A Mátra sokak számára a csúcsokat jelenti – Mátrafüredet, Kékestetőt vagy Galyatetőt, a széles panorámákat, a bükk szálerdőket, a kilátókat, hegyvidéki falucskákat. Ám aki igazán felfedezné a hegység rejtett arcát, annak érdemes elindulnia lefelé is, a kevésbé népszerű, de annál izgalmasabb helyszínek felé. A Szakadás-árok,
a Mátra egyik legkülönlegesebb és legvadregényesebb szurdokvölgye olyan túraélményt kínál, amelyben a természet nyers ereje és a háborítatlan csend birodalma egyszerre ölel körül.
A Mátra és a Cserhát találkozása, a Zagyva-folyó szelíd völgye és a környező dombok, bércek látványa igazán varázslatos. A Mátrát említve tényleg sokaknak először Kékestető, Parád vagy Mátrafüred jut eszébe, melyek valóban szuper kirándulóhelyek, ám ennél többet rejt a hegység. A régió szerves része a Zagyva-völgye is, mely a Mátra természetes nyugati határvonala.
Személyes kedvencem ez a térség, hiszen lépten-nyomon kincsekre lel itt az utazó, s az sem mindegy, melyik évszakban járunk erre.
A tavaszi pipacsmezők, a nyáron aranyló búzatáblák, az őszi ködfoltok vagy a téli, havas-zúzmarás erdők mind-mind igazolják a táj ezerarcú szépségét.
Az egyik legkedvesebb úti célom Tar, ahol a Mátra nyugati kapuján belépve tárulnak fel a hegyvidék csodái, közöttük a „tari szurdok”, vagyis a Szakadás-gödör, melyet a „Kis Palóc Grand Canyonként” is emlegetnek.
A Szakadás-árok Tar településről könnyedén, néhány kilométeres túrával elérhető. Parkolási lehetőség a központban, a Községháza mellett vagy az Attila út végén, a Csevice-völgy bejáratánál adott. Amennyiben a település központjára esik a parkolási helyszín választása, úgy a túra elejére a Szent Mihály templom és Tar Lőrinc udvarházának megtekintése is beilleszthető.
A falucska határától számítva bő 2 km-es táv megtétele után érjük el a Szakadás-árok bejáratát, melyet tábla jelez. Itt elhagyjuk a Csevice völgyben eddig követett kék + turistajelzést, majd a táblán szereplő nyíl iránymutatását követve, egy villanypásztorral lekerített, létrás átkelési lehetőséggel biztosított, fiatal erdőrészen átjutva kezdődik a kaland:
egy fához rögzített kötél segítségével meredek, morzsalékos oldalban ereszkedünk le, a mélybe.
Mind a terep, mind a lejutás módja azonnal meglöki az adrenalinszintet, ám nem szabad feladni, hiszen ez itt még csak a kaland kezdete!
Emlékszem, amikor körülbelül 10 éve először leereszkedtem a Szakadás-árokba: különös érzés fogott el. Közel sem félelem, inkább egyfajta tiszteletteljes lélegzet-visszafogottság. Mintha egy teljesen más világba léptem volna, ahol nem én vagyok a főszereplő, csak egyszerű vendég a természet otthonában. A sűrűn benőtt, zöld „falak” között teljesen megszűnt a zaj. A falu hangjai, az autók zúgása, a gyárak morajlása, de még a saját, kesze-kusza gondolataim is távolinak tűntek.
Itt a csend egyáltalán nem magányos üresség, hanem egy élő, impulzusokkal teli, izgalmas közeg.
Egyszerre csodálni és tűnődni, mire képesek a vulkanikus működések, a víz, a szél és a növényzet gyökereinek alakító, feszítő ereje, melyek a szurdokot hosszas idő alatt formálták olyanná, ahogy ma tárul szemünk elé.
A szurdokvölgy – vagy ha úgy tetszik, helyi nevén árok – természetes menedékként zárja el a külvilágot, olyannyira, hogy ide még a térerő hullámai sem jutnak el. A falak körülöttünk néhol több méter magasan meredeken emelkednek, máshol beszakadások törik meg a sziklaóriásokat, s labirintusszerű gyökérszövevények kapaszkodnak le róluk.
A szurdok növényzete nyirkos időben sűrű és változatos. A hűvös, páradús mikroklíma miatt olyan fajok is megmaradnak itt, amelyek a szárazabb domboldalakon már visszaszorulóban vannak. Leginkább páfrányfélék telepszenek meg a hűvösebb, árnyékos falakon – ezek közül
leggyakoribb az erdei pajzsika, de sok borostyánt és erdei clematist is láthatunk, amint beborítják a kopár sziklafalakat.
A fák koronája zárt lombsátrat képez a szurdok felett. Elsősorban tölgyek, akácok vagy gyertyánok fordulnak elő, de az állandóan nedves élőhelyeken égerfák is díszelegnek (főként a Csevice-patak partján). A sűrű lombkoronaszint miatt az aljnövényzet ritkább, de ahol fény tör be, ott csalán, vérehulló fecskefű, erdei kutyatej, árvacsalán és nehézszagú gólyaorr virágoznak.
A túra nem könnyű – és épp ettől lesz igazi élmény.
Sokszor kézzel-lábbal kell kapaszkodni a gyökerek között, máshol egy keskeny peremen kell oldalogni vagy átmászni az érintetlen, folyamatosan szaporodó kidőlt fákon, melyet az időszakos vízfolyás jelenléte olykor még inkább kalandosabbá tesz, sőt, nagyobb esőzések vagy villámárvizek után szinte járhatatlanná.
Ám minden erőfeszítést megér, mert ez a hely nem hasonlítható semmi máshoz. Itt nem kijelölt, épített sétányokon jár az ember, hanem a természet valódi, érintetlen testében: ahol minden kő, minden fa a természetes helyén van, és ahol minden lépésnél egyre közelebb kerülünk a táj lényegéhez, ezért is nagyon fontos, hogy a természet írott és íratlan szabályait betartva, a környezetet semmilyen módon sem károsítva, vendégként látogassuk és járjuk be ezeket a területeket.
Minél tovább haladunk a megközelítőleg 1,5 kilométer hosszúságú kanyonban, úgy a völgy hol kiszélesedik, hol újra összeszűkül, mintha a természet maga is kalandosan terelgetné az arra járót. Az ösvény itt már sokszor csupán egy vékony csapás a sziklák között, máshol egy-egy gyökérrel szabdalt keskeny ereszkedő, néhány sziklatöredék vagy kidőlt fatörzs adja a természetes akadálypályát. A Szakadás-árok túra eme izgalmas pillanatok sorozatából épül fel, ahol nem csak a terep nehézsége, de szépséges látványa miatt is sokszoros idő alatt tehető meg a táv, mint általános viszonyok között. Kiszakadva a városok zajából és nyüzsgéséből itt tényleg úgy érezhetjük, mintha egy elfeledett világba csöppentünk volna, ahol a természet békésen, időtlenül uralkodik.
A túra nem egyirányúsított, így ha a végére jutunk, de duplázni szeretnénk az élményeket, úgy akár újból a hasadékot átszelve is visszatérhetünk a kiindulópontra, de az árok peremén haladó erdészeti úton is lejutunk a kezdeti iránymutató információs táblához.
Nem feledkezhetünk meg az egyik legfontosabb tényezőről, az évszakokról és az időjárásról, hiszen legkevésbé sem mindegy, mikor látogatunk el a völgybe. Amennyiben vizes állapotában szeretnénk látni, érdemes tavasszal vagy ősszel, csapadékos időszakok után útra kelni, ám ekkor a patak jelenléte miatt fokozott figyelmet és felkészülést igényel a végig haladás.
Nyáron, aszályos időben ugyan nincs víz, mely sokat könnyít a bejáráson, ám mikroklímája végett többnyire ekkor is megőrzi hűsítő, árnyas oltalmát, buja zöld küllemét.
Télen, megfelelő körülmények esetén (tartós hideg, elegendő csapadék) páratlan jégbirodalommá változik az árok: a több méter magas sziklafalakon bámulatos, szinte végtelen jégcsaporgonák függenek, a patak vize acélos tükörré változik, s jég alá kerül a sziklafalak oldalában kapaszkodó örökzöld növényzet is.
Mivel egy technikás, kalandos terepről van szó, mindenképpen fontos, hogy a célnak megfelelő öltözetben és felszereléssel túrázzunk ide. Időjáráshoz és évszakhoz mérten válasszuk ki a biztonságos ruházatot, melynek legfontosabb eleme a túrabakancs és a réteges, de könnyed öltözet, melyben kényelmesen, de biztonságosan tudunk közlekedni az említett terepen. Lényeges, hogy
az ilyen kalandos helyszíneket kellő tapasztalat, tájékozódási ismeretek és fizikai felkészültség megléte esetén keressük fel, valamint mindig párban, kisebb csoportban vágjunk neki,
hiszen nem csak a társaság lesz adott, de bármilyen baleset során is van velünk segítség. Amennyiben bárki úgy érzi, fizikai-és/vagy szellemi határainak jelentős feszegetésével járna egy ilyen túra, mindenképpen érdemes képzett túravezető szakember segítségét kérni a felfedezéséhez.
A túrák tervezéshez a PC-ről könnyen elérhető Turista útvonaltervező, telefonos applikációk közül a Locus Map-et vagy a Természetjáró appot ajánlom, melyek segítségével nem csak rögzíteni, de tervezni is tudjuk leendő útvonalainkat.
Nyitókép: Demecs Norbert / Demecs Norbi túrái
