Megosztó

A szülőkkel lakni nem kell félnetek jó lesz

Ismerőseim megtoldották a szülők házát, de nem az lett a vége, mint amit vártak. 

Anno a saját bőrömön tapasztaltam meg a mamahotel kőkemény próbatételét, s bizony, csaknem rá is ment az anya-lánya kapcsolat. Azt hittem, semmi nem mentheti meg, ám láss csodát, a különköltözés egy csapásra elsimított minden konfliktust, elfelejtettük, mi bajunk is volt egyáltalán egymással, újra kinyílt a szeretet a szívben, amiről már-már azt hittem,

semmivé cafatolták az együtt töltött évek.

Tehát, ha bárki kérdezte, vajon jó ötlet-e a szülőhöz költözni, hevesen ráztam a fejem, ne, csak azt ne. Egy kolléganő, Petra szülei azonban elbizonytalanítottak: két ilyen jófej emberrel ritkán találkozni, egyszerűen imádnivalóak, Cili néni kacagásától zeng a süteményillatú ház, Imre bácsi bölcs és hallgatag, mindene a család, szerettei körében a legboldogabb. Itt azért nincs könnyű dolga a konfliktusoknak, gondoltam, és ezt bizonyította maga az építkezés is, amikor Petra és a férje a szülői fészek kibővítésébe kezdtek, egy másik kis házzal toldva meg az eredetit. 

Ha egy építkezést kibír a két generáció, akkor bármit kibír. Márpedig öröm volt nézni, ahogy együtt, vállvetve teremtették meg a fiatalok otthonát. Petra férje és Imre bácsi ki sem látszottak a barkácsolásból, Cili néni a segítő családtagoknak hordta a finomabbnál finomabb falatokat, Petra lázasan tervezett, rohangált, intézkedett. Olykor Imre bácsi finoman figyelmeztetett őket valamire, hogy az úgy szerinte nem lesz jó, ilyenkor Petráék meghallgatták, aztán döntöttek, ahogy jónak látták, a szülők meg csak mosolyogtak:

ti tudjátok, gyerekek.

Szóval azt hittem, ha valahol, hát akkor náluk tökéletesen fog működni az együttélés, ami ráadásul nem is szoros, hiszen külön bejáratú lakrész van a fiataloknak. Ezért lepett meg annyira két év után, amikor Petra úgy nyitott ajtót, hogy haragos fintorral az arcán az anyjáék háza felé intett: gyere gyorsan, mert „ezeknek” ilyenkor már késő van.

És dőlt a panasz belőle, hogy bezzeg a saját részükről meg nem lehet korán, az apja szombaton is kora reggel nyírja a füvet. S nem hozhat úgy be a kocsiból üdítőket, hogy meg ne jegyezze az anyja, minek issza azt a sok cukros vackot, így sose fog teherbe esni. A barátokat már nem is merik hívni, mert repkednek majd a célzások, fel kéne végre nőniük, és nem a bulival foglalkozni. Nem tud úgy teregetni, hogy ne kapja meg, már megint mennyit mos, miért nem vigyáznak jobban a holmijaikra. S különben is, hiába a külön bejárat, átjön az anyja, amikor eszébe jut, nincs magánéletük.

Elámultam. Micsoda? Az a tüneményes Cili néni, meg a mélységesen megértő Imre bácsi? Hát mi a csoda történt itt? De igazából sajnos már tudtam: semmi más nem történt, csak

a mamahotel intézményének sötét étvágya darálja befelé a családi kapcsolatokat.

Nyilván a másik oldalon is ugyanennyi panasszal találkoztam volna: hangos barátokról, felelőtlen életvitelről, rossz szokásokról és ki tudja, még miről szóltak volna a sirámok.

Ahogy kifaggattam Petrát, megállapítottam: a mindennapok azért nagyjából békések, van szeretet, nevetés is – de mélyen megbánták, hogy nem szánták rá a pénzt, és nem vettek önálló telket, hiszen módjukban állt volna.

„Tudod, most már nehéz lenne sértődés nélkül elköltözni. Meg mit is csinálnánk a toldással? Eladni mégsem lehet! Csapdában érezzük magunkat” – mesél a problémáiról. „Főleg úgy nehéz, hogy nem lett anyámnak igaza, az üdítők nem babagátlók” – így tudtam meg: végre teljesült az álma, és kismama.

A gyerekszoba már rég kialakítva, helyhiányra nem hivatkozhatnak, és azt az élményt sem vehetik el a szülőktől, amelyre évek óta vágynak: a kertben futkározó unokára. Patthelyzet? Talán nem. Talán épp a gyerek simítja majd el a megjelent konfliktusokat, talán épp az unoka által nyújtott boldogság kergeti el az együttélés sötét felhőit. De ebben csak reménykedem…

Ajánljuk még:

„A kibeszélhetetlen feszültség nem elszakította, csak bekoszolta a szeretet fonalát” – emlékek otthonról

Sok válást végignéztem már, és még több elvált szülő gyerekével beszélgettem az évek során. Egy barátnőmmel is szóba került ez a téma néhány hete, és megérintett a története. Tisztán és okosan mesélt élményeiről, és első perctől úgy éreztem, nekem is dolgom van vele. Megkértem, hogy ha tudja, írja le, ami náluk volt, mert azt hiszem, sokunk története ugyanilyen, és ő példaértékű mélységben, alaposan feldolgozta érzelmileg, amin keresztülment. Ilyennek láttam szüleim veszekedését gyerekként – ezzel a címmel küldte el nekem ennek a cikknek kéziratát végül. Keveset változtattunk rajta azóta, én csak a megfogalmazásban segítettem. Ez az ő története.

 

Már követem az oldalt

X