Tényleg LSD-s vizet ittunk a Kádár-korszak alatt? – Utazás az áldokumentumfilmek világába

Kult

Tényleg LSD-s vizet ittunk a Kádár-korszak alatt? – Utazás az áldokumentumfilmek világába

 Vajon megfelelő tálalás mellett bármit képesek vagyunk elhinni anélkül, hogy utánajárnának?

Nemrégiben jelent meg Nemzeti Trip – A legvidámabb barakk címmel egy önmagát dokumentumfilmként meghatározó alkotás, aminek központi témája a címbéli kérdés. A film nem állít kevesebbet, mint hogy a korszak titka egy egészen egyszerű okra vezethető vissza, ez pedig az ivóvízhálózatba kevert LSD, azaz egy pszichedelikus drog. Az egyesek szemében nosztalgikus szépséggel bíró időszak tulajdonképpen ennek köszönheti varázsát? Ezért a sok mosolygó ember az archív felvételeken? Nos, mielőtt még nagyon belelnénk magunkat ebbe az elképesztő leleplezésbe, álljunk meg egy pillanatra és ismerkedjünk meg az áldokumentumfilmek néhány sajátosságával.

Az áldokumentumfilm fogalmát jobban megértjük eredeti neve felől közelítve, ugyanis az angol mockumentary a mock (kicsúfolni) + documentary szóösszevonás eredménye. Ezzel le is rántottuk a leplet a lényegről, hiszen egy olyan műfajjal állunk szemben, aminek központi eleme a manipuláció

Dokumentumfilmnek álcázott, sokszor komolyan elgondolkodtató tréfa csupán, mely felvonultatja a kor minden dokumentumfilmes eszközét, kliséjét. A középpontban általában egy olyan tisztázatlan kérdés van, amelyből számos következmény bontható ki, amik végül egy egészen elképesztő összeesküvés-elmélethez vezetnek el bennünket.

Az efféle filmek tükröt mutatnak a fogyasztóknak, nézőknek, rámutatva, hogy

megfelelő tálalás mellett bármit képesek elhinni anélkül, hogy utánajárnának.

Ezt már az első képkocka zseniálisan igazolja, ahol egy idézetet látunk Marcus Aureliustól: „Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.” Hogy Marcus Aurelius mondott-e ilyet valaha is? Nos, valószínűleg nem, ugyanis – bár az interneten így terjedt el – nem lehet a valódi forrást megtalálni.

Van tehát egy nyitott kérdésünk: mitől voltak látszólag annyira boldogok és elégedettek az emberek a Kádár-korszakban?

A film úgy ad választ, hogy felvonultat minden dokumentumfilmes eszközt:

kamerába beszélő szakértőket (történészt, vegyészt), élő tanúkat, archív felvételeket és archívnak látszó felvételeket, modern grafikai megoldásokat. Miközben az átlag, gyanútlan néző komolyan gondolkodik a film egyre meghökkentőbb állításain, a készítők egyre többet engednek meg maguknak, és úgy tekerik a komolytalanságfaktort egyre feljebb, játszva a határok tágításával, hogy érezni lehet, közben majd szétpukkannak az elfojtott nevetéstől. És ez a lényeg.

Ha valaki bedőlt a filmnek, akkor most nézze újra úgy, hogy immár tudja, egy orbitális átverés részese. Könnyesre fogja nevetni magát azokon a legapróbb részletekig kimunkált manipulációkon, amikkel orránál fogva vezették. Nem akarom lelőni a poénokat, de elég csak Kádár titkárnőjének a nevét (Gacsal Lujza) értelmezni és életkorát (86 év) összevetni a filmbéli, 60-70-es éveit taposó hölggyel.

És hogy akkor mik is a dokumentumfilmek? Mi mögöttük az igazság? Valójában csak hazudnak nekünk? Tulajdonképpen igen, de ez csak nézőpont kérdése, ahogy az első idézet is figyelmeztet. Hiszen a központi kérdést szenzációsan választották ki: őszintén, ki a csuda tudja, hogy a vezetékes vízbe éppen mi van vagy nincs belekeverve? Éppen úgy nyeljük le, gondolkodás nélkül, mint egy ilyen áldokumentumfilmet – megszokásból. 

„Az áldokumentumfilm hiteles megszólalókkal, ismert történelmi tényeket felhasználva és elferdítve, régi képsorokat mutatva olyan valóságot tár elénk, ami hihetőnek tűnik, de nem igaz. Teszi mindezt azért, hogy a néző becsapva érezze magát, és miután egyértelművé vált számára, hogy a gondosan felépített hazugság csupán a készítők kreálmánya, kritikus gondolkodásra késztesse őt, ami megvédi a propagandával szemben - így ellenszere is annak” – nyilatkozta a film kapcsán Halmos Ádám, az egyik készítő.

Végezetül egy személyes megjegyzés: egy dokumentumfilm sem attól lesz hiteles, hogy a YouTube helyett valamelyik ismeretterjesztő televíziócsatornán vetítik le. Az áldokumentumfilmek olyan őszintén parodizálják ki a valódikat, hogy el is megy a kedvünk a nevetéstől...

Hogy miért éppen a drog a kedvelt témája a hazai alkotóknak, azt nem tudom, de aki kedvet kapott a műfajhoz és kíváncsi a Hip-hop stílus meghökkentő, valódi eredetére, annak ajánlom szeretettel az alábbi kisfilmet:

Nyitókép: Fortepan / Magyar Rendőr

Ajánljuk még:

SOPHIA LOREN 86 ÉVESEN IS ELVISZ A HÁTÁN EGY FILMET, DE KÁR A KIHAGYOTT ZICCERÉRT
5 KIHAGYHATATLAN DOKUMENTUMFILM A HÉTVÉGÉRE, AMIKET OTTHON IS MEGNÉZHETSZ

Ilyen hatással lehet rád, ha akár csak napi 15 percet olvasol!
A Társadalmi Kutatási Intézet (Tárki) nyáron végzett, reprezentatív felmérése szerint 2005-höz képest tizenkét százalékkal esett vissza Magyarországon a könyvolvasó felnőttek aránya: az eredményekből az is kiderült, hogy rendszeresen csak az emberek egytizede olvas. Ráadásul a magyar felnőttek fele szinte soha, és évente néhányszor is csak mindössze egynegyedük vásárol könyvet.