ZónánTúl

Festői gyöngyszem a Duna partján: Zebegényt látni kell!

Egy város Budapesttől alig egy órára, ahol máshogy telik az idő: így írhatnánk le Zebegényt, ahová télen-nyáron jó vissza-visszatérni.

Amikor elfogynak a házak, és a kettős sínpár a hegyek közé fut, mesevilág tárul a szemünk elé. Ha kétkeréken vagy autóval, esetleg nyáron hajóval közelítjük meg Zebegényt, a Szent Mihály-hegyet megkerülve a Duna legszebb hazai arcát pillanthatjuk meg: ránk köszönnek a Dömösi sziklák, odaátról átinteget a Visegrádi-hegység, fénycsillagok játszanak a lusta folyón.

Zebegény. Ide mindig úgy érzem, hazaérkezek. Ha megnézzük a térképen, jól elrejtették a hegyek mögé, mégis könnyen megközelíthető, a Nyugati pályaudvarról 50 perc az út vonattal, és jó ideje kiváló kerékpárúton kerekezhetünk idáig. Nem véletlenül nevezi a közösségi oldalon egy csoport „Őfensége Zebegény, a Dunakanyar királyá”-nak. Bár én inkább királynőjének mondanám, mert kecses, elegáns, oly sok élményt és látnivalót kínál, hogy nem lehet betelni vele – de ezt a rangot már jó ideje Verőce birtokolja.

Zebegény minden évszakban gyönyörű, mindig akad benne új felfedeznivaló! Érdemes útnak indulni télidőn is, mert gyönyörű a jéggel csipkézett patak, a lomha folyó mozdulatlan tükre, a csöndes erdők, a roppanó hó, a füstöt pipáló házikók, a hegyek ölelő méltósága. 

Vonattal érkezve

Mielőtt a vonat befut Zebegény állomásra, átrobog a Héthídon, a Malom-völgyi patakon átívelő hídon, a magyar vasúttörténet egyik legrégebbi ipari műemlékén. A hétnyílású, klasszicista stílusban 1846-50 közt épült vasúti híd igazi kuriózumnak számít, hogy a mai napig szolgálja a vasúti közlekedést. Érdemes tenni egy sétát a patak mellett, hogy megszemlélhessük ezt a monumentális alkotást! Aztán a természet felé fordulhatunk!

A Duna-part

Hosszan elnyúló, kavicsos part, szemben hegyek magaslanak. Jó csak úgy üldögélni, kavicsokat szedegetni, sétálni és nézni a lomhán tovaúszó hajókat. Nyáron vár a szépen felújított strand, bérelhetünk kajakot, és felevezhetünk Szobig, vagy át Pilismarótra, megpihenhetünk a kis szigeten vagy egy homokzátonyon. Ilyenkor több büfé is kínál finomságokat annak, aki megéhezik.

A partról felpillantva különleges épületekre vethetünk pillantást, a XX. század eleji villák igazi békebeli nyaralóhangulatot árasztanak. Közülük is kiemelkedik szépségével a magántulajdonban álló Dőry kastély. A Duna felől és az azzal párhuzamos Napraforgó utcában a kékre festett Napraforgó-házakra figyelhetünk fel, ezeknek a története szorosan összefügg Károlyi gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciskával, aki az 1920-as években megvásárolta és felújította ezeket. Az általa működtetett Virágegyletről és a házak gyönyörű történetéről egy másik cikkemben írtam részletesen.

zebegeny

 

Túrák a Börzsönyben


Zebegényből számtalan túraútvonalon járhatjuk be a környező hegyeket. Könnyed sétával juthatunk a Malom-patak mellett Törökmezőre, szép túrát tehetünk Nagymarosra és a fölé magasodó Julianus barát-kilátóhoz, felmászhatunk a Remetebarlangokhoz. A rövidebb utak kedvelőinek jó célpont lehet a Bodzás-völgy, az Ernő-forrás, Újvölgy. Nemrég készült el egy 4,5 kilométeres jelzett körtúra, amely pazar kilátópontokkal és az állomásokon elhelyezett táblákkal mutatja be a környék élővilágát, földrajzát, történelmét.

Aki nem híve a bakancsos túráknak, egyszerűbb és nehezebb sétákat tehet a faluban, miközben hallgathatja a patak csobogását, gyönyörködhet az épített örökség szépségeiben, bekukkanthat a Kálváriahegy lábánál a Szikla-szentélybe.

zebegeny

 

A Kálvária

Ha a községben maradnánk, a vasútállomástól kellemes séta vezet a Kálvária-hegyre, igaz, lépcsőkön kell felkapaszkodni. A Trianon-emlékmű, a nemzet hőseinek emlékparkja és az országzászló mellett kis kápolna, és a Kós Károly-kilátó áll, amelyről pompás kilátás nyílik a Duna selyemszalagjára, egészen addig, amíg az Ipoly rátalál a Dunára és a Burda hegység útját állja a tekintetnek.

A Havas Boldogasszony templom

A szecessziós stílusú zebegényi Havas Boldogasszony Templom 1906-1910 között épült, Kós Károly, Györgyi Dénes és Jánszky Béla tervei alapján. A XX. század elejére jellemző magyaros építészeti stílus nem csak kívül, de a belső tér formavilágában is észrevehető. A templom freskóit Körösfői Kriesch Aladár festőművész és tanítványai készítették – mindenképpen megér egy látogatást!  Jómagam mindannyiszor elüldögélek a padban, és nem győzök betelni a különleges ornamentikával, a megkapó színvilággal. Nem kell csodálkozni, ha úgy érezzük közben, hogy ezt már láttuk valahol: a budapesti állatkerti pavilonok, az Elefántház is Kós és Jánszky elképzelési alapján épültek!

Múzeumok

A hajózás története iránt érdeklődőket a Hajózástörténeti Múzeum várja, amely magángyűjtemény és folyamatosan gyarapodik. Festészet kedvelőit a Szőnyi István Emlékmúzeum fogja rabul ejteni: Szőnyi művészete itt, Zebegényben teljesedett ki. Művészetét a varázsos szépségű táj, a faluban élő emberek ihlették, egykori lakóháza és műterme 1967-től emlékmúzeum.

Étel és ital

Ha megéheztünk, több helyen is finom falatokhoz juthatunk: a Füstölgő, az Almáskert – verhetetlen a rántott hús! – a Kulacs meleg ételeket is kínál, betérhetünk a Galéria cukrászdába vagy a Rétesházba egy kávéra, valami édesre – de érdemes előre tájékozódni, mert hétköznapokon és a téli időszakban nem minden van nyitva. A Fő téren a boltban biztos akad valami harapnivaló.

Zebegényt „turistamágnesnek” nevezik egyes források, és az utóbbi időben hallatlan népszerűségnek örvend, ami szezonban és hétvégén rémes állapotokat teremt a településen. Éppen ezért, aki szeretné élvezni ezt a csöndes bájt, gyönyörködni tömegturizmus nélkül, kösse fel a bakancsot, csomagoljon a hátizsákba két szendvicset, és még mielőtt zöldbe borul az erdő, ajándékozza meg magát e festői tájjal egy napsütötte téli napon. Még az is lehet, hogy összefutunk egy örömteli délelőttön!

Ajánljuk még:

Négy évszakos kincsünk: a finom és szép akác

Bizonyára sokak emlékképei közt feldereng, amikor gyermekkorában csak úgy, a fáról letépve csipegette el az akác fehér virágocskáit, májusi délutánokon, hazafelé az iskolából, vagy amikor a nagyi palacsintatésztába bugyolálva sütötte ki forró olajban az édes fürtöket. Nekem legalábbis meghatározó bundás-akácvirágos élményeim vannak gyermekkoromból, melyek minden májusban megdobogtatják a szívemet.

 

Már követem az oldalt

X