5+1 régi mesekönyv, ami elfogadást tanított, és a te polcodon is ott van

Talán az egyik legdivatosabb szó a XXI. században az elfogadás. Mások és magunk elfogadása. Lépten-nyomon azt hangoztatjuk, hogy mindegy, mi történik, nem számít a külső, sem az, ki, honnan jött, milyen színű a bőre vagy melyik nemhez vonzódik, és az sem, ha esetleg valamilyen sérüléssel él. Egy a lényeg csupán: fogadjuk el olyannak, amilyen! Ennek ellenére sokszor úgy tűnik, hogy a hangzatos szavak és a rideg valóság köszönőviszonyban sincsenek egymással. 

A gyerekek ezt látják: látják a különbséget az emberek között, érzékenyek és okosak, és ha szerencsénk van, mernek is kérdezni a világ dolgairól. Ugyanakkor azt is gondolom, szülőként feladatunk terelgetni a gyerekeket, elfogadásra tanítani őket, kiemelve azt is, mi elfogadhatatlan. Mert van ilyen. Kell legyen ilyen ahhoz, hogy a dolgoknak értelme legyen. Tanítom őket erről is .. bár a tanítás nem megfelelő szó, hiszen a mások iránti empátia, a tolerancia észrevétlenül kúszik a gyerekek bőre alá. Például a szülői példamutatás, a kortársak szavai vagy éppen a mesék által, amiket hallanak.

A mese viszonyítási alap, amolyan kőbe vésett igazság a gyerekek számára. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a mesékben is találkozzanak az elfogadással, az emberi bánásmóddal, és a kirekesztéssel, megalázással is, hogy aztán tudják mi a helyes és helytelen. Ugyanakkor 

nem szájbarágósan, katedráról lenézve, okító jelleggel, különböző csoportokra ujjal mutogatva kellene elfogadást tanítani,

hanem szelíden, indirekt módon, hogy a rejtett kincseket a kisgyermek maga fedezhesse fel. Nagyszerűen csinálták ezt a (gyermek)irodalom nagyjai, akik trendektől függetlenül állítottak örökérvényű igazságokat az olvasó elé. Nem harsogtak elfogadást, nem nyomtak le a torkunkon semmit – egyszerűen írtak a világról, ami színes, sokféle és éppen ezért szép. 

Ilyen klasszikusokból szedtem össze néhányat, amit jószívvel ajánlok óvodásoknak, iskolásoknak és tulajdonképp felnőtteknek is.

Hans Christian Andersen: A rút kiskacsa (1843)

Csodálkoznék, ha valaki nem fújná fejből azt a mesét, ami a világ leghíresebb csúnyácska madaráról szól. A történet szerint egy tojásából kibújó kacsát külseje miatt közösítenek ki társai, elkergetik a háztól, s már-már ő is elhiszi magáról azt, amit a többiek állítanak róla: hogy rút.

Szégyenében elbújik a világ elől, míg felnőtt szárnyassá cseperedik. Ekkorra annyira magányos és olyan szerencsétlennek érzi magát, hogy a hattyúk mellé szegődik, hátha azok véget vetnek szenvedéseinek. Mikor belenéz a víz tükrébe, már nem a csúnyácska kacsa tekint vissza rá, hanem egy csodaszép hattyú. Ezek után boldogan repül tovább fajtársaival együtt.

Móra Ferenc: A kincskereső kisködmön (1918)

A szerző saját gyermekkori élményein alapul ez a megindító történet, amelyet varázslatos meseelemek tesznek még izgalmasabbá. Mély emberség, mások iránti empátia és végtelen szeretet sugárzik a műből, ami alsó tagozatban kötelező olvasmány, ám a felnőtt korosztálynak sem ártana újraolvasnia.

Gergő, a főszereplő egy szegény családból származó kisfiú, aki mindig arról álmodik, hogy egyszer gazdag lesz. Szűcs édesapja készít neki egy varázsködmönt, amiben egy tündér lakozik, aki segíti a ködmön tulajdonosát, de csak akkor, ha az jól viselkedik. Gergő osztályába érkezik egy mankókkal járó árva, mélyszegénységből érkező gyermek, akit eleinte gyanakvóan fogadnak, később mégis maguk közé fogadnak. Gergő érzékeny szíve, ébredező lelkiismerete csakhamar a helyes útra tereli, és ebben a kesze-kusza valóságban, gyermeki fejjel ráébred, hogy „a szeretet az élet”. Ez a mű utolsó mondata, s ez volt Móra hitvallása is. 

Lázár Ervin: A négyszögletű kerekerdő - Dömdödöm (1985)

Nem tudom nem megosztani veletek, hogy még felnőttként is imádom Lázár Ervint, és sok más meséje mellett A négyszögletű kerekerdő a kedvencem. Minden egyes szereplője egy igazi karakter, akiknek meggyűlt a baja a „normális” világgal, mégis hamar a szívébe zárja a csapatot (és annak minden tagját) az olvasó.

Dömdödöm például nem beszél úgy, mint a többiek, csak dünnyög, dörmög, barátai mégis mindig megértik, és a segítségére sietnek, ha arra van szükség. Mikkamakka, Vacskamati, Ló Szerafin, Aromo, Bruckner Szigfrid, Nagy Zoárd, Szörnyeteg Lajos, Maminti és a többiek elfogadták Dömdödömöt olyannak, amilyen. A négyszögletű kerekerdő lakóin kívül Lázár Ervin számtalan olyan szenzációs karaktert alkotott, akik igazán beleillenek a „másság” kategóriába. A zöld lific, a Bákász és a Konkó mind ilyen, de a Hétfejű Tündér című kötetben is csupa olyan figura jelenik meg, akiknek története nemcsak humoros, de igazán tanulságos is. 

Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony (1965)

Ahogyan A kincskereső kisködmönt, úgy a Vilma doktorasszony című „csíkos” regényt is az iskolás korosztálynak ajánlom, bár a Hugonnai Vilma életéről szóló igaz történetet óvodás gyerekeim is nagyon szeretik. Vilma (akiről egy külön cikket is írtam, mert igazán mindenkinek ismerni kellene!) grófi családból származott, ám a fényűző gazdagságot poros padlásszobára cserélte azért, hogy tanulhasson.

Nem fogadta el, hogy az 1800-as években Magyarországon a nőknek kizárólag a háztartás vezetéséhez és a gyerekneveléshez volt joguk; gimnáziumba akart járni, egyetemet akart végezni, orvos akart lenni. Megannyi akadályt leküzdve Vilma álma valóra válik, így lett ő hazánk első orvosnője. A történet nem szól másról, mint a női egyenjogúságról, arról, hogy mindenkinek egyenlő esélyekkel kellene indulnia legalább az oktatás terén, nemtől és kortól függetlenül. 

Csukás István: Süsü, a sárkány (1976)

„Ó, ha rózsabimbó lehetnék!” – énekelgeti oly sokszor a kultikus figura, akinek meg kell küzdenie azzal, hogy ő bizony egy behemót sárkány. Az egyfejűt szigorú apja kitagadja, és elzavarja otthonról kinézete miatt, ráadásul tüzet sem okád és nem is aprítja miszlikbe az ellenséget. Süsü semmit nem úgy csinál, ahogy kellene. A többi sárkánnyal ellentétben ő jó, néha kicsit gyáva, cserébe szívesen segít a rászorulókon. Az emberek befogadják, és Süsü csakhamar be is illeszkedik közéjük. Életre szóló barátságot köt a Kóbor királyfival, aki végül megtalálja élete szerelmét, de Süsü továbbra is velük marad, hiszen a jó sárkánynak mindig lesz mellettük feladata. A külseje és belső értékei miatt kitagadott főhőssel, azt hiszem, bármelyik gyermek képes azonosulni, sőt akár még a felnőttek is meríthetnek erőt a bájos történetekből.

Oscar Wilde: A boldog herceg (1888)

Az angol-ír író és költő tizenkét éves korom óta legnagyobb kedvencem. A Dorian Gray arcképe című regényét eddig nyolcszor olvastam – elfogadás témakörben szívből ajánlom a felnőtt korosztálynak. A boldog herceg az egyik legismertebb Wilde-történet, amely végtelen humanizmusról, a barátság szentségéről és az önzetlen lemondásról szól. Ez a mese tele van időt álló bölcsességekkel, amelyek a XXI. században egyre halványabban látszanak. Ahogyan a többi meséjét is, ezt is feszes morális tartás jellemzi, a végén diadalmaskodik a jó, és elnyeri méltó büntetését a rossz.

A tetőtől talpig aranyozott boldog herceg szobra mindent lát, ami a városban történik: a szegénységet, a betegséget, az elesettséget, az emberek hétköznapi küzdelmének összes nehézségét. Talapzatán magasodva nem tud segíteni a bajbajutottakon, így egy ottmaradt fecske lesz legnagyobb támasza. Közös feladatuk válik életük értelmévé, de miután elvégezték a megtisztelő feladatot, már senkinek sem kellenek. Valóban csak az boldog, aki gazdag? Mások elismerése, véleménye szükséges a személyes boldogságunkhoz? Ami nem szép, a többség szerint nem esztétikus, az egyben értéktelen is? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre találunk halkszavú válaszokat a megindító, szeretettel teli mesében.