyszerűbben fogalmazva, a családot egyre nehezebb összeegyeztetni a mai életvitellel. Nem véletlenül jön létre külön szolgáltatóipar azokra a szerepekre, amik régen a család feladatai voltak.

Család, karrier, helytállás minden fronton... egyszerre minden nem megy. Hogy ez kinek nehezebb? Én is úgy érzem, hogy a nőnek.

Mert a család vázszerkezete még nagyjából áll, a szereplők megvannak, de az a belsőséges, meghitt szeretet, az egymásra fordított valós figyelem, amit a nők olyan finoman képesek éltetni, nos, sajnos épp ez sérül a legtöbbet az időhiány miatt. Persze vannak szuperanyuk, akik jól össze tudnak hangolni mindent, és minden területen a maximumot nyújtják, akik csak belül sírnak. De vannak, akik nem azok, akik valamiből mégis próbálnak erőt nyerni.

Mindig nagy népszerűségnek örvendenek a közösségi oldalakon felbukkanó posztok az „erős nőkről”. Persze hogy kell valami, ami visszaad valamit az önmagunkba vetett hitből, amikor az ember már a teljesítőképességének határait feszegeti. Az ítélkezés és az elvárások korában még a színlelt erő is jobbnak tűnik, mint az összeomlás.

Ettől függetlenül ebben a sokrétű világban azt tartom erősnek, aki képes megállni és megvizsgálni a saját életére vonatkozó választásait. Az erő a felelősségvállalásban rejlik, amikor következetesen és tudatosan olyan döntéseket hozunk, amelyek összhangban vannak a saját, választott érték- és normarendszerünkkel, mert csakis azon belül leszünk képesek magunkat boldog férfinak vagy nőnek érezni.