Kult

5 film, ami majdnem megjósolta, milyen volt 2019

Emlékszel arra, amikor 4 évvel ezelőtt mindenki ki volt borulva azon, hogy a Vissza a jövőbe második, 2015-ben játszódó részének lebegő gördeszkákkal, önbefűző cipőkkel és más, menő vívmányokkal teli jövőjéből végül nem lett semmi? Mindjárt itt az év vége, ezért összeszedtünk 5 olyan filmet a múltból, amik részben sikeresen jósolták meg, milyen lesz a világ 2019-ben – de talán nem nagy baj, hogy nem az általuk elképzelt világban kell élnünk.

1. Blade Runner – Szárnyas fejvadász (1982)

Bizony, Ridley Scott neo-noir sci-fi thrillerében Harrison Ford 2019 novemberében kergeti a replikánsokat a töksötét Los Angelesben. Az általa űzött robotok sokkal jobban hasonlítottak egy igazi emberre azoknál, mint amikkel nekünk kell beérnünk (gondoljunk csak Sophiára, a világ legismertebb robotjára, akitől egyelőre messze nem várhatunk olyan monológokat, mint Rutger Hauertől a film utolsó jelenetében).

Sajnos egyelőre repülő autókat sem használhatunk a reggel fél kilences dugó elkerülésére,

bár az igaz, hogy a dróntechnológia fejlődésével talán már ez sincsen olyan messze, hiszen házhozszállításra néha már igénybe vesszük őket.

A fentiek ellenére Los Angeles lakói összességében a filmben látottnál egy kellemesebb, és sok szempontból fejlettebb világban élhetnek. Bár a környezetszennyezés ott is komoly probléma, azért a városból nem kellett millióknak elmenekülnie miatta. A hanggal vezérelhető virtuális asszisztenseinknek sem kell minden alkalommal bemutatkoznunk, ahogy Frank Deckard tette, mert gond nélkül felismernek minket maguktól is. Polaroid fotók böngészése helyett is elég a telefonunk kijelzőjét néznünk, és arról már ne is beszéljünk, mennyivel jobb ingyen Skype-olni, mint 1.25 dollárt fizetni egy rövid videóhívásért...

2. The Running Man – A menekülő ember (1987)

Ebben az Arnold Schwarzenegger főszereplésével (és nem mellesleg Stephen King könyve alapján) készült disztópiában az Egyesült Államok egy totalitárius rendőrállam. A kultúrát cenzúrázzák, és a lakosságot olyan tévéműsorokkal szórakoztatják, amiben elítélt bűnözők gladiátorként küzdenek az életükért. Az egyik ilyen show a A menekülő ember, amiben (nevéhez híven) a játékosoknak fegyveresek elől kell menekülnie – és teszik ezt általában kevesebb, mint több sikerrel.

Bár ilyen messze még egyetlen, most futó tévéműsor sem ment el, a film nagyjából sikeresen jósolta meg a valóságshow-k sikerének elképesztő növekedését.

A sors iróniája, hogy a film egy olyan világban játszódik, ahol a politika szorosan összefonódik a tömegek szórakoztatásával – a tévéshowban menekülő Schwarzenegger pedig később pont a történet helyszínéül szolgáló Kalifornia államnak lett a kormányzója. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy egykor az ország jelenlegi elnöke is egy realityben parádézott.

3. Akira (1988)

A japán Kacuhiro Otomo cyberpunk animéje a (szerencsére elmaradt) Harmadik Világháború után újjáépített Tokióban játszódik, ahol motoros bandák uralják az utcákat. Japánt a nyolcvanas években valóban ellepték a boszozoku szubkultúra tagjai (ekkoriban több tízezer motoros rohangált az országban keményen felpimpelt járművekkel, akik sokszor Molotov-koktélokkal és baseball-ütőkkel mentek neki akár a vétlen bámészkodóknak is), ezért a film készítésének idején logikusnak tűnt, hogy a jövőben is részei lesznek az utcaképnek. Azóta viszont a rendőrség bekeményített, ennek következtében pedig a vad motorosok száma jócskán megcsappant. Az ország hadserege sem nyerte vissza azóta a filmben látott erejét (legalábbis egyelőre), viszont az

Akira egy dolgot ijesztően pontosan jósolt meg:

ha minden jól megy, Tokió a valóságban is megrendezi majd a 2020-as olimpiai játékokat.

4. The Island – A sziget (2005)

Michael Bay filmjében Ewan McGregor és Scarlett Johansson azt a meglepő felfedezést teszik, hogy tulajdonképpen börtönben élő klónok, létezésük egyetlen célja pedig az, hogy a szerveiket egyszer gazdagok testébe ültessék át. Bár

a klónozás és a géntechnológia folyamatosan fejlődik, ilyen klóntelepekről egyelőre (és szerencsére) nincsen tudomásunk.

Ettől függetlenül a film sajnos megjósolt egy mára sajnos nagyon is valóságossá vált jelenséget: ha a nyugati világban nem is, de Kínában már mindennapos gyakorlat az elítélt bűnözők szerveinek felhasználása transzplantáció céljára.

5. Daybreakers – A vámpírok kora (2009)

2019-re a Föld lakosságának nagy része vámpírrá változik, akik a megmaradt embereket vérbankként használják. Akiket még nem kaptak el, azok a túlélésért folytatnak mindennapos küzdelmet, Ethan Hawke karaktere pedig egy mesterséges vérpótló kifejlesztésén fáradozik, mert az lehetővé tenné, hogy az emberek és a vámpírok békében élhessenek egymás mellett.

Bár Drakula és a vérszomjas haverjai (még) nem kergetnek ártatlan járókelőket az utcákon, a szintetikus vér kifejlesztésén a valóságban is keményen dolgoznak a tudósok. Egy csapat japán kutató pedig éppen idén számolt be arról, hogy ők már sikerrel megoldották ezt a problémát.

Ajánljuk még:

Filmek, amik után jobban értékeled az életed

Az ember sokszor elégedetlen azzal, amije van, gyakorta másokhoz hasonlítja magát és úgy érzi, mehetne jobban is a sorsa. Van úgy, hogy elég megnéznie egy-egy filmet, hogy rájöjjön: igenis jó dolga van, és jobban kellene értékelnie azt, ami körülveszi, például a családot, az otthont, a barátokat, a munkahelyet. Hét ilyen alkotást mutatunk.