„Girlpower”-filmek nőkről – hogy te is érezd, az erő veled van!

Unorthodox – A másik út (2020)

Manapság is léteznek olyan közösségek, amik teljesen elkülönülve, szigorú szabályok, kőbe vésett törvények szerint élnek. A Netflix négyrészes minisorozatában egy ultraortodox zsidó nő, Esty (Shira Haas) kitörését követhetjük végig, aki nem vágyik másra, csak hogy végleg kilépjen a szatmári haszidok zárt világából: az erőltetett házasságból és a patriarchátusi uralomból. Abból a világból, ahol dolgoznia, zenélnie sem szabad, hiszen két kizárólagos „feladata” van: feleségnek és anyának lenni. Elvágyódik abból a világból, ahol nem is a férfiak, hanem a nők bántották és nyomták el. Esty egy új, tiszta lap reményével 19 évesen újrakezdi az életét, amikor New Yorkból Berlinbe szökik, azonban nem számol azzal, hogy a múltját nem tudja kiirtani.  

#Female pleasure (2018)

„Öt kultúra. Öt nő. Egy történet” – olvasható a dokumentumfilm leírásában. Barbara Miller dokumentumfilmje öt bátor, okos nőt mutat be, akik kitörnek archaikus-patriarchális társadalmuk és vallási közösségük zárkájából. Deborah Feldman, Doris Wagner, Leyla Hussein, Vithika Yadav és Rokudenashiko hihetetlen erővel küzd a nők autonómiájáért és szexuális felszabadulásáért, de győzedelmüknek magas ára van: nemcsak a rágalmazások és a fenyegetések megrázkódtatásait kell elviselniük,

de társadalmuk kiközösítését, a vallási vezetőktől és fanatikusoktól kapott halálos fenyegetéseket is.

A #Female pleasure kétségbevonhatatlan példát állított arra vonatkozólag, hogy a bátorság, erő és az életkedv képes megváltoztatni a kőbe vésett társadalmi struktúrákat. Kultúrákon, vallásokon és kontinenseken átívelő, a nők helyzetét napjainkig meghatározó mechanizmusokat mutat be a film: Indiától a Brooklyn-i haszid közösségig és az európai katolikus papságig széles spektrumban sokan érintettek. 

Kisasszonyok (1994)

Louisa May Alcott 1868-as önéletrajzi regényéből számtalan adaptáció készült, ám a legfrissebb, 2019-es Kisasszonyokkal szemben mégis – talán nem csak – az én szívemnek kedvesebb, bájosabb, szerethetőbb 1994-ben elkészült verziót emelném ki.

A Kisasszonyok az átlagos, szűkösebb anyagi helyzetben élő March család, azon belül is a négy lánygyermek életét, felnőtté válásának és önkeresésének küzdelmes történetét meséli el. A polgárháború idején, azaz a 19. század végén nevelkedő lányok tisztában vannak azzal, hogy anyagi problémáikra az egyetlen megoldást az jelentheti, ha a kortrendnek megfelelően nem szívvel, hanem ésszel házasodnak, azaz „sikeresen” mennek férjhez. Ám a March testvérek – nem meglepő módon – igazi úttörők e tekintetben.

 

Frida (2004)

Julie Taymor életrajzi filmje bemutatja az összenőtt szemöldökű, nehéz sorsú festőművészt, forradalmárt és aktivistát, akinek tizennyolc éves korában örökre megváltozik az élete egy súlyos buszbaleset következtében. Frida Kahlonak sérült gerince miatt újra kellett tanulnia járni, valamint az örökös fájdalomhoz, műtétek sorozatához, gipsz- és acélfűzőkhöz is hozzá kellett szoknia.

A festőecsethez eleinte csak terápiás céllal nyúlt, ám tehetségére hamar fény derült:

mentort keresve vette fel a kapcsolatot a kor egyik sikeres festőjével, az erős személyiségű, munka- és szexmániás Diego Riverával (Alfred Molina), aki később szeretője, majd házastársa lett. A házasság nem volt problémamentes, ahogy Frida utolsó évei sem.

Frida Kahlot nemcsak a XX. század egyik női kulcsfigurájának, de a feministák csillogó szimbólumának is nevezik: makrancos, bohém, lázadó és túlfűtött személyiségét életének legnehezebb időszakaiban sem adta fel.

Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23 (1975)

Ez az alkotás szigorúan véve nem a „girlpower” témaköréről szól, de számomra valahogy mégis árnyalja azt. Ez a rendkívül hosszú, három és fél órás film az egyik legerősebb ilyen tematikájú film, amivel eddigi életem során találkoztam, viszont egészen különleges aspektusból közelíti meg a témát.

A szememben még az olyan ikonikus alkotásokat is lekörözi, mint amilyen a Szüfrazsett,

pedig ebben a történetben nincs lázadás, egyenlőségért vívott harc, önmegvalósítás, kitörés, „csak” házimunka,

és szexuális szolgáltatás, amit Jeanne (Delphine Seyrig), a kamasz fiát egyedül nevelő özvegy háziasszony a napi betevőért nyújt a férfiaknak.

Jeanne napjait a kényszeres, robotmunkaként végzett házimunka teszi ki: mos, főz, takarít, krumplit pucol és kávét főz naphosszat. A nő tulajdonképpen saját életének, ismétlődő napi rutinjának a foglya, amiből úgy próbál kitörni, hogy mélyről jövő szorongását elnyomja. A lelkében uralkodó káoszt és kétségbeesést a külső rend megteremtésével és a napi rutin pontos betartásával kompenzálja.

A pókerarcú, strapabíró, tökéletes háziasszony-szerep mögött megbújik az igazi Jeanne is, aki saját esettanulmányával igazolja: a túléléshez is irdatlan erő kell, nemcsak a nagy, forradalmi tettek véghezviteléhez.