Emlékszem, milyen lelkes voltam, amikor a kislányom megszületett. Határozott képem volt róla, hogy milyen értékek mentén szeretném elindítani az életben. Akkor úgy gondoltam, a tévét, a nonstop mesecsatornákat a lehető legkésőbb engedjük csak be a gyermekek életébe, akkor is gondosan megválogatva, hogy mit nézzenek rajta, mert az ilyen típusú mesék többségét szörnyűnek ítéltem. Most, majd kilenc év elmúltával kicsit másként látom a kérdést.
Akikkel akkoriban beszélgettem erről, úgy vélték, hogy nem csinálhatunk úgy, mintha nem a mai világban élnénk.
Nem zárhatjuk el a gyerekeket a mai élettől.
Persze, jó kérdés, ki dönti el, milyen a mai világ, és mit jelent az elzárás – mindenesetre fura volt barátainknál járva azt tapasztalni, hogy legalább két helyiségben párhuzamosan megy a televízióban vagy valamilyen eszközön a mese egész nap. Olyat is láttam, ahol a babaágy közvetlenül a hatalmas tévéképernyő alatt volt, ami persze szinte egész nap sugározta az adást.
Nagy kérdések ideje.
Úgy vélem, a gyermek lelki és szellemi fejlődése szempontjából alapvető kérdésekről van szó: mennyi idős kortól nézhet mesét? Ha néz, mennyi ideig ülhet a tévé előtt egy nap, és milyen elosztásban? Egyáltalán milyen meséket vagy műsorokat nézhet? És bár nagy kérdéseknek tűnnek ezek, tapasztalataim szerint a legtöbb esetben –tisztelet a kivételnek! – nem foglalkoznak velük különösebben.
Ráébredtem, hogy egy-egy mese számukra nem ér véget a tévé kikapcsolásával. Talán épp ott kezdődik el igazán – ezért érdemes jelen lenni, velük lenni mese előtt és után is.
Időbe telt, de rájöttem, nem a gyerekeimet akartam elzárni a mai világtól, hanem attól féltem, hogy ők fognak engem kizárni a tévé miatt a saját világukból. Örülök, hogy nem így lett.
