Mit üzennek nekünk ma az orientalista festők képei?

Kult

Mit üzennek nekünk ma az orientalista festők képei?

Egy marrákesi utazástól egy egyiptomi üzletember gyűjteményéig.

Néhány évvel ezelőtt egy novemberi hétvégét Marrákes-ben töltöttem. Hetvenkét óra elegendő volt ahhoz, hogy beleszeressek az ottani nyüzsgő, néha kifejezetten furcsa és idegen, színes kultúrájú világba. Ősz végéhez képest csodálatosan meleg 28 fokban reggeltől estig jártam a várost portékájukat kínáló fűszerárusok, csomagokkal rogyásig rakott szamarak, rejtelmes kígyóbűvölők és jósasszonyok között. Sikátorról sikátorra fedeztem fel ezt a zajos, sokszor átláthatatlan észak-afrikai kavalkádot, mely azóta is az Ezeregyéjszaka meséit juttatja eszembe.

Marrákes óvárosában sétálva úgy éreztem, megállt az idő. Ugyanilyen viseletben, ugyanilyen utcákon és házakban éltek az emberek mintegy 150 éve is: a környezet nem sokat változott az évtizedek során. Egyedül a gyalogosokat fékevesztett sebességgel kerülgető robogók emlékeztettek saját valóságomra, de ezt leszámítva néhány utcai jelenet úgy hatott, mint egy örökérvényű festmény.

 

Orientalista festészet, és ami mögötte van

Nem meglepő, hogy a 18.-19. század orientalista művészeinek érdeklődése az ismeretlen, sosem látott Kelet felé fordult. Képzeletüket felcsigázta a háremek elzárt, rejtélyekkel övezett birodalma: festményeiken rabszolgavásárok, önfeledten táncoló ledér nők, tevecsordák elevenedtek meg. A témák jelentős részben persze a fantázia szüleményei voltak, hiszen a háremeket szigorúan őrizték a kíváncsiskodó tekintetek elől, így oda aligha nyerhettek betekintést.

 
Jean-Léon Gérome (1880-85): Fürdő
 
Sőt, a festők közül sokan útra sem keltek a mesésnek gondolt Kelet felé, hanem otthonaik biztonságos falai mögött vitték vászonra álmaikat.
Akadtak azonban merész vállalkozók, akik a korai 19. században Európából vagy az USA-ból felkerekedve 8-10 hetet utaztak a Közel-Kelet valamely országába kényelmesnek egyáltalán nem nevezhető módon azért, hogy egzotikum iránti vágyukat kielégítsék.

Charles Wilda, John Frederick Lewis, Jean-Léon Gérôme, vagy akár a magyar Tornai Gyula munkáit tényleges utazási élményeik inspirálták (Tornai Gyula Marokkóban, Tuniszban és Algériában is járt).

 
Gustav Bauernfeind (1848-1904): Jaffai piac

Az orientalista festők közül sokunk számára bizonyára érdekesebbek azok, akik le is telepedtek, a helyi lakosok öltözékét hordták, esetleg megházasodtak és megtanulták a nyelvet, tehát hosszabb vagy rövidebb időre belesimultak a távoli ország kultúrájába.

 
Ludwig Deutsch (1855-1935): A núbiai palotaőr

 

Egy ember és gyűjteménye – ablak a világra

Shafik Gabr, Egyiptom egyik legsikeresebb üzletembere számára is a valódi utazáson alapuló művek mérvadóak. A férfi 1993 óta gyarapodó orientalista gyűjteménye sokkal több, mint művészet iránti lelkesedés: inkább meggyőződés, mely az akkori festőket korai globalistáknak látja, akik munkáik által hidat alkotnak Kelet és Nyugat között. A gondosan válogatott kollekció figyelemreméltóan gazdag – egy széles látókörű ember ízlésének lenyomata, aki sokat látott a világból.

A nagykövet fiaként született Shafik Gabr gyermekkorától rengeteget utazott – nem csupán Afrikában, hanem Európában és Amerikában is többször megfordult. A világszínvonalú AUC (Kairói Amerikai Egyetem) diákjaként, ráadásul keresztül autóstoppolva Európát és Indiát olyan életszemléletre tett szert, mely az eltérő nemzetek közötti valódi párbeszédet helyezi középpontba.

Ez a párbeszéd a múlt tapasztalatain alapul: amikor e-mail, Skype, közösségi média híján az értékes dialógusok és a személyes találkozások bizonyultak a megismeréshez vezető egyetlen útnak.

Shafik Gabr szerint a festők nem azért tettek meg hosszú hetekig tartó utakat Keletre, hogy olajat és gazdagságot keressenek, hanem azért, hogy alkossanak és tapasztalataikat visszavigyék London, Párizs vagy New York merőben más miliőjébe.

A művészet inspirálta párbeszéd olyannyira fontos az egyiptomi gyűjtő számára, hogy ösztöndíjprogramot hozott létre tehetséges vezetők részére. Ahogyan annak idején az orientalista festők, a csereprogram keretében 20 amerikai és 20 egyiptomi fiatal kel útra néhány hétre (egymás országába), hogy a sajátjától eltérő környezetet, szokásokat és eredményes szakmai stratégiákat ismerjen meg. A tapasztalatot utána hazaviszik magukkal, és otthon ebből építkeznek tovább – átadva a tanult élményeket. Ötletes és előremutató kezdeményezés, mely megmutatja, hogy a párbeszéd lényege a partnerség, amelyben mindkét fél ugyanakkora szerephez jut, nemzeti hovatartozástól, vallástól, politikai nézettől függetlenül.

Ajánljuk még:

ALMOST BLUE: EGY KI NEM TELJESEDETT KARRIER SZOMORÚ TÖRTÉNETE

AZ ÉJKIRÁLYNŐ MINDENNAPJAI – MIKLÓSA ERIKÁVAL BESZÉLGETTÜNK MINDENNAPI MISSZIÓKRÓL, MAGYARSÁGTUDATRÓL ÉS A HALHATATLANOK TÁRSULATÁRÓL

KÖNYVAJÁNLÓ: HÁROM EMBER A HÓBAN – A TÖKÉLETES NYÁRI OLVASMÁNY

 

 

Borítókép: Frederick Arthur Bridgman (1847-1928): Egy érdekes játszma