„1979. VII. 29-én madárgyűrűzés közben a Tapolca közelében levő Szentgyörgy-hegyen egy ad. hím kucsmás poszátát fogtam!” – olvashatjuk az Aquila 1986-os számában Zsoldos Árpád beszámolóját. A szerencsés madárbarát egy 12 méteres függönyhálóval fogta be a ritka madarat a hegy délkeleti oldalán egy öreg, elvadult szőlős helyén.
A későbbi nyomon követés és azonosítás érdekében a kis madarat meg is gyűrűzte, majd színes diafelvételeket is készített a ritka eseményről, és azokat a Madártani Intézet munkatársának, Haraszthy Lászlónak is megmutatta: így sikerült minden kétséget kizáróan dokumentálni a kucsmás poszáta magyarországi látogatását.
A kucsmás poszáta (Curruca melanocephala) hazánkban ritka kóborlónak számít, az MME adatai szerint ez idáig mindösszesen négy előfordulása ismert. Az 1979-es rögzítésen kívül 1998-ban, 2008-ban és 2010-ben észlelték magyar földön- három alkalommal a Dunántúl különböző tájegységein. Második bizonyított előfordulását Bánhidi Péter és Gyurácz József jegyezték, akik egy hím kucsmás poszátát fogtak 1998. április 5-én a Tömörd melletti Nagy-tó közelében. A madarat a gyűrűzés és az adatok felvétele után szabadon engedték.
Nem véletlen, hogy csak ritkán látogat hozzánk: jellemzően a melegebb vidékek madara, Dél-Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet egyes területeinek fészkelője. Amikor lehetősége van rá,
a száraz domboldalak sűrű bozótosait választja otthonául, és ezekbe a bozótosokba építi fészkét.
A fészek általában egy méternél alacsonyabban épül meg, és mindkét szülő aktívan részt vesz építésében.
A kucsmás poszáta hímek igazi társak: a kotlásban is segítenek, és a fiókák etetéséből is aktívan kiveszik részüket. Jó szülőhöz méltón óvják, féltik fiókáikat: Hansmann megfigyelései szerint „ha a kucsmás poszáta fészkelőhelyéhez vagy fiókáihoz közeledünk, fülünket azonnal megütik ijedtségét kifejező csengő trret trret trret hangjai, melyek, ha túlságosan mérges vagy ijedt, oly gyorsan ismétlődnek, hogy egyetlen kerregésbe folynak össze. A madárka pedig felbóbítozza fejének majdnem tarkójáig érő bársonyfekete tollait s szemeinek csupasz gyűrűje lángvörösen szikrázik”.
Az éneklő hím majdnem mindig kiemelkedő pontot választ magának, éneklés közben a farkát is billegeti, nyakának oldalait felborzolja és kecsesen bókolgat. Dala igen változatos, mind hangszínt, mind ritmust tekintve.
A tojó már jóval visszafogottabb párjánál: csak ritkán kerül szem elé, és sokkal visszafogottabban énekel. Brehm így ír róluk: „A hím valójában minden lében kanál, mindenre van gondja, mindenbe beleavatkozik, mindenbe beleszól. Ha valami ragadozó madarat pillant meg a távolban, rögtön lármát csap, egy-egy kiemelkedő ágra szállva; ha valami más madár fészkét félti, azonnal segítségére megy s méltó részt kér magának az ellenség elűzésében. Hogy e közben nem egyszer maga is bajba keveredik, azon a társai nem okulnak.”
A hazai poszátákhoz hasonlóan a kucsmás poszáta is elsősorban hernyókkal, lepkékkel, szöcskékkel, sáskákkal és pókokkal táplálkozik, de ősztől szívesen fogyasztja a bogyókat, magvakat is. Gyorsaságának, a sűrű bozótosban játszi könnyedséggel végzett táplálékkeresésének köszönhetően hasznos segítőnk a növényvédelemben, és az ökológiai egyensúly fenntartásában.
1982 óta élvez védettséget hazánkban, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Nyitókép: 123RF
