Kult

Igazából Karácsony – eljön, ha a család huszadszor is megnézi azt a bizonyos filmet

Ti emlékeztek még, hogy mi ment a tévében ünnepekkor, amikor gyerekek voltatok? Melyik volt a kedvenc karácsonyi filmetek? És most mi elé ültök le? Hogyan változott az évek alatt a karácsonyi filmkínálat, és van-e karácsony Kevin nélkül? Ezekről kérdeztem Balázs Biancát, aki harminc éve foglalkozik filmbeszerzéssel.

Az ünnepi időszakhoz hozzátartozik a családi vacsora, és a meglepetések felfedezése után a fényárban úszó karácsonyfa mellé bekuckózós, karácsonyi filmnézés. Nekem évek óta két kedvencem is van, amit soha nem hagynék ki, sőt mindkettőt előszeretettel fogyasztom a tél kezdetétől. Az egyik ilyen az Aludj csak, én álmodom, Sandra Bullock főszereplésével, a másik pedig Susan Sarandonnal és Julia Roberts-el az Édesek és mostohák. Egyik sem kifejezetten karácsonyról szóló film, mégis szerepet kapott benne az ünnep, az összetartozás. 

Gyerekként rajongtam Sissiért és az Ózért – ha ezeket látom a kínálatban a kanapén marasztalnak felnőttként is. Ma már persze a saját gyerekeim társaságában. 

Amióta megengedjük nekik, hogy velünk tévézzenek, újra és újra, évről évre együtt nézzük azt is, ahogy Kevin anyukája felordít a repülőgépen. Bizony, nálunk sincs karácsony Reszkessetek betörők! nélkül.

Megkerestem Balázs Biancát, aki huszonöt éve foglalkozik különböző csatornák filmbeszerzésével. Azt mondja, hogy a következő ünnepre már január első napjaiban megkezdi a karácsonyi filmek gyűjtését, hogy hosszas szervezést követően a legjobb alkotások elé tudjunk leülni az ünnepek alatt. 

„A karácsonyi időszak eltér az év többi napjaitól. Ekkor már a hirdetők kevésbé aktívak, lezajlottak a nagyobb kampányok, így az ünnepekkor nem a bevételmaximalizálás a cél. Ilyenkor már tényleg csak arra koncentrálunk, hogy a családok mit szeretnének nézni otthon a tévében, mi az elvárás a néző részéről. A december 24-e kicsit más, mint karácsony első és második napja, mert a magyar szokásoknak megfelelően Szenteste kevesebben ülnek le a képernyő elé, de még ezen a napon is szép számokat produkálnak a televíziócsatornák a különféle kínálattal” – mondja Balázs Bianca.

Megunhatatlan klasszikusok

A nézők ilyenkor nem feltétlen az újdonságokra vágynak, mintha egy-egy film ugyanúgy hozzátartozna az ünnepi rituáléhoz, mint a bajai halászlé vagy a mákos bejgli. Jó ezeket újra megnézni, még akkor is, ha már vagy hatszázszor láttuk életünk során. Mert ezek a filmek a jelenbe csempészik a gyerekkorunkat, kellemes nosztalgikus hangulatba kerülünk általuk. 

„A 90-es évek végén a mostaninál kevésbé fragmentált volt a piac, de az egyik kereskedelmi csatorna a Sissi három részével elérhette filmenként az közel egymilliós nézettséget.

Ez a hatalmas szám is azt mutatta, hogy igenis van létjogosultsága karácsonykor a nagy klasszikusoknak. 

Emlékszem arra, amikor az egyik kereskedelmi tévébe először visszahoztuk a Sissit. Számunkra is nagy kérdés volt, hogy mennyire szeretik majd az emberek az új környezetben. Sissi ott is tarolt. Ugyan ma már nem főműsoridőben, de Sissi idén is ott van a kínálatban, ahogyan a hasonlóan népszerű Óz, a csodák csodája Judy Garlanddal a főszerepben, a Diótörő, a Mary Poppins vagy az újak közül a Harry Potter.” – fejtegeti tovább a televíziós programszervezés kulisszatitkait Balázs Bianca. 

A vallási témájú, karácsonyhoz köthető, európai kooprodukcióban készült filmeket is megtalálni a széles palettán, de jellemzően a közszolgálati csatornák egyikén, ahol mindig törekednek arra, hogy ezek a tartalmak is – az éjféli mise vagy az Urbi et orbi mellett – megjelenjenek. A szakember szerint a kereskedelmi tévék karácsonykor is a szórakoztatást tűzik ki célul, ahol az ilyenkor jellemző műsorpolitika szerint, igyekeznek az esti sávban az egész családot kiszolgálni, és olyan filmeket vetíteni, amit a gyerekek is nézhetnek, de a felnőtteket is szórakoztatják. 

„Minden évben előkerülnek a régi, magyar, fekete-fehér filmek is – folytatja Balázs Bianca. – Ezekért gyakorlatilag vérremenő harcok folynak a különböző csatornák között. A két legkedveltebb ilyen film Perczel Zita, Törzs Jenő és Kabos Gyula főszereplésével a Meseautó, és a Kabos Gyula és Csortos Gyula játszotta Hippolyt, a lakáj. Ezeket a klasszikusokat elsősorban a közszolgálati csatornák sugározzák, de adott esetben a kereskedelmi tévék is bejelentkezhetnek értük. Amit egyre inkább meg is tesznek, hiszen rájöttek, hogy egy Ludas Matyi, az Egy szoknya, egy nadrág, az Ez a villa eladó, az Egri Csillagok vagy a Fekete gyémántok hatalmas siker lehet.”

Nélkülük nincs karácsony

Évről évre felsorakoznak azok az újabb, neves színészek főszereplésével készült, amerikai alkotások is, amelyek kifejezetten karácsonyra készültek. Azt hiszem, ezek nélkül már nem is tudnánk elképzelni az ünnepeket, sőt decemberben akár többször is képesek vagyunk leülni megnézni akár mindegyiket. Ezekkel nem lehet mellényúlni.

„Amióta elkészítették az Igazából szerelem című filmet, azóta minden karácsonykor megnézhetjük a tévében. Volt olyan év, amikor egyszerre három csatornán lehetett követni Keira Knightley, Hugh Grant, Colin Firth, és a többiek szerelmi életének alakulását. De ugyanez elmondható a Télapu trilógiáról, a Holiday-ről vagy a Shrek-filmekről is. Ezeket a nézők már kívülről fújják, mégis hozzátartoznak a karácsony nosztalgikus hangulatához. Egyfajta értékmegőrzés ez, amit azért tartok szép dolognak, mert amit gyerekként néztünk, az most a saját gyerekeinkkel vonz bennünket a képernyő elé – avat be a kulisszatitkokba Balázs Bianca.

Az már kiderült, hogy idén sincs karácsony Kevin nélkül, de vajon jövőre újra vissza kell-e tekernem a gyerekeimnek, ahogy Kevin anyukája ordít a repülőgépen, amikor rájön, hogy otthon hagyta legkisebb fiát?

A Reszkessetek betörők! és Kevin összefonódik a magyarországi kereskedelmi televíziózás indulásával.

Az újonnan létrejött csatornáknak rövid időn belül elég sok friss tartalommal kellett előrukkolniuk, a Reszkessetek betörők! viszonylag újnak volt mondható, hiszen 1990-ben mutatták be Amerikában. Azok a gyerekek, akik hazánkban elkezdték nézni a kereskedelmi tévéken 1997-től, ma már felnőttek, és adott esetben idén a saját gyerekeikkel izgulják végig Kevin és a két betörő összecsapását. Kétségkívül generációs történetről van szó, és egyszerűen megszokták a nézők, hogy a karácsonnyal együtt jár Kevin – meséli nekünk a szakember, aki biztos abban, hogy jövőre is találkozhatunk majd a Macaulay Culkin által megformált szőke kisfiúval, és ikonikussá vált rénszarvasos, bojtos sapkájával. 

Balázs Bianca szerint éppen nagy átrendeződés zajlik a televíziózásban és a tartalomfogyasztásban. Hamarosan eljön az az idő, amikor újabb platformok jelennek meg, amin a magyar és nemzetközi piac szereplői már dolgoznak. Ezeket a filmeket a jövőben lehet, hogy nem a megszokott televíziók műsorain keresztül tudjuk majd elérni, hanem különböző tartalomszolgáltatóknál. De egyelőre a piac legfontosabb szereplői jelenleg is élet-halál harcot folytatnak azért, hogy a fent említett tartalmak valamelyikét maguknál tartsák, ezáltal karácsony este is odavonzzanak bennünket a tévék elé. 

Ajánljuk még: 

SOPHIA LOREN 86 ÉVESEN IS ELVISZ A HÁTÁN EGY FILMET, DE KÁR A KIHAGYOTT ZICCERÉRT
5 KIHAGYHATATLAN DOKUMENTUMFILM A HÉTVÉGÉRE, AMIKET OTTHON IS MEGNÉZHETSZ
5+1 RÉGI MESEKÖNYV, AMI ELFOGADÁST TANÍTOTT, ÉS A TE POLCODON IS OTT VAN