Gonosz démonok és még gonoszabb emberek: neked melyik a kedvenc horrorfilmed?

Alighanem nehéz lehet jó horrorfilmet készíteni manapság. Ami (jelenet, sztori, fordulat) régen működött, halálra rémített mindenkit, ma már meg sem üti az ingerküszöböt. Legtöbb esetben kiszámíthatónak látjuk a szereplők reakciói, és a jelenetek egymásutánisága, azok cselekménye is sokszor unalmasnak tűnik. Hiába a szuper technika és végeláthatatlan eszköztár, olyan magasan van az ingerküszöbünk, hogy rendező legyen a talpán, aki sikeres horrorfilmet tud a mozivászonra varázsolni.

Mégis belefuthatunk egy-két olyan alkotásba, amit szívesen emlegetünk, amikor valaki nekünk szegezi a kérdést: tudunk-e jó horrorfilmet ajánlani. Így volt ez a minap, amikor a húgomat faggattam. Nem olyan nagy rajongója a műfajnak, mint én, de tudom, hogy olykor szívesen kalandozik a sötét oldalon, s bíztam benne, hogy a filmek már-már követhetetlen áradatából tud esetleg olyan művet ajánlani, ami elkerülte a figyelmemet. A beszélgetés végére összeállt ez a cikk, ugyanis valahogyan a műfaj kezdeti kasszasikereitől az utóbbi évek legvérfagyasztóbb alkotásaiig jutottunk – úgy, hogy oda-vissza passzolgatta a labdát egy laikus és egy horrorrajongó.

A húgom minden idők egyik legnagyobb klasszikusával, a Ragyogással kezdte a maga felsorolását. Merthogy a horrort nem annyira szereti, de azért ez, ez ijesztő is és jó is. Egyetértettem. A Stanley Kubrick által rendezett, 1980-ban készült filmben Jack Nicholson fantasztikus alakítást nyújtott, de nemcsak miatta érdemes megnézni, hanem azért is, mert ez egyike azoknak a Stephen King regényadaptációknak, amikért érdemes távirányítót ragadni. A szerzőnél maradva ajánlottam a testvéremnek – és ajánlom mindenkinek - az 1990-es Tortúrát is, amiben Kathy Bates és James Caan játszik. A színésznő Oscar és Golden Globe-díjat is kapott az alakításáért, ráadásul ez a mozi nem is igazán horrorisztikus a mai néző számára, ezért jó választás lehet bárki számára. Nem így az 1408, a szintén Stephan King alkotásán alapuló 2007-es alkotás. Rémítő, fantasztikus – a svéd Mikael Håfström rendezte, a főszerepet pedig John Cusack és Samuel L. Jackson játsza benne. 

A klasszikusokhoz visszakanyarodva a testvérem A bárányok hallgatnak című, 1991-es filmet említette, amiben Anthony Hopkins és Jodie Foster szerepelt. Igaz, ez inkább thriller, mint horror, de kellőképpen érdekes és izgalmas ahhoz, hogy tökéletes választás legyen egy horrortematikájú mozimaratonon. Egy pszichopata sorozatgyilkos története mindig nagy érdeklődést kelt, Hannibal Lecter ezek között is kiemelkedő helyet kapott – azóta már több film és még sorozat is készült a „munkásságáról”. 

Ázsiai rémmesék

Egyet érthetünk abban, hogy egy magára valamit is adó horrorfilmes listáról sem hiányozhat A kör. Vagy a Kör, attól függően, hogy a 2002-es amerikai változatot nézzük meg, vagy az előtte néhány évvel elkészített 1998-as japán eredetit. Vagy egymás után mind a kettőt, bár akkor készüljünk fel egy olyan hatalmas adreanalin-löketre, ami után kizárt a nyugodt és pihentető alvás. Már ha el tudunk aludni utána… 

A Távol-Keletnél maradva muszáj megjegyeznem, hogy szeretem a koreai horrort.

Különösen félelmetesek, ráadásul jellemzően mentesek az amerikai kliséktől,

ezért sokszor kiszámíthatatlan fordulatok vannak bennük. Másfél óra alatt várhatóan többször rettenek meg a képernyő előtt, mintha egymás után megnézném az összes Péntek 13- részt. A Két nővér című 2003-ban készült dél-koreai pszicho-horror különösen tetszett,  és meglepő módon felkerült a nálam sokkal érzékenyebb lelkű húgom listájára. Nem hittem volna, hogy képes végignézni egy ilyen filmet, bár  mint mondta, azóta sem tudta kiverni a fejéből a történetet… Persze ennek is megvan a maga amerikai változata, de egy igazi ínyenc nem hagyhatja ki az eredetit!

Visszaevezve a tengerentúlra, korántsem szeretném lekicsínyleni a Péntek13- és Halloween-filmek jelentőségét, vagy éppen a Rémálom az Elm utcában vagy A texasi láncfűrészes klasszikusait. Sőt, ezek kifejezetten jó választásnak tűnnek, ha amolyan klasszikus horrorfilmre vágyunk egy borongós, szürke őszi hétvégén. Ahogyan a misztikus módon életrekelő, majd gonosz módon gyilkoló gyerekjátékokról szóló alkotások is ránk hozhatják a frászt, például a Chucky babáról vagy Annabelle-ről szóló történetek. Bár a vámpíros és zombis filmeket nem szeretem, ha ördögűzésről van szó, egyből elgondolkozom azon, hogy van-e sós mogyoró a kamrában, vagy rendeljek gyorsan egy pizzát az esti filmezéshez. Csalódtam már sajnos a halálból visszatérő lelkek félelmetességében, némelyik kifejezetten kiszámíthatóan és unalmasan rémítgeti az élőket, de például a Warren-házaspár munkájáról szóló Démonok között-filmek nem rosszak, ahogyan az 1973-as Az ördögűző is jó választás.

Akarsz-e játszani?

Nem érhet véget horrorfilmes lista a Fűrész nélkül, ami természetesen a húgom kedvencei között is szerepel. Ráadásul idén jelent meg a legújabb része a John Kramer meglehetősen véres játékait bemutató sorozatnak, 2003 óta ez már a tizedik. A filmekben felépített brutális csapdák gyakran szimbolikus ábrázolásai az áldozat jellemének vagy aktuális problémájának, a fizikai és/vagy lelki kínzásokat csak kevesen élik túl.

Kérdés, hogy a Fűrész-filmek túlélik-e a következő éveket, vagy a mostani résszel valóban befejezik a sorozatot.

Végül egy egészen friss horrorfilmmel záródott az a bizonyos felsorolás, ami tökéletes befejezése is lehet egy ilyen tematikus, filmes listának. A Széttörve című 2016-os amerikai pszicho-horror is kifejezetten jól sikerült: egy érdekfeszítő és izgalmas történetet követhetünk figyelemmel egy többszörös személyiségzavarban szenvedő férfival a főszereben. Érdemes rászánni azt a csaknem két órát, amit igényel. 

Nehéz jó horrort készíteni, ráadásul mindenkinél máshol van az a bizonyos határ, amin túl hülyeségnek, időpocséklásnak vagy nézhetetlen borzalomnak minősít egy ilyen filmet. Ha egész évben nem is, ősszel valahogy mégis megjön a kedvünk egy kis misztikumhoz, borzongáshoz. A szürke, esős, borongós napokban olyan jó érzés biztonságos menedéket találni egy jóbarát mellett a kanapén, vagy a szerelmünk ölelésében.