Apa és lánya: a Dunakanyar festője és az Aventinusi tündér

Nekem Zebegény az elmúlt évtizedek alatt nem csak a természeti környezetért, az erdőért, a kedves utcákért, a folyóparti hangulatért lett kedves. Benne élnek a történetek, a Napraforgós házaknál Magyarország fehér rózsája, lépten-nyomon mindenfelé Szőnyi István képbe szőtt meséi. Képek, amelyek a vidéki élet szépségét és teljességét tárják elénk.

Szőnyi István Emlékmúzeumba szinte minden nyáron ellátogatunk. Kevesen tudják, hogy a Szelle Kálmán által tervezett házat építészeti mérföldkőként a finn téglaépítészet, Alvar Aalto első magyar példájaként tartják számon.

Olyan kedves, meghitt az emlékmúzeum, és mindig találni valami újat az oly sokszor látott képeken. Most újabb művekkel gazdagodott a zebegényi múzeum: alkotásokkal, melyek visszakerültek a Szépművészeti Múzeumból. Az időszaki kiállítást pedig több plakát is hirdeti szerte a faluban – aki túrázni megy, vagy csak beugrik a rétesboltba, annak is látnia kell az Apa és lánya című tárlat invitálóját. Ez volt az apropó, hogy egy forró nyári délelőttön leüljünk az árnyas verandán, és a múzeum igazgatójával, Dankó Dalmával beszélgessünk Zebegényről, Szőnyi Istvánról, Szőnyi Zsuzsáról és az apa-lánya kapcsolatról, a kiállításról.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

Mi adta az ötletet, hogy A falusi élet és A vízparti élet című tárlatok után most a család, Apa és lánya kerüljenek együtt a közönség elé?

2024-ben több évforduló is lesz, amelyek Zebegény és a múzeum életében is jelentősek: Szőnyi István születésének 130., Szőnyi Zsuzsa születésének 100, halálának 10. évfordulója. Egyben 100 éve költözött a család Zebegénybe,

ezzel egyidejűleg Szőnyi István festészete új korszaka is ekkor vette kezdetét. Tehát van mit ünnepelnünk, van mire emlékeznünk.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

A célunk az, hogy az állandó kiállításon nem szereplő, a raktárban lévő grafikai alkotásokat is bemutathassuk. A tárlat tematikus válogatás, rajzok, akvarellek, gouache-ok, rézkarcok, amelyek nagyrészt lányához, Zsuzsához köthetők.

A családalapítás élménye, a személyesen megélt apaság felidézte a festőben a művészettörténetből ismert madonna-ábrázolásokat, és megalkotta a maga képtípusát. Az Este Zebegényben című képen ez oly szépen megmutatkozik!

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

1924-től, Zsuzsa születésétől kezdve gyermekei egyre gyakoribb szereplők a rajzain, rézkarcain, táblaképein. Nem csak sok-sok fénykép őrzi a gyermekkort, hanem apjuk művein is nyomon követhető minden lépésük. A gyerekek éppúgy beletartoztak a zebegényi élet, a falusi mindennapok látványvilágába, mint a Duna víztükre, a hegyek, a kert, a páratlan panorámája.

„Gyerekkoromban egyetlen szórakozásom a kert volt. A magas fűben futkostam a kutyákkal, senki sem felügyelt rám. Ez adta meg nekem a boldog életet, az életörömet. A kertből, a természetből fakadt.” 

– emlékezik vissza Zsuzsa néni Az Aventinusi tündér című portréfilmben, ahol hosszan mesél a zebegényi gyermekkorról, hogy reggelente együtt mentek fel a hatalmas Tündérkertbe. Arról is beszél, hogy mint általában a művészgyerekeknek, neki is sokszor modellt kellett állnia apjának. Amikor apja szigorúan összehunyorította szemét már tudta, hogy bármennyire sincs ínyére, most ő lesz a festő modellje. Így született meg 1927-ben a Zsuzsa falovával című kép.

Sugárzó, üde színekkel mesél ecsetjével Szőnyi a vásznon. 1929-ben, az Ernst Múzeumban rendezett harmadik gyűjteményes kiállításán hatalmas sikert aratott vele, így írt róla Rabinovszky Máriusz a Nyugatban megjelent kritikájában:

„Van egy gyermekképe: Zsuzsa a falovával, színes kis kép. viruló, harmatos, édes-fanyar, minden ecsetvonásában tűz és méz. Velasquez-íze van... Oly szabadon, finoman, üdén bontakozik szín-szín mellé, mint ahogy csak boldog, harmonikus, szerető szemek láthatják a világ meg nem fogható szépségét!”

A tempera, más néven tojástempera, egy tartós, gyorsan száradó festőközeg, amely vízben oldódó kötőanyaggal, általában ragadós anyaggal, például tojássárgájával kevert színes pigmentekből áll. A tempera az ebben a közegben készült festményekre is utal. A temperafestmények nagyon tartósak, még az első századból is léteznek példák ezzel festett képekre. A tojástempera volt az elsődleges festészeti módszer egészen 1500 körüli időkig, amikor is az olajfestészet felváltotta azt. (Forrás: Wikipedia)

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

Képein spontán pillanatokat örökít meg, otthonosságot, ismerős érzéseket fedezhetünk fel rajtuk. A gyerekek is a természet részei, finom gyöngédséggel ábrázolja őket, és láthatjuk azokat a vonásokat is, amelyekkel meghatározza helyüket a világban, és egyben nagy szabadságot ad nekik. Átszellemíti a képeket Szőnyi líraisága, a belőle áradó derű és humánum és intimitás.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

A képeket úgy helyezték el a múzeumban, mintha csak otthon lennénk, nem szabályos rendben, hanem egymás mellett, alatt. A falak sem fehérek, hanem mint egykor a Szőnyi házban, pasztellszínűek, a képek paszpartúi is színesek. Ettől igazán élővé vált a tárlat, és már a belépésnél Szőnyi István színvilágában találjuk magunkat. A kiállításban megtekinthetünk egy részletet Muszatics Péter portréfilmjéből, amit Szőnyi Zsuzsa „tündéréletéről” készített. Az Aventinusi tündér című filmben visszaemlékezéseken át pillanthatunk be a zebegényi gyerekkorba, és a római emigráció derűjébe, páratlan szellemi izgalmába.

Szőnyi Zsuzsa 1949-ben hagyta el férjével együtt Magyarországot, és Rómában élt. Lakásuk a művészek, ösztöndíjasok, írók és költők találkozóhelye volt. Sosem volt honvágyuk, aki hozzájuk érkezett, az is úgy érezhette, hogy egy kis magyar szigetbe csöppent. A falakon Szőnyi István képei meséltek a távoli hazáról, a hazaszeretet közvetítették. Képein a vidéki lét idilli, megközelíthetetlen szépségét ábrázolta, azt a szépséget, ami rajta kívül áll, amit neki csak meg kell figyelnie, és megfesteni.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho   

„Apám nagyon szerette a közvetlen környezetét megfesteni, a rokonokat, a gyerekeket, a feleségét. Sokszor festett engem meg a férjemet, még fiatal korunkban. Úgy tartják, apának három nagy témája volt, amit festett: a család, a magyar táj és a magyar ország. Vagyis, a haza.”

– mondja Zsuzsa néni a vele készült portréfilmben.

Nekem Zebegényhez hozzátartoznak azok a pillanatképek, amelyeket ő villantott fel nekem: a viadukt, a tehenek, a falusi este, a temetés, a folyópart, a falusi élet. Így teljes a történet, ezekkel a családi képekkel. Melegség tölti el a szívemet, a lágy vonalakban annyi érzelem, annyi finom báj rejlik! Mit ajánlasz, mekkora gyerekekkel érdemes megnézni a tárlatot?

Hozzánk nagyon sok család érkezik, kicsik-nagyok, vegyesen. Éppen ezért igyekszünk úgy alakítani mindent, hogy a különböző korosztályok mind találjanak maguknak érdekeset, maradandót. Megtaláltuk Szőnyi István nővére, Anna vázlatfüzetét, mely Anna unokája, Komáromy István bocsátott rendelkezésünkre. Ebben az akkor tízéves Pistike művei is szerepelnek. Ezek a tündéri rajzok, amelyek már akkor nagy tehetségről árulkodtak, most az aprónép szemmagasságában várják a kis látogatókat. Az óvodás, kisiskolás korúak nagy érdeklődéssel nézegetik őket! A gyereksarokban Szőnyi Zsuzsa babája, és a Bartóky József által írt, és a leánya, Melinda rajzaival színesített mesekönyvet is lapozgathatják. Vannak színezők, kirakós játékok, kvízjátékok, készülünk különféle múzeumpedagógiai foglalkozással. Az irányított alkotó feladatoknak nagy sikerük szokott lenni, ezek végén legtöbbször el is készül egy saját műalkotás.

A legnehezebb a 7-12- évfolyamos korosztály figyelmét lekötni. Számukra is vannak játékaink, és elérhető a múzeumban az Artivive applikációval a kiterjesztett valóság!

Hiszen az okos eszközök mindig ott vannak a kezükben, így az applikációval kép és hanghatások segítségével a festmények, ha néhány másodpercre is, de életre kelnek.A festményekhez készült kisfilmek a Szőnyi alkotásain látható képi elemeket, ecsetvonásokat, fényeket és árnyékokat animálják, miközben a festményhez kapcsolható történettel lesz kerek az egész.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho   

Van-e olyan, hogy múzeumi etikett, viselkedési szabályok? Általában azt el lehet olvasni a honlapon is, vagy táblákon kiríva, hogy mit nem szabad – de hogyan lehet igazán élvezetes egy múzeumlátogatás, akár gyerekekkel együtt is?

Mindenképpen érdemes előre felkészíteni a gyerekeket a múzeumlátogatásra, hogy mit fogunk látni, hallani, miről szól. Általában a gyerekekkel nincs is baj, a felnőtt látogatók szokták áthágni a korlátokat. A szó szoros értelmében! Itt, a múzeumban kibontottunk néhány üvegfalat, hogy még közelibb, még természetesebb legyen az élmény, mintha magunk is ott lennénk a festő műtermében. Csupán egy kordon választja el a látogatóktól a kiállítás területét. A felnőtt látogatók szoktak átnyúlni, belépni ezeken belülre – ezért vannak kihelyezve kamerák is. A nagykamaszok sokszor csak leülnek a teraszon, és amíg megvárják a család többi részét, addig nyomkodják a telefonjukat.

Azzal, hogy kulturáltan viselkedünk, példát mutatunk a gyerekeknek is. Ők általában őszinte kíváncsisággal fordulnak a művészet felé, és szívesen időznek el egy-egy kép mellett hosszabb időt is.

A múzeumi programok pedig vonzzák őket, jó látni a csillogó szemeket!

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

Aki év végéig ellátogat a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumba, az képet kaphat most a Dunakanyar festőjének mély érzelmeiről, művei az ember és a természet közötti harmóniáról vallanak nekünk. Mélységes humánum és emberismeret árad a képeiből, magunkra ismerhetünk bennük. 

„A művészetnek soha nem szabad elvesztenie a kapcsolatot a valósággal” – vallotta Szőnyi István.

A vidéki élet szűk világában teremtette meg a teljességet, ebben a festői kis faluban élt és alkotott világraszólót.